Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy hétfőn a Fidesz és a szakszervezetek egyeztetése nem járt eredménnyel. Kordás László, a legnagyobb szakszervezeti konföderáció elnöke ezután bejelentette, hogy december 8-ára demonstrációt hirdetnek meg. Jó hír az ellenzékieknek, hogy sorba jelentik be a különböző szervezetek, hogy részt vesznek a tüntetésen.

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy hétfőn a Fidesz és a szakszervezetek egyeztetése nem járt eredménnyel. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke a hétfői tárgyalás után a Zoom.hu-nak azt mondta, hogy visszalépés történt. A szakszervezet néhány napja arra kapott ígéretet, hogy az évi maximális 400 óránál alacsonyabb szám lesz a parlament elé benyújtandó módosítóban a lehetséges túlóramennyiség. Hétfőn azonban Kósa Lajos azt mondta, marad a 400 óra.

Ezután Kordás bejelentette, hogy december 8-ára demonstrációt hirdetnek meg azóta több tucat szervezet jelezte, hogy csatlakozik a demonstrációhoz. Így részt vesz a másik nagy országos szakszervezet is: a Liga szakszervezetek, ott lesz az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, mely az egyik legnagyobb érdekképviselet az értelmiségi szektorban.

Jelezte, hogy a legnagyobb pedagógus szakszervezet, a PSz is, hogy jelen lesz a megmozduláson, de a kisebbik tanárok érdekeit képviselő mozgalom, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is tiltakozni fog.

A Nyugati Fény szúrta ki, hogy a tüntetés nem csak Budapestet fogja megmozgatni, hanem a megyei jogú városokat falvakat és kisvárosokat is. Hiszen csatlakoztak a győri Audi gyár munkásai is a demonstrációhoz.

Ráadásul az Audi Hungária Független Szakszervezet buszjáratot indít szombaton reggel  Győrből Budapestre, a tüntetésen részt vevő dolgozóknak, derül ki a szakszervezet közösségi oldalára kitett felhívásból.

A győri Audi Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója, a cég közel 15 ezer alkalmazottal és további 10 ezer, a beszállítóknál dolgozó szakemberre büszkélkedhet.

A  december 8-ára meghirdetett demonstrációra, szombaton 11-kor gyülekeznek a tüntetők a Jászai Mari téren, ahonnan a Nyugati pályaudvar felé vonulnak, majd a demonstráció érdemi része a Kossuth téren lesz.

Arra kérjük a kedves olvasóinkat, hogy osszák meg ezt a bejegyzést, mert a propaganda média gyáva beszámolni arról, hogy mekkora szakszervezeti tüntetés szerveződik!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here