Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Eladja a MÁV karbantartócégének háromnegyedét a kormány- számolt be a 444. Mi pedig próbáljuk megfejteni ennek a privatizációnak az értelmét, de őszintén szólva nem sok van, sőt.

„Magántőke bevonásával válhat jobbá, egyszerűbbé a vasúti járművek karbantartásának és gyártásának folyamata a MÁV-VOLÁN-csoportnál, miután a Kormány döntése nyomán a MÁV VAGON Kft. mintegy 75%-a magánkézbe kerül”- jelentette be a MÁV-VOLÁN-csoport, a hírt a 444 közölte.

A MÁV csoport szerint a „tranzakciótól versenyképesebb, üzleti alapú működést, a döntések és a javítások átfutási idejének rövidülését, valamint a jobb anyagellátást várja.”

Itt érdemes megállni egy picit. Mert ez igazából úgy baromság, ahogy van. Van egy cég ami javítja a MÁV szerelvényeit. Ennek a cégnek logikus módon egy üzleti partnere van a MÁV.

Ha a járműjavító cég 100 százaléka állami tulajdon, akkor a járműjavításból származó bevétel 100 százaléka is állami bevétel, de ha csak 25 százaléka van az államnak és 75 százaléka egy magánbefektetőnek, akkor a profit 75 százaléka az állam helyett magánzsebekbe vándorról. Magyarul, ez hosszútávon tőkekivonás.

S csendben jegyezzük meg, ha egy cégnél ilyen problémák vannak, akkor nem privatizálni kell, hanem lecserélni a cégvezetést.

Persze, az értelmetlen elkótyavetyélésnek van értelme, amire a 444 remekül rá is világít: a karbantartócég új, többségi tulajdonosa a Dunakeszi Járműjavítót is birtokló Magyar Vagon Zrt. lesz. Utóbbi a Solva II Magántőkealap érdekeltsége, ami a NAV adatbázisa szerint Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgató érdekeltségébe tartozik


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: