Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rengeteg a kérdőjel a tragikus hirtelenséggel elhunyt ellenzéki polgármester, Bogdán László halála kerül. Egyre furcsább történetek látnak napvilágot.

A Hír Hugó is beszámolt arról, hogy ma elhunyt Cserdi polgármestere Bogdán László. A Hírklikk információ szerint -vélhetően- öngyilkos lett.

A Népszava azt írja, hogy a településen járva annyi derült ki, hogy a 46 esztendős, élettársi kapcsolatban élő, gyermektelen faluvezető az előző délután eltűnt, s többen hiába keresték. Hír Hugó is megírta, hogy még a rendőrség is körözést adott ki.

Ennek fényében érdekes, hogy a lap azt írja, hogy kedden reggel megtalálták őt hivatalában. Felakasztotta magát a helyiek szerint. A rendőrség nem nyilatkozott az ügyben, de annyit megtudtunk, hogy nem merült fel az idegenkezűség gyanúja- írja a népszava.

A RomNet helyszíni tudósítása azt írja, hogy a volt polgármesteri hivatalában bukkantak rá, ami jelenleg feldolgozóüzemként funkcionál.  A településről az újságírókat elküldték, a helyiek bezárkóztak. a RomNet egyik munkatársa a helyszínen próbált beszélni néhány falubelivel, akik megdöbbentek a hír hallatán, és csak annyit mondtak, „nem értik, mert áldott jó ember volt”.

Sokak pedig kételkednek abban, hogy önkezével vetett volna vége életének, mert mint fogalmaztak „nem olyan jellemű emberként ismerték.”

A RomNet információ szerint Bogdán Lászlót hétfő délután fél 3 körül beszélt telefonon valakivel, ez követően szó nélkül távozott. A helyiek és a zöldség-gyümölcs feldolgozóüzemben dolgozó munkatársak keresték, a polgárőrök pedig éjjel is kutatták.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere posztjában azt írja, hogy Betegségével folytatott küzdelme ellenére mindvégig aktívan dolgozott a cigány közösség felemelésén, tehát a városvezető arra utal, hogy ezt a betegséggel való küzdelmet adhat fel.

RomNet pedig azt írja, hogy Bogdán László közvetlen környezetében élők azt mondták nekik, a polgármester nem volt beteg, egészségügyi problémáiról legalábbis senkinek nem beszélt. Tele volt tervekkel, egy ambiciózus, nagy jövő előtt álló emberkét tekintett saját magára is, ahogyan az országban több százezer másik ember is. Magasabb szintű politikai pályára készült, több parlamenti párt is szerette volna, ha országos listájukon szerepelne a 2022-ben esedékes választáson.

Az állami Magyar Televízió, hírportálja a hírado.hu is azt írja, hogy Bogdán László az öngyilkosságát megelőző órákban titokzatos telefonhívást kapott. Az állami tv információ szerint  délután fél háromkor félrevonulva telefonon beszélt valakivel, majd szó nélkül távozott a cserdi hivatalból.

Majd a hirado.hu azt írja, hogy hétfőn délután és kora este sok helyi, a zöldség-gyümölcs feldolgozóüzemben dolgozó munkás kereste, a polgárőrség egész éjjel kutatott utána a településen és környékén. Holttestét kedd hajnalban találták meg a feldolgozótelep egyik munkacsarnokában. Egyes hírek szerint önkezével vetett véget életének. Az okok ismeretlenek, mivel a rendőrség az eljárásra való tekintettel semmiféle információt nem ad ki.

Az állami tévé újságírónak nyilatkozó ismerősei szerint az utóbbi hónapokban közeli, intim kapcsolatot ápolt egy ismert televíziós riporternővel, akivel a fővárosban is többször együtt látták. A hirado.hu által elért, a polgármestert ismerő szereplők úgy sejtik, hogy ennek a kapcsolatnak a kudarca, egy esetleges szakítás állhat a váratlan öngyilkosság hátterében.

Minden esetre a pontos indokokat egyenlőre nem tudjuk, reméljük, hogy mielőbb lezárul a rendőrségi vizsgálat és tisztább és pontosabb képet kapunk a tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármester ügyéről.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here