Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP elég keményen beakaszthat Orbánék legújabb bizniszébe, ugyanis három kérdéses népszavazást kezdeményez az ellenzéki párt a Balaton és Velencei tó védelmében

Fideszék elég egyértelműen ráfordultak a Balaton kifosztására, botrány- botrány hátán azóta: tiltakoznak a Balaton parti települések polgármesterei, sőt ahogy a Hír Hugó is beszámolt tegnap Szigliget polgármestere és a település teljes vezetése lemondott.

Az MSZP már hetek óta gyűjti az aláírásait a Balaton védő petíciójukra, de most a párt elég keményen beakasztana Orbánék Balaton parti ámokfutásának:

Kunhalmi Ágnes online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az MSZP 3 kérdéses Balaton védő népszavazást kezdeményez.

Az első kérdés látszólag szimbolikus, arról szól, hogy ingyenesek legyenek a köztulajdonban álló strandok. A második és harmadik már kevésbbé: az MSZP népszavazással tiltaná be, hogy el lehessen adni a strandokat és azokat be lehessen építeni.

Íme, az MSZP 3 népszavazási kérdése:

Egyetért e Ön azzal, hogy a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló fizetős strandokra történő belépésért ne kelljen belépő díjat fizetni?

Egyetért e Ön azzal, hogy az országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra a 2020 évi augusztus 1 napján fennálló állapothoz képest építési és változtatási tilalmat rendeljen el?

Egyetért e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a köztulajdonban álló, a természetes tavak melletti strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat rendeljen el?

Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy reméli hogy a választási bizottság nem fog akadályokat gördíteni a kezdeményezésük elé. Ha a szocialisták 3 kérdéses népszavazása zöld utat kap, akkor 3 hónapjuk van arra, hogy közel 200 ezer aláírást gyűjtsenek össze a népszavazáshoz.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here