Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere egy elég súlyos ügyben fogalmazzunk úgy, hogy nem nyitotta ki, az igazság minden részletét. Egyre furcsább dolgok derülnek ki az elvileg ellenzéki polgármesterről.

Baranyi Krisztina Facebook posztjait kritika nélkül szokta leközölni a magyar média színe, java. Pedig a komment szekcióban, (már ha nem törlik ki) ferencvárosi helyi Faecbook csoportokban, civilek és politikus társak rendre jelzik, hogy amit az egykor szebb napokat megélt polgármester ír, az finoman szólva sem fedi a valóságot.

Most egy elég súlyosnak tűnő ügyben igazgatták helyre Ferencváros polgármesterét. A Fidesz köpönyegéből előbújt Vitézy Dáviddal megerősítve indítottak támadást az ellenzéki pártok ellen.

Baranyi Krisztina, olyan súlyos valótlanságot állított, hogy az összes a témával foglalkozó hírportál leközölte a helyreigazítást.

Baranyi egy igen furcsa közbeszerzési ügybe keveredett. Az Ecseri úti metrófelszín felújításáról kiderült, hogy az eredetileg tervezett 1,1 milliárd forint helyett 2 milliárd forintba kerülne.

Erről a polgármester azt írja, hogy a költségvetésünk lehetővé tenné, de Ferencváros képviselőinek a többsége a héten másodszor is leszavazta az Ecseri úti metrófelszín felújítását fedező források biztosításáról szóló javaslatomat.Azzal az indokkal, hogy fapados megoldás kell és egyébként se legyen kész a választásokra.

Nos mint az ellenzéki képviselők közleményéből kiderül, Baranyi ebben az egy mondatában két súlyos csúsztatás is van: nincs elég pénze a kerületnek és valójában Baranyitól hangoztak el olyan érvek a vitában, hogy azért kell megszavazni az Ecseri úti felújítást, hogy elkészüljön a választásokra.

A 24. hu az ügyben az alább pontosítást közölte le:

Cikkünk megjelenése után a kerület 12. számú választókörzetének képviselője, Jancsó Andrea egy szerkesztőségünknek küldött levelében tovább árnyalta a helyzetet: ebben jelezte, hogy a képviselő-testület2023 decemberében szembesült azzal, hogy a felújítás nem 1,1, hanem 2 milliárd forintba kerül majd.

Erről a ferencvárosi vezetés szerinte már korábban is tudott, de a képviselőket erről nem tájékoztatta.

Jancsó hozzátette: a kerületnek nincs plusz 900 millió forintja, ezt pedig az is bizonyítja, hogy a polgármester is csak 750 milliót tudott összeszedni, ezzel pedig így is megfeszítette volna a kerületi költségvetést.

A költségek szintjén egy költői kérdés is felmerült a várospolitikusban: tényleg 2,4 millió forintos négyzetméteráron kellene könnyűszerkezetes pavilonokat építeni? Az ár egyik felét a tervek szerint maga a pavilon, a másikat pedig a föléjük kerülő árnyékolótető tenné ki – fűzte hozzá.

A fenti érveket mérlegelve Jancsó és társai úgy érezték, hogy helyes döntés megállni és átgondolni a beruházást, Baranyi Krisztina a testülési ülésen elhangzott érve – miszerint a képviselők az ő választási kampányát akarják akadályozni – pedig nem igaz – olvasható a levélben.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy vajon nem arra kéne Baranyi Krisztinának Facebook posztban magyarázatot adni, hogy miért akar a budai elit ingatlan árakon elárusító pavilonokat építeni?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: