Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester mozgalma is beszáll, hogy tiszta legyen a választás, a polgármester a bejelentését egy lakossági fórumon tette meg

1 millió forint jutalmat ad annak, aki választási csalást leplez le- jelentette be Márki-Zay Péter egy budapesti lakossági fórumon.

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ez elég nagy összeg ahhoz, hogy ne érje meg néhány ezer forintért eladni a szavazatát az embernek, hanem inkább jól dokumentálja és jelentse a csalási kísérleteket.

Rendszeresen felmerül, hogy országszerte pénzt vagy más kedvezményeket ajánlanak embereknek szavazások idején.

Mint ahogy a Hír Hugó korábban beszámolt róla az MSZP is lépéseket tett, a választási csalások megelőzése érdekében. Ahogy megírtuk,  az ország több ezer szavazó körében nem volt ellenzéki megfigyelő a 2018-as országgyűlési választásokkor, csak a Fidesz embere, a Hír Hugó információi szerint, főként a falusi és a kisvárosi szavazókörökre különösen igaz ez. Ezekben a szavazókörökben, az ellenzék nem tudhatja biztosra, hogy nem-e történtek trükközések.

Az MSZP ezen a tarthatatlan helyzeten változtatna és a párt egy felhívással élt az ellenzékiekhez:  vállalj aktív szerepet a szavazatszámlálásban, legyél szavazóköri megbízott, hogy ezúttal ne tudják elcsalni a választásokat!

Az MSZP azt is jelzi, hogy minden szavazókörbe helyi lakosokra van szükség a tiszta választások szavatolásához, a felhívásból az is kiderül, hogy könnyen lehet jelentkezni a www.mszp.hu/szavazatszamlalo oldalon választási megfigyelőnek.

Nos most már van kettő kezdeményezés is ami a választási csalások megakadályozása ellen született, nyilván ezekről a Fidesz-média nem fog beszámolni, ezért köszönjük ha megosztod ezt a felhívást Facebookon, vagy elküldöd azoknak az ismerőseidnek, akikről tudod, hogy szívesen vállalnák, hogy őrködnek a választások tisztasága felett!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here