Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Importra fog szorulni Magyarország az év első hónapjától kezdve két termékből is – véli Raskó György agrárközgazdász. Elöljáróban annyit elárulhatunk, hogy Orbán Viktornak nagy mázlija van, hogy nem lesz idén választás mert komoly bajban lenne.

Súlyos problémákat okozhat, hogy mind sertéshúsból, mind burgonyából importra fog szorulni az ország már január folyamán, közölte a Jazzy Rádió reggeli műsorában, a Business Classban Raskó György agrárvállalkozó- melyet a 168.hu szúrt ki

Hasonló helyzet léphet fel a sertéshús esetében is. Az import nagykereskedelmi ár mindkét terméknél jelentős veszteséget eredményez a viszonteladóknak, akik viszont emiatt spórolni fognak a készletekkel, ez pedig hiányhoz vezethet a boltokban – mondta Raskó György

A hiány jelei néhány árstopos élelmiszernél már az utóbbi napokban is láthatóak voltak. Nemrég egy online térképet is elindítottak, ahol nyomon követhető, hogy egy-egy boltban vagy településen melyik termékből van hiány éppen.

Komoly bajban lenne Orbán Viktor ha választások lennének idén. 2019-ben még az Azonnali számolt be a választási kampányban az V. kerületi önkormányzat filléres krumplivásáráráról, amelyről a fideszes polgármester azt mondja: minden évben megtartják, ez nem kampányrendezvény.

Ekkor az Orbán-párti kerületvetés még kilónként 18 forintos áron adta a krumplit az embereknek. Persze nem csak az V. kerületben szokta bevetni a krumplit a Fidesz a választások alkalmával,  a HírHugó is beszámolt arról, hogy az elbukott önkormányzati választások előtt az Orbán-párt teherautó számra hordta a fővárosba a mára ársapkássá lett terméket.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: