Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gyurcsány Ferenc, a DK elnök a párt szimpatizánsainak segítségét kéri, miután az Állami Számvevőszék rekord összegű bírságot szabott ki az ellenzéki pártra.

Több ellenzéki pártot, így a DK-t is komolyan megbírságolta az ÁSZ. Súlyos összegeket kell befizetni a pártoknak közvetlenül az önkormányzati választások előtt. Gyurcsány Ferenc levélben fordult a párt szimpatizánsaihoz.

Gyurcsány a levelében azt írja, hogy az Állami Számvevőszék történelmi mértékű, végeredményben közel 90 000 000 forintos gigabírságot szabott ki a Demokratikus Koalícióra. Ez a támadás nemcsak a pártunk ellen irányul, hanem ellened is!

A pártelnök szerint, azt akarják, hogy hallgassunk, ne álljunk ki az érdekeinkért, és ne hallassuk a hangunkat. A párt megbüntetésével azt üzenik minden támogatónknak, aki ezt olvassa, hogy ő nem számít és nem érdemli meg a megfelelő képviseletet.

 

Majd Gyurcsány leszögezi, hogy de tévednek! Itt van az esély, hogy megmutassuk Orbán Viktornak, hogy bármit is csinál, minket nem hallgattathat el. Minden alkalommal, amikor megpróbálja, mi csak erősebbek és hangosabbak leszünk. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy támogasson minket, a támogatással pedig üzenje meg a kormánynak, hogy nem fogunk elhallgatni.

Minden Tőled kapott forintot arra fogunk felhasználni, hogy megmutassuk Orbán Viktornak: Magyarország legnagyobb ellenzéki közössége itt marad! Mi foggal-körömmel harcolunk egymásért és egy demokratikus, igazságos, európai Magyarországért! Tesszük a dolgunk- zárja levelét Gyurcsány Ferenc


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: