Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője elbukott az Európai Parlamentben. A Néppárt frakciója holnap még rajtvonalhoz sem engedi állni- erről tájékoztatott Facebook oldalán Dobrev Klára, a DK képviselője. A politikus bizottsági alelnöki székéről már többször elhalasztották a szavazást, most a Néppárt leléptette őt. A másik fideszes, Trócsányi László, pedig tegnap magától visszalépett, ezzel elkerülve a látványos bukást. 

Hidvéghi a Parlament LIBE szakbizottságának alelnöke szeretett volna lenni. Abban a bizottságban kívánt magának és a Fidesznek vezető szerepet, amely a tagállamok emberi jogi helyzetével, a demokrácia kérdéseivel foglalkozik.

A Néppárt megértette, hogy azok után, hogy a Fidesz feldúlta a Magyar Köztársaságot, képviselőit senki nem fogja megválasztani. Ezért aztán, hogy megmeneküljenek egy kínos vereségtől, Hidvéghit már el se merik indítani. Sőt! Egyetlen fideszest se. Trócsányi tegnap magától visszalépett, Hidvéghit meg visszaléptették.

Valóban azért küzdöttünk, hogy Európa megértse: nem lehet erősebb az Unió, ha sorsát a Fidesz kezébe adja. Megtettük a dolgunkat. Egyre kínosabb fideszesnek lenni az Európai Parlamentben- írja Dobrev

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy még a nyár közepén 23 európai országból, köztük 18 EU tagállamból több mint kétszáz civil szervezet írta alá az a European Civic Forum nyílt levelét, amelyben azt kérték, Hidvéghi Balázst ne válasszák meg az Európai Parlament Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) alelnöki pozíciójára – írja az Euronews.

Később az EU parlamentje többször elhalasztotta a szavazást a Fidesz politikusainak személyéről, akkor már sejteni lehetett, hogy teljesen elfogyott a levegő az Orbáni-politika körül az EU-ban.

A propaganda média nem fog beszámolni Fideszék hatalmas bukásáról az Unióban, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, továbbra is vállalhatatlan Európában az Orbáni-politika!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here