Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lesújtó eredményt mutat a 2023-ban publikált, az egyes országok oktatási rendszerét vizsgáló felmérés. Magyarországon nagyon magas, 25 százalék körüli az alulteljesítők aránya az úgynevezett PISA-felmérésen – írja a 24.hu.

Már több portál is beszámolt a Magyar Tudományos Akadémia konferenciájáról, ahol a felszólalók figyelmeztető jelnek tekintették PISA felmérés eredményét. A teszt igen fontos szempontból vizsgálja az oktatási rendszert: szövegértési, természettudományos és matematikai képességeket vizsgál. Ez lenne az alapja, hogy egy ember önállóan is képes legyen boldogulni.

A teszten hat kategória van, a legjobban teljesítők kapják a hatos minősítést. A szövegértési képességekről szóló részben a magyar diákok mindössze 5 százaléka éri el legalább az ötödik kategóriát, miközben 26 százaléknak a kettest sem sikerül. Az adat ráadásul csak romlott az elmúlt tíz évben.

Csíkos Csaba arról beszélt, az analfabétizmus fogalma a matematikai eredmények kontextusában is felvethető: aki a számokkal nem képes legalább a második kategóriának megfelelő szinten bánni, nem biztos, hogy meg tudja állni a helyét felnőttként a modern világban.

Az EU 2030-as célkitűzései között szerepel 15 százalék alá szorítani az arányukat miközben a magyar adat jelenleg 29,6 százalék. Ez lesújtó számadat.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: