Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy nehezen értelmezhető alaptörvény módosításra hívta fel közleményben a figyelmet az MSZP, kiderült hogy tegnap este titokban beadtak egy olyan módosítást amivel elveszik azt, hogy a katonák jogai törvényben legyenek garantálva

MSZP rávilágít arra is, hogy régóta zajlik sunyi, alattomos módon a katonák törvényekben biztosított jogainak nyirbálása. A kormány rendeleteivel évek óta korlátozza a szolgálatteljesítés és leszerelés szabályainak érvényesülését, feljogosították a honvédelmi minisztert a jogállási törvény rendelkezéseinek felülírására, év elején pedig statáriális jelleggel tömeges kirúgásokat hajtottak végre.

Ehhez eddig a hazug hivatkozási alapot az indokolatlanul fenntartott veszélyhelyzet szolgáltatta- majd az MSZP arról is ír, hogy mostanra Orbán Viktor elérkezettnek találta az időt a katonák jogfosztásának teljessé és véglegessé tételére.

A tegnap este benyújtott Alaptörvény-módosítás szerint a katonák jogállását a jövőben nem törvény, hanem kormányrendelet fogja szabályozni. Ezzel a katonák válnak az első olyan foglalkoztatotti csoporttá, akiknek jogait nem védik törvények- szögezik le az MSZP-sek

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján pontosan tudható, hogy mit jelent ez: a Kormány és a Honvédelmi Minisztérium önkényét egyfelől, a katonák teljes kiszolgáltatottságát másfelől.

Ezen újabb jogfosztás kárvallottjai azonban nem csupán a magyar katonák- hívja fel a figyelmet a párt. A Magyar Honvédség, mint minden katonai szervezet szigorú függelmi rendben működik, alapja a feljebbvalók parancsainak végrehajtása.

Csak pontos, világos és kellően részletes törvényi szabályokkal biztosítható, hogy e parancsuralmi működés ne váljon önkényessé. A törvényi szabályok adják azt a mércét, ami alapján a parancs kiadója felelősséggel tartozik, és adott esetben felelősségre vonható. Orbán Viktor célja e törvényekhez kötött működés felszámolása.

Ezután a katonák számára az egyetlen igazodási pont a kormány akarata lesz. Tehát az Alaptörvény-módosítás célja és következménye, hogy nem a magyar nemzetnek, hanem Orbán Viktor kormányának lesz hadserege.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: