Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem kell túl sokat magyaráznom, hogy Orbán roppant szorult helyzetbe került, miután az EU elfogadta a politikáját elítélő Sargentini-jelentést. Nagyon komoly opció volt számára, hogy kitehetik a Fideszt az Európai Néppártból. De jött a 400 órás túlórát lehetővé tevő, a német multiknak kedvező rabszolgatörvény. S ezzel párhuzamosan, Orbánt már nem is akarják kitenni a Néppártból.

Az őszi politikai időszakra úgy festett Orbán körül elfogyott Európában a levegő. Az Európai Parlament kétharmaddal szavazta meg azt a Sargentini-jelentést, mely élesen elutasítja az Orbáni-politikát.

Sőt Orbán szövetségesének mondott Kurtz, osztrák kancellár egyenesen úgy fogalmazott, hogy Orbánt ki kell tenni a Néppártból. S Weber, a Néppárt német frakcióvezetője sem zárkózott el ettől világosan akkor, de  feltételül szabta a CEU Magyarországon történő maradását.

Weber már a Néppárt csúcsjelölt jelölő kongresszusa előtt békülékeny hangot ütött meg Orbánnal, miközben finn kihívója kivágta volna a Fideszt. Weber már csak keménykedni sem keménykedett Orbánnal. Mára meg már, az amúgy erős német dominanciával rendelkező Néppártban napirenden sincs Orbán kizárása.

A néppárti jelöltállító kongresszus idején még azt gondolhattuk, hogy Weber csendesedésének az oka, hogy Orbán alá fogja írni a CEU-s megállapodást. Ma azonban már tudjuk, hogy ez nem történt meg.

Viszont történt egy sokkal alávalóbb dolog, bekerült a parlament elé a rabszolgatörvény, ami egyértelműen a német multiknak kedvez, viszont a magyar munkavállalókat totálisan kizsákmányolja a 400 órás túlórával.

Mint, ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, november végén Szíjjártó Péter, a Fidesz  külügyminisztere roadshowzot egyet Németországba és Düsseldorfban újságíróknak mesélte el a jó hírt, hogy Magyarország el fogja fogadni a rabszolgatörvényt és ennek a német cégek mennyire örülnek.

Ezekből a tényekből nem nehéz hát összetenni, hogy mi is történhetett a háttérben: Orbán Viktor eladta a magyar munkavállalókat kilóra a német érdeknek, csak hogy mentse a szorult helyzetében az irháját.

Teljesen logikus a történet, hiszen a német kormánynak első a saját nemzeti érdekük, ugyan hogy tudnának nemet mondani egy olyan javaslatra, hogy végül is a német multik kiszipolyozhatják a magyar dolgozókat?

S ezért cserébe egyáltalán nem nagy ár, hogy Viktorka maradhat a Néppártba és egy egyetem meg a magyar demokrácia megy a levesbe.

S hogy ez egy új dolog? Egyáltalán nem, a legtöbb elnyomó rezsimbe bevett taktika ez, hogy ha kezd szorulni körülöttük a hurok, akkor adnak valami brutális kedvezményt a multiknak, hagy fosszák ki a népüket 1 dolláros napi díjért még jobban…

Hát ez az ára, annak az Orbáni-politikának, amit most minden dolgozó kifizet. Nem véletlen, hogy a szakszervezetek fel vannak háborodva és most szombatra tüntetést szerveznek. (10 óra Jászai Mari tér, igen azért írom ki, hogy menj el)

Nos kedves olvasó, a Fidesz média gyáva ahhoz, hogy ilyen háttérelemzéseket közöljön ezért arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, milyen érdekeket szolgál ki a magyar hatalom, csak hogy mentse a bőrét!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here