Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Többek közt az RTL Klub, az Azonnali, a HVG, az ATV újságíróit fogadta pénteken a miniszterelnök a Karmelita kolostorban. A váratlan háttérbeszélgetés beszámolói szerint szóba került a Fidesz Európai Néppártból történő kizárása.

A portálok beszámolóiból kiderül, hogy  Juncker-Soros kampány miatt kirobbant botrányt nem látta Orbán előre, azt gondolta, hogy nem lesz mindenki boldog, „de ebből casus bellit csinálni túlzás,” tette hozzá. Elmondása szerint most mérlegelik a Fideszben, hogy hol a pártnak a helye, „többen is tárt karokkal várnak minket.” És „mindig lehet alakítani valami újat”.

A miniszterelnök a háttérbeszélgetésen a következő napok taktikai tárgyalásairól is beszélt, amelyek befolyásolják majd a döntést. Orbán Viktor nem számol azzal, hogy veszteség érné akkor, ha kilépne a Néppártból, mert szerinte az európai politika átalakulóban van. Úgy véli, Brüsszelben „buborékban élnek”, nem érzékelik a valóságot, azt, hogy a migráció kérdése a legfontosabb.

„Engem Magyarországon kívül más nem érdekel, nem európai politikus vagyok”, jelentette ki. Szerinte a kormányzati politika a terepe, ahol „fantasztikusak a kihívások.” Beszélt arról is, hogy nem személyesen tervez 2030-ig, hanem az ország ügyeit tervezi ilyen távlatra.

Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, tegnap Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette, hogy nagyon veszélyes játékot játszik a Fidesz, hiszen ha kiteszik az Európai Néppártból, ha nem, akár az európai uniós tagságunk is veszélybe kerülhet a politikája miatt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here