Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy a Fidesz-közeli 888.hu nevű propaganda portál azon örömködött, hogy tegnap az éj leple alatt nevüket és arcukat nem vállaló Fradi-szurkolók gyűlölet bűncselekményt hajtottak végre. A  Ferencvárosi Önkormányzat  épületéhez lopóztak és leszedték a péntek délután kitett szivárványos zászlót, amit fel is gyújtottak.

Rendőrségi ügy lett a Ferencvárosi Önkormányzat épülete ellen végrehajtott gyűlölet támadásból. Elfogták a rendőrök annak a három maszkos fradistának az egyikét, akik éjszaka letépték és elégették a szivárványos zászlót, amit egy nappal korábban az elmaradt Budapest Pride-ra emlékezve a ferencvárosi önkormányzat épületére tűztek ki – írja a police.hu.

A ferencvárosi nyomozók az adatgyűjtések és kamerafelvételek alapján hamar megkezdték az elkövetők felkutatását, a három férfi közül pedig sikerült is azonosítani az egyik feltételezett elkövetőt. A 30 éves K. Zsoltot a rendőrök 15 óra 55 perckor fogták el, a férfit a kerületi rendőrkapitányságon garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatják ki. A rendőrök K. Zsolt ismeretlen társait jelenleg is keresik.

A zászlót az Aryan Greens nevű, a Fradihoz kapcsolódó egyik szurkolói csoport tagjai tépték le, és gyújtották meg, helyére pedig a saját zászlójukat rakták. Az elkövetők erről képeket is megosztottak egy Facebook-csoportban, ezt a posztot azonban azóta a jelek szerint már eltávolították.

A Momentum Mozgalom erre válaszul még péntek éjszaka eltávolította a fradisták zászlóját a ferencvárosi városházáról, amit a szivárványos zászló helyett tűztek ki, az erről készült videót itt tudja megnézni.

Mint írták, Ferencvárosban ilyen gyalázatos, homofób tettnek nincs helye! A Fradi hármas jelszava: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Egy zászlót maszk mögé rejtőzve, gyáván letépni minden, csak nem erkölcsös és ez a cselekedet méltatlan az FTC 121 éves történelméhez.
Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester később a közösségi oldalán bejelentette, hogy ismét kitűzték a szivárványos zászlót.

Baranyi korábban az azóta eltűnt posztra reagálva, melyben az elkövetők azt írták, hogy ez nem az a város és az az ország, úgy kommentálta az esetet, hogy ez bizony az a város és az az ország, itt a szerelem az szerelem, a család az család, kivételek nélkül.

 

Ferencváros Önkormányzata pénteken tűzte ki a szivárványos zászlót, ahogy a Városházára is kikerült. A Városháza épületén a rendszerváltás óta most először lobog a szivárványos zászló, mivel az előző főpolgármesterek, Tarlós István és Demszky Gábor nem engedélyezték a kitűzését.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here