Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesznél teljesen szétgurult a gyógyszer miután, kiderült hogy az Európai Parlament nem választotta meg a 3 alelnök-jelöltjüket. Írtunk róla, hogy a Fidesz-szóvivő nagyon dühös nyilatkozatot tett, majd Kocsis Máté a, Fidesz frakcióvezetője konkrétan megfenyegette a DK-s politikusokat. Most egy idegbeteg cikket írt a Fidesz propaganda média, a Pesti Srácok, melyben nyíltan az ellenzék pártjaik ellen uszítanak. 

„Mostanáig óvatoskodva mindig azt írtam: a magyar ellenzék ellenségként viselkedik. Tehát csak úgy viselkedik, de nem az. Mostantól nem óvatoskodom” – szaladt meg a Pesti Srácok vezércikkírója, Pilhál Tamás keze, miután az ellenzéki EP-képviselők nem támogatják, illetve nem szavazzák meg a fideszes jelöltek kinevezéseit.

Majd a Pesti Srácok uszító vezércikkben azt írja: „A DK, a Momentum és az MSZP nyugati nagyhatalmak érdekeit képviselő, idegen zsoldban álló ügynökszervezetek, Magyarországra telepített ócska kis végrehajtók. Soha, egyetlen pillanatig sem képviselték semmiben a magyarság érdekeit. Ily módon nem tekinthetők magyar szervezeteknek, nem a magyar ellenzék részei, hiszen valójában külföldiek. Ebből kifolyólag a jövőben nem szabad őket haza-, illetve nemzetárulással vádolni. Az ő hazájuk Brüsszel, a leendő „Európai Egyesült Kalifátusok” meg a homoszexuális felvonulás háromszöge.

Az dührohamos, kormánypárti publicista kifejti, hogy a DK, a Momentum és az MSZP azért sem részei a magyar ellenzéknek, mert ők nem ellenzék, hanem ellenség – nemcsak a magyar kormányé, hanem a magyar nemzeté, mindannyiunké.”

A gyűlölet cikk végkövetkeztetés pedig az: „Lehet bámészkodva várni a következő orvtámadásukat a magyar nemzet ellen, és majd újra megdöbbenni rajta. Javaslom, ne tegyük. Semmi meghökkentő nem lesz benne. Kezeljük őket úgy, ahogyan ők minket: ellenségként. S ennek megfelelően viszonyuljunk hozzájuk. Bármilyen eszköz megengedett a védekezéshez.”

Muszáj mindenkinek látni, hogy a Fidesz elit, hogyan veszti el az önkontrollt, ha felsül a politikájuk és mennyire nem képesek türtőztetni magukat, mikor elvesztik a hatalmukat, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: ilyenkor mutatják ki a foguk fehérjét!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here