Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szem nem marad szárazon, ha az ember végig nézi a Fidelitas nevű ificsapat igazán progresszív akcióit: beégés, ciki és szekunder szégyenérzet. Most a Fidesz a fontos időközi választáson, az egyik ilyen nagy beégés főszereplőjét indíthatja

Mint, ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, időközi országgyűlési választást kell tartani a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú, tiszaújvárosi körzetben, mert az eddigi fideszes képviselő elhunyt. A tét nagy, mert ha az ellenzék itt tud győzni, bizony oda lehet a kétharmad.

Már nem egyszer beszámoltunk róla, hogy a Fidesz kőkemény káder hiánnyal küzd, ugyanis a fiatalok és az értelmiség hátat fordított az Orbán pártnak.

A totális leépülés újabb jele, hogy Koncz Zsófiát, a múlt hónapban motorbalesetben elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítaná a Fidesz októberben az időközi parlamenti képviselői választáson – írja a Népszava.

Mém videó

Azonban időközben az is kiderült, hogy Koncz Zsófia arcát egy ország ismeri. Ugyanis a Fidelitas egyik beégésének főszereplője. A mémesedet videóban túl sok szerep nem jutott neki, mint hogy felolvasott egy propaganda szöveget és mosolygott.

Az eredeti

Koncz Zsófia tehát azzal vált ismertté, hogy 2015-ben Böröcz László Fidelitas-elnökkel közösen előállt a „provokátorfigyelő” ötletével: közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket.

Az ötlet botrányt kavart, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogsértőnek minősítette a kezdeményezést. Ám a beégés ellenére jutott zsíros állás az ifi fideszesnek: Koncz Zsófia Magyarország washingtoni nagykövetségén kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy milyen súlyos leépülés van már az Orbán-pártban, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookok, hogy mindenki lássa a Fidesznek már nincsenek valódi szakemberei.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here