Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gáspár Győző, ügyvédi segítséget kért, mert szerinte tönkre akarják tenni a politikai karrierjét

Gáspár Győző nagy utat járt be az elmúlt években. 2022-ben rádöbbent, hogy fideszes, majd 2023-ban, hogy Fradista. De azt is felismerte, hogy remek polgármester is lehetne belőle és most azon aggódik, hogy tönkretehetik a politikai karrierjét.

Ennek az aggodalmának az Instagram nevű közösségi oldalon adott hangot, egy nyílt levében, amelyet ügyvédjének írt. Igazából, annyira hibátlan a levél, hogy vétek lenne bármit is változtatni rajta. Betűpontosan közöljük a politikus úr levelét:

Dr Zoltán Erdei Szia ügyvéd úr! Abban az ügyben kereslek, hogy az RTL lejárató kampányt csinál ellenem. Szeretnélek arra megkérni, hogy egy ügyvédi felszólítás keretein belül szólítsd fel őket, hogy a konkurens csatornán nem vagyok hajlandó semmilyen formában szerepelni! Pláne úgy nem, hogy engem nem kérdeznek meg erről!

A faluban járkált a Fókusz című műsor riportere egy stábbal bementek a kocsmába, ahol nagyon okos embereket kérdezték arról, hogy mi a véleményük rólam. Ott ahol normálisan nyilatkoztak róla pl. a vegyesboltban, ott azt nem is rögzítették!

Mindenáron le akarnak járatni, az én politikai karrieremet akarják idő előtt tönkretenni, és az 15 ével ezelőtt adócsalási ügyemben érdeklődőnek a faluban, hogy mit szólnak ahhoz , milyen ember vagyok, milyen az emberekkel a kapcsolatom.

Mit szólnak ahhoz, hogy Fradista lettem és Fradi meccsre járok? Nem értem hogy ezt miért kell csinálni a konkurens csatornának? Vagyis értem! Mert már nem náluk vagyok és nem náluk növelem a nézettséget hanem a TV kettőnél.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: