Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap beszámoltunk arról, hogy lehet, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt lesz a következő ellenzéki párt, amelyet az Állami Számvevőszék meg fog bírságolni.

Ezt onnan tudjuk, hogy a Kétfarkú Kutyák közzétették az Állami Számvevőszék nekik küldött jelentéstervezetére írt válaszukat. Az ÁSZ jelentéstervezetéből pedig azt a részt, ahol az ÁSZ megállapítja, hogy a párt a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel, több korlátozás és tilalom betartása tekintetében nem volt átlátható és elszámoltatható.

„Ezt ugye mind azért, mert 5 nap helyett csak 8 nap alatt tudtuk leadni az elszámolást, az Állami Számvevőszék pedig úgy tesz, mintha nem kapott volna tőlünk semmit. Az ÁSZ-al beszélni fél éve nem sikerül: emailekre nem válaszolnak, telefont nem veszik fel és iwiw-en is elérhetetlen a szervezet. Úgyhogy esélyes, hogy úgy járunk majd, mint a Példabeszéd és a Momentán” – írta erre a párt a honlapján. „Az ÁSZ jelentéstervezetét nem szabad nyilvánosságra hozni, de itt vannak a válaszaink, amiből a jelentés is sejthető”- írta a párt.

Erre vasárnap az Állami Számvevőszék is reagált egy közleményben:

„A jelentéstervezetekben lévő megállapítások és egyéb információk nyilvánossá tétele jogosulatlan adatkezelést valósít meg, ami veszélyezteti a jogállam működését” – idézi az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vasárnapi közleményét az MTI.

Nos, hogy mindenkinek világos legyen. A Fidesz-világban a pofátlanság a legcsodálatosabb. Van egy független szerv, amit egy volt fideszes képviselő vezet, ez az Állami Számvevőszék. Az ellenzéki pártokat sorra bírságolja meg, mindenféle ócska rossz dumával. Elfogultan. Naponta köpi pofán a jogállamiság és a jogbiztonság alapvető kritériumait.

Majd ez a szerv odavágja a Kétfarkú Kutyáknak, hogy az ő lépésük veszélyezteti a jogállamot. Na ez a pofátlanság.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here