Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma tartotta az MSZP az Európai Parlamenti listaállító kongresszusát, hogy milyen listát is fogadott el a párt, arról már egy posztban beszámoltunk, most a kongresszuson elhangzott politikai üzenetekből szemezgetünk.

Tóth Bertalan az MSZP elnöknek neki futásból szólt be egyet a Fidesznek „mégiscsak jobb így, mint fekete leplekkel eltakart kordonok között”- utalva arra, hogy Orbán bazári évértékelőjét fekete lepellel letakart kordonok mögött tartotta meg.

A párt elnöke arról is beszélt, hogy a Fidesznek azért jó a nemzetállamok Európája, mert így kevesebb szabályt kell betartania, az MSZP ezzel szemben Európa egységéért, a jólétért és a biztonságért fog küzdeni. „Nekik csak a haszon kell, a rengeteg pénz Európából, amit ellophatnak” – jelentette ki.

„Haza. Szeretet. Európa.” – idézte Tóth Bertalan pártja EP-listájának mottóját, amiről azt mondta, ez a három szó határozza meg leginkább értékrendjüket.

Az MSZP elnöke szerint a kormánynak ezzel szemben arról van papírja, hogy a közös értékekkel szemben politizál, listákat készít a szabad gondolkodókról, antiszemita propagandával gyűlöletet szít, történelmet hamisít. A Fidesz posztkommunistázik, miközben állampártot és egy posztfasiszta rendszert épít – tette hozzá.

Tóth Bertalan az ellenzéki egységet szorgalmazva közölte, csak úgy lehet visszaadni a magyarok demokratikus hitét, ha egységben lépnek fel. A változáshoz minden változást akaró polgár – legyen az szocialista, liberális, vagy konzervatív – akaratára szükség van – hangoztatta.

Az utána felszólaló Karácsony Gergely – aki az MSZP-Párbeszéd-DK főpolgármester-jelöltje, azt mondta, hogy egyik nap Orbánt „leantiszemitázta”, másnap Tarlós azzal vádolta, hogy „szélsőségesen liberális”. Karácsony szerint ez nem róla szól, hanem „róluk”, és azt jelenti, hogy „félnek”.

Karácsony Gergely szintén az egységről beszélt, amely Budapesten azért szükséges, hogy „a Fidesz helytartóját leváltsuk”. Szerinte az önkormányzati választáson azt kell elérni, hogy egyre több lyuk keletkezzen a NER-en, „egyre több lyuk legyen a zoknin és végül a zokni is eltűnik”.

Az EP-választás tétjét, célját pedig úgy határozta meg Karácsony, hogy egyrészt „nem szabad elveszíteni a hitet, hogy a magyarok lehetnek Európa büszke polgárai”. Másrészt meg kell állítani Orbán Viktort. Karácsony szerint az EU-nak is változnia kell, közeledni kell az úgynevezett szociális Európához. Mert ha nem tudják feloldani a szociális feszültségeket, akkor az

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke a 74 éve véget ért második világháború veszteségeire emlékeztetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió a béke garanciája, ezért aki a hazáját szereti, annak Európát és az uniót is szeretnie kell.

Kiemelte, az MSZP az Európai Unióban mindent meg kíván tenni az egységes európai bér- és nyugdíjrendszer létrehozása, valamint a nők és férfiak közötti bérkülönbségek felszámolása érdekében.

Hiller István egyértelművé tette azt is, pártja nem bontja le a déli határkerítést, de soha nem tesz le arról, hogy az országban és Európában se legyen szükség kerítésekre. Az MSZP emellett migránsokat sem telepítene be, sőt hatályon kívül helyezné a „pénzes migránsok ezreinek” letelepedését lehetővé tevő törvényt – mondta a szocialista politikus. „Migránsokat nem mi, hanem ez a kormány hozott a letelepedési kötvényekkel” – tette hozzá.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here