Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az RTL Klub híradója egy összeállítás közölt arról, hogy a KSH adatai szerint 2023. első félévében közel 4600 bolt zárt be az országban. A bezárás főként a kisebb boltokat érinti, így egyes falvak teljesen bolt nélkül maradtak

Az RTL összeállításából kiderül, hogy a KSH friss adatai alapján egy fél év alatt majdnem 4600-zal csökkent a boltok száma az országban. Ez rekordnak számít: idén január és június között több mint kétszer annyi üzlet zárt be, mint egy évvel korábban.

Az RTL híradója olyan üzletet is bemutatott, ami már több mint egy éve eladó egy olyan településen, ahol most a lakóknak 10 kilométert kell utazniuk, hogy vásárolhassanak. A boltbezárás a kisebb üzleteket súlytaja a legjobban, így nem egy falu van, ahol ma már egyetlen egy bolt sem működik.

A Pénzcentrum szerint főleg az árstop, illetve a zuhanó vásárlóerő hatására indult el ez a folyamat – írja az rtl.hu. Az RTL megjegyzik, hogy Magyarországon októberben ugyan 10 százalék alá csökkent az infláció, ám ez nem sokat segít a családokon ugyanis  még így is a legnagyobb maradt az Európai Unióban.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: