Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mint, ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, tegnap a tüntetések kapcsán a Fidesz belügyminisztere, Pintér Sándor egy közleményt adott ki melyben többek között azt írja, hogy a demokráciát megzavarták a tüntetők, akiket ő csak rendbontóknak hív.

Pintér Sándor  közleményében azt írja, hogy a demokráciát rendbontók zavarták meg, azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a demokráciát a törvénytelenséggel, a szabad véleménynyilvánítás jogát az erőszakkal. Majd a belügyminiszter azt is kijelenti, hogy a rendőrökkel szemben „soha nem látott” támadásról van szó, „ilyen mértékű és intenzitású támadás nem ért magyar rendőrt”.

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke reagált Pintér Sándor közleményére, melyben kijelenti, hogy nem helyesli, ha rendőröket vagy bárkit megdobálnak, ha fizikai bántalom éri őket, (Mint ahogy azt sem, ha ők pedig előzetes felszólítás nélkül könnygázt használnak.)- utalva a tegnapi Kossuth téren bevetett könnygáz körülményeire.

A politikus hozzá teszi még, hogy akkor sem, „ha ezt nagyon kevesen teszik, és nem a demonstrálók tömegei. Akkor sem, ha értem az indulatokat és a felgyűlt tehetetlen dühöt. A kormánynak mint egy falat kenyér, úgy kell most egy kis tüntetői agresszió.”

Majd Lendvai Ildikó emlékezteti Pintért, hogy a Fidesz által békésnek mondott 2006-os tüntetők kockakővel dobálták a rendőröket, kordonokat állítottak fel az utcán és gépkocsikat gyújtottak fel:

Mint írja a politikus, a belügyminiszter memóriájával mintha volna valami baj. Értem én, hogy 2006 őszén ő maga éppen nem volt sem rendőr, sem rendőrminiszter, hanem számos őrző-védő és egyéb cég résztulajdonosa, de soha nem is beszélgetett a volt kollégáival? Legalább utólag megkérdezhetné őket- jegyzi meg.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here