Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ez már annyira szánalmas, hogy leggyomorforgatóbb 50-es évek ÁVH-s tempója jut csak az ember eszébe.

Bencsik Gábor, a Demokrata főszerkesztője, aki egyébként hithű Fideszes és az egyik legkiválóbb kormánypropagandista, egy kérdésben nem ért egyet a kormánnyal, így hát jaj neki.

Az ELTE Társadalmi nemek tudománya, a köznapi nevén gender szakot nem kellene szerinte bezárni, érvelése egyébként tudományos és valósághoz közeli, nem a sajtóban lévő baromságokat pufogtatja.

A Zoom.hu számolt be róla, hogy óvodás szintű megalázásban részesült a HírTV-be beidézett Bencsik. A műsorban, természetesen biztos csak véletlenül, a feliratozás során  elrontották a nevét és Bencsik Gábor helyett, rém kicsinyesen Bencsik Gender volt olvasható.

Ez a malőr, akár egy figyelmeztetéssel is felérhet, hogy Bencsik túl messzire ment. Amúgy nem ez az első esett, az Echo TV-ben Huth Gergely olyan negédes ÁVH- retró feelingben már megfenyegette Bencsiket. Erről itt írtunk.

Meg kell nyugodni, a Fidesz fiúk csak ennyit tudnak fenyegetni és lopni. Most őszintén tudsz mondani, akár csak egy dolgot is az alávalóságon kívül, amit jól csinálnak?

Friss: a HírTV megszólta az ügyben az Zoom.hu-nak, ahogy sejtettük természetesen véletlen volt. Azt már mi tesszük hozzá, hogy köztudott a Gábort könnyű elírni Genderre.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here