A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöksége a múlt héten kézhez kapta az MSZP új stratégiai elképzeléseit. Konkrét álláspontot nem alakítottak ki a dokumentummal kapcsolatban, viszont úgy látják, több olyan pontja is van, ami a munkavállalók érdekeit szolgálja. Kordás Lászlóval erről, és a magyar munkavállalók helyzetéről beszélgetett a Hírklikkel, íme:
– A legutóbbi elnökségi ülésükön tárgyalták az MSZP stratégiai terveit?
– Az MSZP kezdeményezésében több olyan pont van, ami a munkavállalók érdekeit szolgálná, és elősegítené életszínvonaluk növekedését. Az elnökségi tagok megkapták, de egyelőre alaposabban még nem foglalkoztunk vele, így konkrét álláspontot nem alakítottunk ki.
– Mi is megkaptuk a dokumentumot. Van benne egy olyan felvetés, hogy a szakszervezetek is részesülhessenek az egy százalékos adófelajánlásokból.
– Ez egy fontos, régi törekvés. Jó lenne, mert a szakszervezetek finanszírozását is meg kellene oldani valahogy. Több adótörvénynél szóba került már az egy százalék felajánlásának lehetősége, de eddig nem ment át. Egyébként ebben az is kérdés, hogy milyen szinten történnének a felajánlások, hiszen vannak munkahelyi szervezetek és konföderációk. A legnagyobb szükség azoknál a szakszervezeteknél lenne rá, ahol nagy az állami befolyás.
– A minimálbér emelésére is szükség lenne. Látnak rá esélyt belátható időn belül?
– Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy nincs rendes törvényi szabályozása. A szokás az, hogy a minimálbért a munkaadói szövetségek, a kormány és a szakszervezetek megállapodása alapján határozzuk meg. Ez azonban már évek óta nem így történik: néhány szakszervezet megállapodik a munkáltatókkal és a kormánnyal, aztán kihirdetnek valamit. Ezt nem lehet minimálbér-megállapodásnak tekinteni, mert szembemegy a szabályokkal. Az idén úgy történt a dolog, hogy született egy két évre szóló megállapodás. Két szakszervezeti konföderáció aláírta, mi nem. Aztán ideadták nekünk ezt a megállapodást, hogy jó-e így. Eldöntöttük, hogy egy háromoldalú megbeszélésen újra fogjuk tárgyalni, de ezt a fórumot a kormány végül nem hívta össze. A minimálbér-emelést pedig kihirdette nyolc százalékkal. Ez nem egy európai és nem is normális megoldás.
– Ezek szerint, Önök úgy gondolják, hogy a minimálbér kialakításának módját ténylegesen törvénybe kéne iktatni?
– Végig kéne gondolni a módszertant, hogy mihez képest kell a legkisebb béreket megállapítani. Például itt van mellettünk Szlovákia, ahol lényegesen magasabb a minimálbér, mint Magyarországon. Ott törvény rendelkezik arról, hogy a szociális partnereknek kell megállapítani a minimálbért. Amennyiben nem jön létre megállapodás, akkor automatikusan az elmúlt két évi átlagkereset 60 százalékát el kell érnie. Ez már hasonlít ahhoz, amit az Európai Unió akar. Ehhez képest itt, Magyarországon, arról folyik a tárgyalás, hogy az elmúlt egy év átlagkeresetének 60 százaléka legyen-e a minimálbér.
– Melyik a jobb?
– Én azt gondolom, hogy mind a kettő megfelelő lenne Magyarországon. De simán lehetne egy olyan szabályt hozni, hogy amennyiben nincs megállapodás, akkor valamilyen automatizmus lép életbe. Egyébként ez arra ösztönözné a feleket, hogy legyen megállapodás, mert az mindenkinek jobb. A szlovák példát ebben az esetben lehetne követni itthon is.
– Év elején nagyon megugrott az infláció. Tudjuk, hogy ez igen rosszul érinti a nyugdíjasokat, de mi a helyzet az aktív munkavállalókkal?
– Természetesen nekik sem jó, különösen az alacsonyabb keresetű munkavállalóknak. Legdurvábban az élelmiszerárak mentek el, sok esetben az alapvető élelmiszerek árai. Nem ritka a 20-25-30 százalékos emelés sem.
– De mit lehet ezzel tenni? Követeli a szakszervezet a drasztikus béremeléseket?
– A nyugdíjasokkal kapcsolatban kezdeményezzük, hogy ne csak novemberben, hanem sokkal előbb legyen korrekció, hiszen látható, hogy az infláció jóval több lesz, mint 2,8 százalék. Ezzel együtt, a minimálbérekkel is kell valamit kezdeni, mert az élelmiszerárak Iszonyatosan elszálltak. Egy olyan családnál, ahol az egyik fél mondjuk ápoló vagy tanár, a másik pedig egy összeszerelő üzemben dolgozik minimálbér környékén, ez jelentős kiadás. És ha ehhez van két gyermekük is, akkor azt ilyen élelmiszerárak mellett hogyan oldják meg?
Ezért is gondolom, hogy mindenképpen érdemes lenne ezekkel a bérekkel és a nyugdíjakkal összevontan gondolkodni.Tisztességes emelés kell, nem olyan, ami Magyarországot az európai szinthez képest az utolsó helyek egyikére helyezi, mert az csak folyamatosan leszakadó életszínvonalat jelent. Most ez a helyzet. Folyamatosan csökken a reálkereset, például a közalkalmazotti bértábla kétharmadában lefedi a minimálbért. Így aztán az is nyugodtan kimondható, hogy ma Magyarországon az állam a legrosszabb munkáltató.
– Nem vagyok híve a „régen minden jobb volt” típusú gondolkodásnak, de azért úgy emlékszem, hogy a rendszerváltás környékén az elsők között voltunk a keleti blokk országai közül.
– Pontosan. Azóta iszonyatos lecsúszást produkáltunk. Ez nem most kezdődött, de 2010 óta olyan tabuk dőltek le, amik azelőtt természetesnek tűntek: az életszínvonalban is volt egyfajta kiszámíthatóság, figyelembe vették a szakszervezetek véleményét. Ez ma nem így működik. Most az van, hogy egy nagytőkés csoport elmegy a kormányhoz, köt vele egy stratégiai megállapodást, ami titkos, és onnantól kezdve csak azt látjuk, hogy folyamatosan romlik a bérszínvonal. Ez mellesleg azt is jelenti hogy ezeknek a cégeknek egyre nagyobb a profitjuk.
– Meddig látja ezt visszafordíthatónak? Hány évig lehet még úgy rontani, hogy jóvátehető legyen?
– Úgy gondolom, hogy mindig visszafordítható. A gond inkább azzal van, hogy felborulnak az állami rendszerek. Azok a fiatalok, akik elmennek és másik országban kezdenek el dolgozni, esetleg ott alapítanak családot, már nem fognak visszajönni. Viszont az ő munkájuk, az adóforintjaik hiányozni fognak majd az ellátórendszerekből: az egészségügyből és a nyugdíjrendszerből. Így aztán egyre nagyobb problémával és egyre romló színvonallal kell szembenézni, ami újabb elvándorlásokat fog eredményezni. Amit most tekerünk, az egy negatív spirál.
Ezek a társadalmi folyamatok nem egy-két nap alatt alakulnak ki, és nem egy-két nap alatt lehet visszafordítani őket. Évek kellenek, amíg valamennyire normalizálni lehet a helyzetet. Megint a szlovák példa: nemrégiben Szlovákiában még éhséglázadások voltak, az emberek az utcára vonultak, ma pedig már bőven előttünk járnak. Ez nagyjából egy évtized alatt lezajlott. Ezért mondom, hogy jó, gazdaságélénkítő politikával és összehangolt jegybanki fiskális politikával lehetne eredményt elérni még ilyen körülmények között is.
Ehhez azonban nagyon sok mindennek meg kéne változni. Nagyok az egyenlőtlenségek, javítani kell a béreken. Egyre nő a nemek közötti bérszakadék és az ország területi fejlettsége közötti szakadék is. És ez már nem csak a keleti és a nyugati országrész között látszik meg, és nem csak a magas jövedelmeken, hanem az átlagbéreken is. Ezekre kellene jobban odafigyelni.
Nem véletlenül hoztak olyan szabályokat Szlovákiában, amik védik az ottani életszínvonalat. És ennek ellenére, ott is ott van rengeteg autógyár, és odamegy a működő tőke, csak már nem annyi a bér, mint Magyarországon. Mi ugyanis azzal próbáljuk idevonzani a nagyvállalatokat, hogy alacsonyan tartjuk a béreket és kiszolgáltatjuk az embereket.
– De az államnak nem ez lenne a feladata…
– Igaza van, de a kérdés az, hogy az állampolgárok többsége mikor gondolja úgy, hogy ezt nem akarja tovább. Mikor fogják azt gondolni a választópolgárok, hogy más módszerekre van szükség, hogy más irányba kéne gondolkodni? Hogy nem állandóan a Horthy-rendszer felé kéne visszanézni, hanem inkább megpróbálni valamilyen közös jövőt kialakítani a környező országokkal?
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!
