Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Dr. Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője egy közleményt juttatott el az MTI-hez, melyben azt írja igazságtalan és méltánytalan, hogy a minimálbérből élők és a milliárdosok ugyanakkora mértékű adót fizetnek

A jelenlegi egykulcsos személyi jövedelemadó igazságtalan és méltánytalan rendszert tart fent, hiszen a milliárdosoknak és a minimálbéreseknek is ugyanakkora mértékű adót kell fizetnie. Az MSZP Rendszerváltást! programjának egyik legfontosabb eleme a méltányos és igazságos közteherviselés megteremtése- írja közleményben az MSZP vezető politikusa

Tóth rámutat, hogy a méltányosság azt jelenti, hogy csökkenteni kell a nettó jövedelmek között meglévő óriási különbségeket, az igazságosság pedig azt, hogy akinek kisebb a jövedelme attól kisebb mértékű adóteher várható el, akinek nagyobb a jövedelme, attól pedig nagyobb arányú befizetés indokolt.

Az MSZP adómentessé tenné a mindenkori minimálbért adójóváírás révén, mert a legkisebb fizetésből már nem szabad elvenni. Azoknak is csökkenne az adóterhe, akiknek a fizetése a minimálbér és az előző évi mediánbér mértéke, azaz bruttó 450 ezer forint közé esik.

Akik a mediánbér és a minimálbér mértékének ötszöröse közötti bért keresnek, azok ugyanannyit adóznának, mint most. Akik pedig a minimálbér ötszörösénél, azaz havi bruttó 1 millió 334 ezer forintnál is többet keresnek, azoknak az ötszörös minimálbért meghaladó összeg után 10 százalékos szolidaritási járulékot kellene fizetnie.
Ez az igazságosság és méltányosság a nyugdíjas évekre is vonatkozik. Az MSZP szerint vissza kell állítani a nyugdíjjárulék-plafont, mivel ez a rendszer csökkentené a régi és az új nyugdíjak közötti aránytalanságot.

Az MSZP pedig a tőkejövedelmek tekintetében is progresszív adóztatást vezetne be, továbbá sávossá tenné az osztalékadózás rendszerét, továbbá az MSZP azt is kezdeményezi, hogy a 15 százalékos társasági adó 3 százalékát a cégek egyenlő mértékben osszanak szét a dolgozók között nyereségrészesedésként.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: