Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció 10 pontból álló gyermekvédelmi programot dolgozott ki, amely szerint növelni kell a családtámogatásokat és a gyermekekkel foglalkozó intézmények finanszírozását is – mondta a DK európai parlamenti képviselője, árnyék-miniszterelnöke a pártja Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban

Dobrev Klára szerint a fiatalokat – a bicskei gyermekotthon áldozatait – nem egyszerűen „gonosz pedofilok” és segítőik tették tönkre, hanem az állami intézményrendszer vallott kudarcot. Az az intézményrendszer, amelyért Orbán Viktor miniszterelnök felel – jegyezte meg.

Azért állította fel az árnyékkormányt – tette hozzá –, hogy megmutassák, van alternatíva,meg lehet változtatni ezt a politikai rendszert, hogyha „erősek vagyunk és együtt dolgozunk, akkor igenis lehet egy másik Magyarországot létrehozni”.

Az árnyékkormány 10 pontos gyermekvédelmi programjából Dobrev Klára elsőként azt emelte ki, hogy a pedofíliát és a pedofíliát segítő bűncselekményeket sokkal szigorúbb büntetési tételekkel kell sújtani. Kezdeményezik, hogy európai bűncselekménynek nyilvánítsák ne csak a pedofíliát, hanem az azt segítő, elhallgató vagy azt támogató cselekményeket is – mondta Dobrev Klára.

 

Hozzátette, más országokban már bevezetett jó minták alapján vizsgálóbizottságokat kell felállítani, amelyekben civil szervezetek, kormányzati képviselők, áldozatokat képviselő szervezetek közösen vizsgálják ki, hogy az állami és az egyházi intézményekben milyen pedofil cselekmények történtek az elmúlt időben.

Arra is kitért, hogy a mostaninál sokkal hatékonyabb, a civil szervezeteket is magában foglaló áldozatvédelmi és áldozatsegítő rendszerre van szükség.

Felhívta a figyelmet az örökbefogadásra, amelyet – mondta – lehetővé kell tenni minden olyan családnak, ahol szerető, gondoskodó közegben nőhetnek fel a gyerekek, legyenek a szülők akár egyedülállóak vagy élettársi kapcsolatban élők.

Hangsúlyozta, nem lehet megengedni, hogy egy magyar gyereket azért emeljenek ki a családjából, mert az szegény. Úgy folytatta:

ahol szerető, gondoskodó közeg veszi körül a gyermeket, ott nem lehet a kiemelés indoka a szegénység, ott az államnak feladata van.
Az ellenzéki politikus szerint az is fontos, hogy civil szervezetek bevonásával sokkal erősebbé és hatékonyabbá kell tenni a családsegítő intézményeket. Ezenfelül újjá kell szervezni a nevelőszülői hálózatot is.

A gyermekekkel foglalkozó intézmények, gyermekotthonok finanszírozását pedig a mostaninál sokkal hatékonyabban és sokkal nagyobb összegekkel kell biztosítania az államnak – mondta Dobrev Klára.

Kiemelte: egy szociáldemokrata kormány számára az is különösen fontos feladat, hogy megszüntessék a gyermekszegénységet Magyarországon. Ezért az államnak legalább a duplájára kell emelnie a családoknak járó támogatásokat.

„Ma a gyerekek között áthidalhatatlan szakadék nyílt a tekintetben, hogy gazdag vagy szegény családból származnak. Ezért a családtámogatások mellett a magyar oktatási rendszert is át kell alakítani”
– jelentette ki Dobrev Klára.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: