Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap pörgött a magyar médiában is, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap aláírta és ma benyújtotta a svéd NATO ratifikálásáról szóló törvénytervezetet. Így Törökország hamarosan dönthet a kérdésről. Az MSZP azonnal lépet az ügyben és rendkívüli házbizottság összehívását kezdeményezte a magyar parlamentben.

Már csak kettő NATO-tag ország nem írat alá Svédország csatlakozását a katonai szövetséghez: Törökország és Magyarország. Törökország azonban lépett, míg Orbánék ki tudja mire várnak.

Az MSZP a török lépésre reagálva azonnal lépet: rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte, ahol javaslatot tesz arra, hogy soron kívül még hétfőn vagy legkésőbb kedden szavazza meg az Országgyűlés Svédország NATO-csatlakozását.

Februárban a magyar kormány külügyminisztere egyértelműen úgy foglalt állást közleményében, hogy mind Svédország, mind Finnország irányába tartják az ígéretüket, miszerint nem mi leszünk az utolsók a ratifikáció tekintetében- idézi fel Szíjjártó nyilatkozatát az MSZP

A török elnök október 23-án aláírta Svédország NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet, majd benyújtotta azt Törökország Nagy Nemzetgyűlésének. Itt az utolsó pillanat, hogy a magyar kormány is lépjen, és egyértelművé tegye: Moszkva érdekeit szolgálja, vagy NATO-tagként a magyar emberek érdekét és biztonságát tartja szem előtt.

Mivel az ellenzéki pártok már világossá tették, hogy támogatják Svédország NATO-csatlakozását, így az 54 képviselő mellé még 47 bátor fideszes vagy KDNP-s, a békét támogató országgyűlési képviselő szavazatára van csak szükség, és akkor a magunk részéről le is zárhatjuk ezt a kérdést. Nincs több mellébeszélés, eljött a tettek ideje a kormánypártok részéről is!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: