Mint ahogy a Hírhugó is beszámolt róla, tegnap délután hatalmas botrány volt a Ferihegyi Repülőtéren, mivel az egyik légitársaság Kanári szigetekre tartó gépe arról tájékoztatta az utasokat, hogy túlsúlyos a gép, így a csomagok maradnak Pesten.

 

Ahogy beszámolt a HírHugó is róla, tegnap nagy botrány volt Ferihegyen, miután a pilóta tájékoztatta az utasokat, hogy a csomagok maradnak, tüntetés tört ki a reptéren.

Mára kiderült, hogy több tucat ember nyaralását vágta tacsra a légitársaság, nem úgy a Fidesz pártigazgatójáét. – derült ki a HVG tudósításából.

A szemtanúk szerint Kubatov Gábor Fradi-elnök és Fidesz-képviselő meg tudta oldani a dolgot, így ő el is utazott a Kanári-szigetekre, ugyanis az utazás mellett döntő utasok kaptak engedélyt, hogy kivegyenek ezt-azt a Budapesten hagyott csomagjukból, volt, aki úgy oldotta meg a dolgot, hogy egy a kabinban engedélyezett méretű csomagot felvitt a legszükségesebb holmikkal- Kubatov is így cuccolt fel.

Persze több tucat családnak nem volt akkora szerencséje, mint a Fidesz prominensnek, ők kénytelenek voltak az itthon maradás mellett dönteni, valószínűleg perközösséget fognak alkotni, együtt veszik fel a kesztyűt a légitársasággal, ügyvédet keresnek.

Tettek rendőrségi feljelentést is kényszerítés panaszával: mivel a személyzet azt akarta, hogy mindenképp repüljenek el az utasok a csomagok nélkül, arra viszont nem tudtak garanciát vállalni, hogy a csomagok mikor érkeznek utánuk.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here