Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Demokratikus Koalíció Orbán Viktor ellen a hatvanpusztai kastély miatt, ugyanis a miniszterelnök az ingatlant, mintha sajátjaként használná.

Egy korábbi magas rangú kormányhivatalnok szerint Orbán Viktor már nemcsak hosszú hétvégéket tölt a családjával a 13 hektáros hatvanpusztai birtokon, de rendszeresen ott fogad kormánytagokat, fideszes politikusokat, illetve üzletembereket – írja számolt be az angol nyelvű hírportál a VSquare.

A VSquare  forrása szerint a miniszterelnök azt követően helyezte át a találkozókat a felcsúti otthonából a néhány kilométerre található, egykori Habsburg-birtokra, hogy nyáron befejeződött az épületegyüttes és a körülötte található birtok felújítása.

A 19. században József nádor által létrehozott birtok rekonstrukciója becslések szerint 30 millió euróba (kb. 11,5 milliárd forintba) kerülhetett, a bejegyzett tulajdonosa pedig Orbán Győző, a kormányfő apja.

Erre a hírre lépett a Demokratikus Koalíció: vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek az Országgyűlés Mentelmi Bizottságában Orbán Viktor ellen.

Szerintük ugyanis a miniszterelnök vagyonbevallásában nem szerepel a hatvanpusztai kastély. Márpedig Orbán Viktor nemcsak a családjával tölt el rendszeresen hosszabb időt Hatvanpusztán, hanem onnan irányítja korrupt rendszerét.

Orbán Viktor hiába íratja strómanokra százmilliárdos vagyonát – köztük a saját családtagjaira vagy barátaira, mint Mészáros Lőrinc –, Magyarországon mindenki tudja, hogy a lopott vagyon valójában a miniszterelnöké.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: