Eddig tisztázatlan okok miatt, de a Fidesz úgy érezi 2024-ben több, mint egy millió Pest megyében élő ember utazásával kell szórakozni.
Továbbra is bizonytalan, hogy a Pest megyei agglomerációban lakó közel egy millió ember továbbra is használhatja-e majd a BKK bérletét a budapesti szakaszokon a MÁV, a HÉV és a Volán járatain.
Erről az Index számolt be egy cikkben, bár a Budapesti Közlekedési Központ december 29-én, pénteken olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését.
Azonban év végére feltételezhetően Fideszék hathatós nyomására a MÁV-Volán Csoport ebből kitáncolt és közölte, hogy legfeljebb 2024. március 1-ig használhatók a bérletek ezzel közel 1 millió Pest megyében élők munkába és iskolába járásával szórakoznak.
A MÁV által kiadott közleményből ha királynői eleganciával, de kiolvasható, hogy ez a csoda valóban kormányzati akarat:
A napokban nyilvánosságra hozott technikai megállapodás értelmében 2024. január elsejétől továbbra is a megszokott gyakorlat szerint használhatók a Budapest-bérletek az agglomerációs Volánbusz-járatokon és a MÁV-HÉV-járatokon, ugyanakkor a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium döntésének megfelelően az átmeneti megoldás legfeljebb március elsejéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz érvényben – olvasható a MÁV közleményében.
Szóval kedves Pest megyében lakó, perkálhatsz ezután szépen ha be akarsz jutni a munkahelyedre…