Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, ahol többek között kijelentette, hogy szerinte a Fideszt Európában szélsőjobboldali pártnak tartják

Tegnap a Hír Hugó is beszámolt róla, hogy Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője elbukott az Európai Parlamentben. A Néppárt frakciója még rajtvonalhoz sem engedi állni- erről tájékoztatott Facebook oldalán Dobrev Klára, a DK képviselője. A politikus bizottsági alelnöki székéről már többször elhalasztották a szavazást, most a Néppárt leléptette őt. A másik fideszes, Trócsányi László, pedig magától visszalépett, ezzel elkerülve a látványos bukást.

Valóban azért küzdöttünk, hogy Európa megértse: nem lehet erősebb az Unió, ha sorsát a Fidesz kezébe adja. Megtettük a dolgunkat. Egyre kínosabb fideszesnek lenni az Európai Parlamentben- írja Dobrev

Dobrev Klárának arra vonatkozó állításával kapcsolatban, amely szerint a magyar ellenzék akadályozta volna meg a fideszes EP-képviselők bizottsági tisztségekbe történt megválasztását, Gyurcsány tegnap úgy reagált: fontos szerepe volt az eseményekben az ellenzéki képviselőknek.

Gyurcsány szerint EP-ben régóta van egy íratlan szabály, amely szerint szélsőjobb- és szélsőbaloldali pártokat nem engednek a fazék közelébe. Gyurcsány úgy látja: ebben egy dolog változott, mégpedig az, hogy ma már a Fideszt is szélsőjobboldalinak tartják.

Ahogy korábban megírtuk, még a nyár közepén 23 európai országból, köztük 18 EU tagállamból több mint kétszáz civil szervezet írta alá az a European Civic Forum nyílt levelét, amelyben azt kérték, Hidvéghi Balázst ne válasszák meg az Európai Parlament Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) alelnöki pozíciójára – írja az Euronews.

Később az EU parlamentje többször elhalasztotta a szavazást a Fidesz politikusainak személyéről, akkor már sejteni lehetett, hogy teljesen elfogyott a levegő az Orbáni-politika körül az EU-ban.

A propaganda média nem fog beszámolni Fideszék hatalmas bukásáról az Unióban, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, továbbra is vállalhatatlan Európában az Orbáni-politika!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here