Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán azt írta: „ha most nem tesztelünk eleget, akkor leállhat az egész ország. És erről csak a kormány tehet majd”. Ezért a DK követeli az ingyenes koronavírus-tesztet, „hogy ne álljon le az ország”.

A DK elnöke szerint Magyarországon nem követik az Egészségügyi Világszervezet protokollját, amely szerint annyit kellene tesztelni, hogy a pozitív tesztek aránya ne lépje át az 5 százalékot. Ez utoljára szeptember elején teljesült.

Ahogy korábban a Hír Hugó is beszámolt róla, az MSZP is a tesztelések számának növelését követeli:

Az MSZP közleményében azt írja, hogy lesújtó számok azt mutatják, hogy úgy nem lehet sikeresen védekezni, ha a fideszes pártkatonák véleménye és a nemzeti konzultáció eredménye a meghatározó az orvosok és kutatók szakértelmével szemben és kormányzati szinten tagadják a tesztelések jelentőségét a járvány elleni harcban.

Érthetetlen ez a felelőtlenség a Fidesztől, hiszen a szakértők szerint a vírus közösségi terjedésének megfékezése és a járvány lassítása érdekében minél több ingyenes tesztelésre van szükség.

Az MSZP ezért továbbra is azt követeli, hogy a kormány kezdje meg azonnal a tömeges és ingyenes tesztelést valamennyi munkavállaló, elsősorban a megfertőződés szempontjából magas rizikójú emberek, tehát az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a szociális szféra dolgozóinak körében.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here