Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon ideges a Fidesz, hogy 3 politikusukat nem szavazták meg az Európai Parlamentbe bizottsági alelnököknek,  ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla már tegnap a Fidesz egyik szóvivője, Hollik István egy elég feldúlt nyilatkozatot adott közre, most meg Kocsis Máté szabályosan megfenyegette a DK-s politikusokat, hogy akkor a magyar parlamentben is elbukhatják minden pozíciójukat.

 

Levelet írt Kocsis Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének, miután Molnár Csaba szerdán szintén levélben arról tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, hogy a DK képviselőinek kezdeményezésére az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója úgy döntött, nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az Európai Parlament szakbizottsági tisztségeire. Végül több fideszes esetében el is halasztották a szavazást, így nem lehettek bizottsági alelnökök.

Kocsis Máté azt írta a Facebookon, hogy a DK-s európai parlamenti képviselők „az első pillanatban megkezdték Brüsszelben az áskálódást saját hazájuk ellen”. Szerinte „nem őriz a politikai emlékezet az elmúlt évtizedekből példát” arra – sem a magyar, sem az európai parlament történetében -, hogy a megszerzett mandátumok arányában betölthető parlamenti tisztségek elosztásánál a képviselőcsoportok egymás ellen szavaztak volna.

Nem a politikusok egymás iránti udvariassága miatt van ez így – folytatta -, hanem azért, mert a mandátumok és a hozzájuk kötődő parlamenti tisztségek aránya a választók döntésén nyugszik. „Önök tehát semmi mást nem tettek, csak szembefordultak a választók akaratával, arcul csapták a magyarok demokratikus döntését, melyet az európai parlamenti választáson meghoztak. Ez elfogadhatatlan és vérlázító” – mondta a frakcióvezető, aki szerint ismét bebizonyosodott, a DK-nak „a bevándorláspártiság jóval előbbre való, mint a magyar érdek”.

A magyar érdek ugyanis szerinte az lenne, hogy minél több szakbizottsági tisztséget magyarok tölthessenek be. A Fidesz ezért is támogatja a magyar jelölteket bármely európai tisztségre.

Kocsis Máté ezután azt is megjegyezte,  a DK veszélyes vizekre evezett, mert ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, „a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk”.

A Fidesz-frakció vezetőjeként ugyanis nehezen tud majd érvelni azokkal a képviselői javaslatokkal szemben, amelyek szerint bevándorláspárti politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót – írta

Majd jelezte, hogy ez esetben viszont Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölhetné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságában nem töltené be ezt a posztot.

Mindez tehát értelmezhető úgy, hogy Kocsis kilátásba helyezte, hogy a DK magyar parlamenti képviselőinek bizottsági tisztségei bánhatják azt, hogy most az EP-ben a fideszes képviselők ellen szavaztak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here