Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyes sajtóhírek szerint nem frissült az elektronikus lábbilincsek szoftvere, és nem küldi a GPS-jelet. Harangozó Tamás, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság MSZP-s alelnöke a belügyminiszterhez fordult az ügyben.

Elképzelhető, hogy a reintegrációs őrizet során alkalmazott elektronikus távfelügyeleti eszközök (hétköznapi nevén elektronikus lábbilincsek) október 1-je óta nem működnek teljeskörűen, mivel a GPS-jelküldés, illetve a központtal való kommunikáció nem biztosított – ezt írta Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese abban az írásbeli választ igénylő kérdésben, amit Pintér Sándor belügyminiszternek címzett.

A szocialista politikus szerint a probléma oka az lehet, hogy a büntetés-végrehajtás intézményrendszere fizetési késedelembe esett a működtetésért felelős vállalkozás felé, ezért az nem hajlandó biztosítani ezt a szolgáltatást. Harangozó Tamás azt írta: mindez a rendőrség állományának okoz többletterhet, hiszen az érintetteket napjában többször is személyesen kell ellenőrizni, hogy elhagyta-e az őrizetre kijelölt területet vagy sem.

Emiatt a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság MSZP-s alelnöke írásbeli választ igénylő kérdést intézett Pintér Sándorhoz, azt tudakolva, valóban létezik-e a probléma. Harangozó Tamás ezeket a kérdéseket tette fel a belügyminiszternek:

Fennakadások tapasztalhatók-e a reintegrációs őrizet technikai feltételeiben?
Igaz-e a sajtóhír, hogy az eszközök nem működnek teljeskörűen, mert a GPS jelküldés, illetve a központtal való kommunikáció nem biztosított? Ha igen, mi ennek az oka? Mikor működhet újra a rendszer egésze?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: