Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A DK Pintér Sándor rendkívüli meghallgatását kezdeményezi a védőnői szolgálat leépülése ügyében

Alig fél év alatt már óriási károkat okozott a védőnői ellátásban az Orbán-kormány, amely július 1-én elvette az ágazatot az önkormányzatoktól. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint ötezer körzetből 650-ben csak helyettesítéssel tudják megoldani az ellátást, 277 területi és 50 iskolai védőnői állás pedig betöltetlen.

A kisgyermekek és édesanyák egészségét fenyegető krízishelyzet miatt az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának elnökeként kezdeményezem Pintér Sándor belügyminiszter rendkívüli bizottsági meghallgatását.

A Demokratikus Koalíció szerint a védőnői szolgálat gyors leépülése bizonyítja, hogy minden közszolgáltatás tönkre megy, amelyet az Orbán-kormány elvesz az önkormányzatoktól.

Ezért épültek le az állami iskolák és kórházak, és ezért tiltakoznak most az önkormányzatok a szakrendelőik államosítása ellen. Ezért a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után.

Vissza fogjuk adni az önkormányzatoknak a védőnői ellátást, amelyek ezt vállalják, tisztességes fizetést fogunk adni a védőnőknek és az egészségügyi dolgozóknak- írja a párt közleményében

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: