Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Most szombaton, azaz szeptember 18-án kezdődik az ellenzéki előválasztás, mely szeptember 26-ig fog tartani. A Hír Hugó összeszedet mindent, amit az előválasztásról tudni kell. Most a Bács-Kiskun , Csongrád és Békés megyei szavazóhelyek címeit közöljük. (a többi megye szavazó helyeit is közölni fogjuk)

Az ellenzéki pártok, tehát a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd előválasztáson választja ki az ország 106 választókerületében, hogy ki legyen a Fidesz kihívója. Azt a személyt keresik helyben és országosan, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni a Fideszt és Orbán Viktort.

Az előválasztáson mindenki szavazhat, aki ellenzékinek vallja magát. Ehhez nem kell mást tennie mint, hogy ellátogat valamelyik szavazósátorba és leadja szavazatát arra, akivel Ön szerint az ellenzék leválthatja a jelenlegi kormányt!

A szavazóhelyen két szavazólapot fog kapni, az egyik szavazó lapon Orbán Viktor kihívóját, tehát az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét lehet kiválasztani. A másik szavazólapon pedig azt, hogy az Ön lakhelyén ki legyen az  képviselő.

FONTOS! Ha Ön mondjuk Borsodban lakik Izsófalván (magyarul a lakcímkártyáján ez az állandó lakcíme) akkor nem voksolhat Budapesten az országgyűlési választókerületi jelöltjére, csak a miniszterelnök jelöltre.

Ha mind két jelöltre szeretne voksolni akkor vagy online szavazzon, vagy csak és kizárólag olyan szavazósátrat keressen fel, ami abban a választókerületben van, ahol Ön lakik.

Ha személyesen vagy online veszrészt a szavazáson fontos, hogy mindkét esetben szüksége lesz a lakcímkártyájára vagy régi típusú személyi igazolványára. Az online szavazásra itt lehet regisztrálni!

Hol szavazhatok Bács-Kiskun , Csongrád és Békés megyében?

Az alábbi táblázatban megtalálja az összes  szavazóhely címét. Az első oszlopban keresse ki azt a választókerületet, ahol Ön lakik (ha nem tudja melyik az Ön választókerületének a sorszáma, kattintson ide és a lakcíme beírása után megtudhatja)

FONTOS! A szavazóhelyek nyitvatartási idejei eltérnek. Bár az előválasztás szeptember 18 és 26 között kerül megrendezésre, de vannak olyan települések és helyszínek ahol csak egy nap vagy bizonyos napokon lehet voksolni. Hogy pontosan mikor tud szavazni az adott szavazóhelyen  a táblázatban a dátum, a nyitás és a zárás rubrikák leolvasásával könnyen meg tudja nézni.

További megyék szavazóhelyeinek címei:

A Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Tolna, Baranya és Somogy megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Borsod-Abaúj-Zemplén , Szabolcs- Szatmár és Hajdú-Bihar megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A budapesti és Pest megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A propaganda média nem fogja leközölni az előválasztási helyek címeit, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy minél több ellenzékihez eljusson, hol tud részt venni a voksoláson.

 

 






OEVKCímhelyszínDátumNapNyitásZárásMilyen?
BÁCS 01Kecskemét Kossuth Lajos tér2021.09.18 – 26.szombat-vasárnap07:0019:00kültéri
BÁCS 01Kecskemét Budai utca 2.piac2021.09.18 – 19., 2021.09.24-26.szombat06:0012:00kültéri
BÁCS 01Kecskemét Kodály Zoltán tér 6.Kecskerékpár melletti terület2021.09.20 – 24.hétfő-péntek14:0018:00kültéri
BÁCS 01Kecskemét-Hetényegyháza Kossuth Lajos  utca 81-83.2021.09.25., 2021.09.21-22.szombat06:3013:00kültéri
BÁCS 01Kecskemét-Hetényegyháza Kossuth Lajos  utca 81-83.2021.09.21-22.kedd, szerda15:0019:00kültéri
BÁCS 01Kunszentmiklós Szent István
tér
piac2021.09.23.csütörtök08:0018:00kültéri
BÁCS 01Kunszentmiklós Szent István
tér
piac2021.09.24-25.péntek, szombat07:0013:00kültéri
BÁCS 01Kecskemét Aradi vértanúk terekispiac2021.09.18 – 26.szombat-vasárnap07:0019:00kültéri
BÁCS 01Kecskemét Klauzál Gábor
tér
Spar-ral szemben2021.09.18 – 26.szombat-vasárnap07:0019:00kültéri
BÁCS 01Lajosmizse Szent Imre térpiac2021.09.22.szerda08:0018:00kültéri
BÁCS 01Lajosmizse Szent Imre térpiac2021.09.23.csütörtök06:3012:00kültéri
BÁCS 01Szabadszállás Kossuth Lajos
utca 7.
2021.09.22-23.szerda, csütörtök07:0018:00kültéri
BÁCS 01Kerekegyháza Fő utca 64.2021.09.20., 2021.09.22.hétfő, szerda15:0019:00kültéri
BÁCS 01Ladánybene Fő utca-Rákóczi utca sarkapiactér2021.09.20.hétfő15:0019:00kültéri
BÁCS 01Fülöpháza Kossuth Lajos utca utca 2.2021.09.21.kedd15:0019:00kültéri
BÁCS 01Kunadacs Rákóczi utca 2.paic2021.09.22.szerda15:0019:00kültéri
BÁCS 01Kunbaracs Kölcsey utca 1.2021.09.23.csütörtök15:0019:00kültéri
BÁCS 01Szalkszentmárton Damjanich utca-Fő utca sarka2021.09.24.péntek15:0019:00kültéri
BÁCS 01Tass Dózsa György utca-Rácz László utca sarka2021.09.25.szombat15:0019:00kültéri
BÁCS 01Kunpeszér Béke  utca
2.
2021.09.25.szombat15:0019:00kültéri
BÁCS 02Kecskemét Kossuth Lajos
tér
2021.09.18-26.szombat-vasárnap07:0019:00kültéri
BÁCS 02Kecskemét Budai utca 2.piac2021.09.18-19., 2021.09.23-26.szombat, vasárnap, csütörtök-vasárnap07:0012:00kültéri
BÁCS 02Kecskemét Daróczi köz 14.közösségi ház2021.09.20-22.hétfő-szerda15:0019:00beltéri
BÁCS 02Kecskemét Kodály Zoltán tér 6.Kecskerékpár melletti terület2021.09.20-24.hétfő-péntek14:0018:00kültéri
BÁCS 02Kecskemét Sás utca-Vízmű utca sarka2021.09.21-22.kedd, szerda15:0019:00kültéri
BÁCS 02Kecskemét Sás utca-Vízmű utca sarka2021.09.25.szombat07:0018:00kültéri
BÁCS 02Kecskemét Gizella térönkormányzati helyiség2021.09.23-25.csütörtök-szombat15:0019:00beltéri
BÁCS 02Tiszakécske Erkel
fasor 8.
2021.09.19., 2021.09.24.vasárnap, péntek07:0015:00kültéri
BÁCS 03Kalocsa Búzapiac  tér
9.
2021.09.18., 2021.09.20-25.szombat, hétfő-szombat07:0017:00kültéri
BÁCS 03Kiskőrös Piac tér2021.09.18., 2021.09.22., 2021.09.25.szombat, szerda, szombat07:0011:00kültéri
BÁCS 03Kiskőrös Petőfi Sándor tér 8.2021.09.20-21., 2021.09.23-24.hétfő, kedd, csütörtök, péntek08:0017:00kültéri
BÁCS 03Solt Béke tér 1.2021.09.18., 2021.09.25.szombat08:0011:00kültéri
BÁCS 03Solt Aranykulcs utca 44.2021.09.19.vasárnap08:0017:00kültéri
BÁCS 03Soltvadkert Kossuth Lajos utca 1.parkoló2021.09.20.hétfő08:0017:00kültéri
BÁCS 03Soltvadkert Vörösmarty utca 8.piac2021.09.21., 2021.09.24.kedd, péntek07:0010:00kültéri
BÁCS 03Dunapataj Hartai út 1.parkoló2021.09.20-21.hétfő, kedd08:0018:00kültéri
BÁCS 03Harta Semmelweis tér 1.parkoló2021.09.18., 2021. 09.24.szombat, péntek08:0017:00kültéri
BÁCS 03Szakmár Erzsébet utca 1.2021.09.23-24.csütörtök, péntek08:0017:00kültéri
BÁCS 03Foktő Piac tér2021.09.20.hétfő08:0017:00kültéri
BÁCS 03Bátya Kossuth Lajos utca 58.ABC-vel szemben2021.09.22.szerda08:0017:00kültéri
BÁCS 03Dunavecse Hősök tere2021.09.25.szombat08:0017:00kültéri
BÁCS 03Dunavecse Hősök tere2021.09.26.vasárnap14:0018:00kültéri
BÁCS 03Homokmégy Kossuth Lajos utca 40.2021.09.23.csütörtök08:0017:00kültéri
BÁCS 03Miske Fő utca 32.2021.09.23.csütörtök08:0017:00kültéri
BÁCS 03Apostag Nagy Lajos tér 4.2021.09.19.vasárnap14:0018:00kültéri
BÁCS 03Géderlak Dunaszentbenedeki út 95.Művelődési Ház előtt2021.09.22.szerda13:0018:00kültéri
BÁCS 03Dunaszentbenedek Kossuth utca 62.Faluházzal szemben2021.09.19.vasárnap14:0018:00kültéri
BÁCS 03Soltszentimre Hősök tere 1.2021.09.18.szombat07:0011:00kültéri
BÁCS 03Akasztó Fő utca 63.2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
BÁCS 03Uszód Árpád utca 9.2021.09.26.vasárnap14:0018:00kültéri
BÁCS 03Ordas Dózsa György utca 6.2021.09.21.kedd14:0018:00kültéri
BÁCS 03Dunaegyháza Duna utca 25.ABC parkoló2021.09.22.szerda14:0018:00kültéri
BÁCS 03Csengőd Dózsa György utca 34.2021.09.26.vasárnap14:0018:00kültéri
BÁCS 04Kiskunfélegyháza Fekete Pál
sétány 1.
2021.09.18-26.szombat-vasárnap08:0018:00Kültéri
BÁCS 04Kiskunmajsa Vágóhid
utca 15.
piac2021.09.19., 2021.09.24.vasárnap, péntek08:0012:00Kültéri
BÁCS 04Kiskunmajsa Hősök tere 6.Művelődési Ház2021.09.19., 2021.09.24.vasárnap, péntek14:0018:00Kültéri
BÁCS 04Izsák Szabadság  tér
1.
piac2021.09.24.péntek08:0012:00Kültéri
BÁCS 04Lakitelek Széchenyi
körút 1042/19.
piac2021.09.22.szerda08:0012:00Kültéri
BÁCS 05Kiskunhalas Bethlen Gábor
tér
főtér2021.09.18-09.26.szombat-vasárnap08:0018:00kültéri
BÁCS 05Bácsalmás Szent János utca 7.Kulturális Központ előtt2021.09.19., 2021.09.22., 2021.09.24.vasárnap, szerda, péntek08:0018:00kültéri
BÁCS 05Jánoshalma Bernáth Zoltán utca 7.piactér2021.09.18., 2021.09.20., 2021.09.25.szombat, hétfő, szombat08:0018:00kültéri
BÁCS 05Kecel Szabadság tér 17.Műv. Ház előtere2021.09.19., 2021.09.22., 2021.09.25.vasárnap, szerda, szombat08:0018:00kültéri
BÁCS 05Kiskunhalas Május 1. tér 1.piactér2021.09.18., 2021.09.22, 2021.09.25.szombat, szerda, szombat07:0010:00kültéri
BÁCS 05Tataháza Rákóczi utca 33.Termelői piac2021. 09. 20.hétfő15:0018:00kültéri
BÁCS 05Pirtó Dózsa György utca 20.Coop bolt előtt2021. 09. 20.hétfő15:0018:00kültéri
BÁCS 05Hajós Kossuth u. 2piactér2021. 09. 21.kedd07:0010:00kültéri
BÁCS 05Kunbaja Bajcsy-Zsilinszky utca 2.Közösségi Ház előtt2021. 09. 21.kedd07:0010:00kültéri
BÁCS 05Tázlár Templom köz 2.piactér2021. 09. 21.kedd07:0010:00kültéri
BÁCS 05Kunfehértó Rákóczi
utca 13.
Coop bolttal szemben2021. 09. 21.kedd15:0018:00kültéri
BÁCS 05Kelebia József Attila utca 91.Műv. Ház előtere2021. 09. 22.szerda07:0010:00kültéri
BÁCS 05Császártöltés Kossuth Lajos utca 167.Teleház2021. 09. 23.csütörtök15:0018:00kültér
BÁCS 05Mélykút Arany János utca-Tópart utca sarkapiactér2021.09.23., 2021.09.25.csütörtök, szombat07:0010:00kültéri
BÁCS 05Balotaszállás Balassi Bálint utca 10.Közösségi Szintér2021. 09. 24.péntek07:0010:00kültéri
BÁCS 05Hajós Kossuth u. 2piactér2021. 09. 24.péntek09:0012:00kültéri
BÁCS 05Kisszállás Felszabadulás utca 18.Posta előtti tér2021. 09. 24.péntek07:0010:00kültéri
BÁCS 05Tompa Táncsics utca 28.piactér2021. 09. 18.szombat07:0010:00kültéri
BÁCS 06Baja Szenes utca 10.MSZP iroda2021.09.18-26.szombat-vasárnap08:0018:00Beltéri
BÁCS 06Baja Alföldi térpiac2021.09.18-19, 2021.09.25-26.szombat, vasárnap07:0012:00Kültéri
BÁCS 06Baja Csermák Mihály tér 14.busz pályaudvar2021.09.20-24.hétfő-péntek14:0017:00Kültéri
BÁCS 06Madaras Szent István utca 2.2021.09.20.hétfő09:0012:00Kültéri
BÁCS 06Katymár Szent István utca 22.2021.09.20.hétfő14:0017:00Kültéri
BÁCS 06Felsőszentiván Szent István utca 24.2021.09.21.kedd09:0012:00Kültéri
BÁCS 06Rém Petőfi u. 322021.09.21.kedd14:0017:00Kültéri
BÁCS 06Csátalja Dózsa György utca 2.2021.09.22.szerda09:0012:00Kültéri
BÁCS 06Hercegszántó Dózsa György utca 8.2021.09.22.szerda14:0017:00Kültéri
BÁCS 06Vaskút Petőfi Sándor utca 90.2021.09.23.csütörtök09:0012:00Kültéri
BÁCS 066522 Gara Kossuth Lajos u. 832021.09.23.csütörtök14:0017:00Kültéri
BÁCS 06Dusnok Köztársaság utca 10.2021.09.24.péntek09:0012:00Kültéri
BÁCS 06Sükösd Dózsa György utca 168.2021.09.24.péntek14:0017:00Kültéri
BÁCS 06Bácsbokod Hunyadi János utca 25.2021.09.25.szombat09:0012:00Kültéri
BÉKÉS 01Békéscsaba Szent István tér 1.főtér2021.09.18-26.végig08:0018:00kültéri
BÉKÉS 01Békéscsaba Kolozsvári utca 30.Jamina templom előtt2021.09.18-22.szombat-szerda08:0018:00kültéri
BÉKÉS 01Békéscsaba Féja Géza tér 1.Lencsési közház2021.09.23-26.csütörtök-vasárnap08:0018:00kültéri
BÉKÉS 01Békéscsaba Szabó Dezső utca 14.Csabai piac2021.09.18., 2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
BÉKÉS 01Újkígyós Kossuth utca 40.ABC előtt2021.09.18.szombat08:0012:00kültéri
BÉKÉS 01Kondoros Csabai utca 14.Buszforduló2021.09.19.vasárnap08:0012:00kültéri
BÉKÉS 01Csorvás Rákóczi u utca 16.Üzletsor2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
BÉKÉS 01Kétegyháza Fő tér 4.Művelődési ház előtt2021.09.26.vasárnap08:0012:00kültéri
BÉKÉS 02Szarvas Kossuth  utca
30.
MSZP Iroda2021 09 18-26.minden nap08:0018:00beltéri
BÉKÉS 02Gyomaendrőd Pásztor János utca 17.piac tér2021.09.18., 2021.09.25.szombat08:0013:00kültéri
BÉKÉS 02Köröstarcsa Béke térpiac tér2021.09.20.hétfő08:0013:00kültéri
BÉKÉS 02Dévaványa Bethlen Gábor utca 10.piac tér2021.09.21.kedd08:0013:00kültéri
BÉKÉS 02Bucsa Kossuth  térpiac tér2021.09.22.szerda08:0013:00kültéri
BÉKÉS 02Körösladány Bethlen térpiac tér2021.09.23.csütörtök08:0013:00kültéri
BÉKÉS 02Békés Piac térpiac tér2021.09.23-24.csütörtök, péntek08:0013:00kültéri
BÉKÉS 02Mezőberény Fő út 6.Művelődési Ház2021.09.22-24.szerda-péntek08:0013:00beltéri
BÉKÉS 03Gyula Budapest  krt.
1.
Törökzugi COOP ABC2021.09.18.szombat08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Gyula Temesvári  út
173.
Paradicsomi Élésker ABC2021.09.19.vasárnap08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Gyula Széchenyi  utca
53.
Gyulavári COOP ABC2021.09.20.hétfő08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Gyula Béke  sugárút
71.
Budrió ABC2021.09.21.kedd08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Gyula Eszperentó  tér
4.
Posta előtti tér2021.09.22.szerda08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Gyula Mágocsi utca 1.MSZP Iroda előtt2021.09.23-24., 2021.09.26.csütörtök, péntek, vasárnap08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Elek Csepregi Imre tér2021.09.25.szombat08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Sarkad Árpád fejedelem tér 1.Ázsia áruház előtti tér2021.09.18-20.szombat-hétfő08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Sarkadkeresztúr Gárdonyi Géza utca 5.Piactér2021.09.21.kedd08:0012:00Kültéri
BÉKÉS 03Geszt Petőfi Sándor utca 7/B.Posta előtt2021.09.21.kedd13:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Méhkerék Kossuth utca 99.Piactér2021.09.22.szerda08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Kötegyán Táncsics hrsz. 353.Piactér, Táncsics-Vasút sarok2021.09.23.csütörtök08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Tarhos Dózsa György utca 4.Posta előtt2021.09.24.péntek08:0012:00Kültéri
BÉKÉS 03Bélmegyer Petőfi utca-Széchenyi utca sarkaPiac2021.09.25.szombat13:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Mezőgyán Árpád
utca 33.
Piac2021.09.25.szombat08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Körösnagyharsány Rákóczi
utca 42.
Iskola előtti tér2021.09.23.csütörtök08:0013:00Kültéri
BÉKÉS 03Biharugra Bölönyi utca 1.Piactér2021.09.26.vasárnap14:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Füzesgyarmat Árpád utca-Mátyás utca sarkaPiactér2021.09.22-23.szerda, csütörtök08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Szeghalom Tildy Zoltán utca 37.Újságos pavilon előtti tér2021.09.19.vasárnap08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Szeghalom Arany János utca 17.Arany ABC előtti tér2021.09.20-21.hétfő, kedd08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Okány Rákóczi  utca
2.
Posta előtt2021.09.24.péntek08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Vésztő Kossuth Lajos utca 43-47.Műv.Ház előtti tér2021.09.25.szombat08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Zsadány Béke utca 116.Piactér2021.09.24.péntek08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 03Doboz Kossuth  tér
13.
Piactér2021.09.26.vasárnap08:0018:00Kültéri
BÉKÉS 04Orosháza Széchenyi tér 8.SPAR üzlet melletti terület2021.09.18-26.végig08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Tótkomlós Bajcsy-Zsilinszky utca 1.régi piac2021.09.18-20.szombat, vasárnap, hétfő08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Mezőhegyes Posta utca-Petőfi sétány sarkavasútállomás előtti terület2021.09.21-23.kedd, szerda, csütörtök08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Mezőkovácsháza Alkotmány utca 63.Kalocsa Róza Művelődési Ház mögötti terület2021.09.24-26.péntek, szombat, vasárnap08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Battonya Puskin utca 89.piac2021.09.24-26.péntek, szombat, vasárnap08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Medgyesegyháza Kossuth Lajos térVárosközpontnál2021.09.21-23.kedd, szerda, csütörtök08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Nagyszénás Béke utca 1/B.Coop ABC előtt2021.09.18.szombat08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Kunágota Rákóczi utca
37.
posta előtt2021.09.19.vasárnap08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Csanádapáca Szent Gellért út 33.piac2021.09.20.hétfő08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Lőkösháza Eleki út 28.polgármesteri hivatal előtt2021.09.21.kedd08:0018:00kültéri
BÉKÉS 04Nagybánhegyes Erzsébet királyné utca 362.piactér2021.09.22.szerda08:0018:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Kárász  utca
2.
Széchenyi tér-Kárász utca sarka2021.09.18., 20.-24.szombat, hétfő-péntek10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Kárász  utca
2.
Széchenyi tér-Kárász utca sarka2021.09.25.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Kárász  utca
2.
Széchenyi tér-Kárász utca sarka2021.09.19., 26.vasárnap, vasárnap14:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Mars térMars téri piac főbejárata előtt2021.09.18-19,25-26.szombat, vasárnap, szombat, vasárnap08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Mars térMars téri piac főbejárata előtt2021.09.20.-24.hétfő-péntek10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Csillag tér 6.Csillag téri SPAR ABC előtt2021.09.18-19.,25-26.szombat, vasárnap, szombat, vasárnap08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Csillag tér 6.Csillag téri SPAR ABC előtt2021.09.20.-24.hétfő-péntek10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Sárosi utca 4.Kodály téri SPAR ABC előtt2021.09.18.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 01Deszk Tempfli tér 8.Művelődési ház előtt2021.09.18.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Makkosházi
körút 27.
Makkosházi COOP ABC előtt2021.09.20.hétfő10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Újszentiván Rákóczi utca 16.COOP ABC előtt2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Csap utca 35.Petőfitelepi CBA előtt2021.09.21.kedd10:0014:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Budai Nagy Antal utca 87Tápé COOP ABC előtt2021.09.21.kedd15:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Kübekháza Petőfi térCOOP ABC előtt2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Budapesti körút 37.Budapesti krt.-Jószef Attila sgt. sarka2021.09.22.szerda10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Ferencszállás Iskola utca 1.Községháza mellett2021.09.22.szerda15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Rókusi körút 19.Rókusi krt-Csáky utca sarka2021.09.23.csütörtök10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Klárafalva Felszabadulás utca 28Faluház előtt2021.09.23.csütörtök15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Szilléri
sugárút 26-30.
Szilléri sgt.-i SPAR ABC előtt2021.09.24.péntek10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 01Tiszasziget Szabadság utca 8.Faluház előtt2021.09.24.péntek15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 01Szeged Hősök tereSzőregi COOP ABC előtt2021.09.25.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Kárász  utca
2.
Széchenyi tér-Kárász utca sarka2021.09.18.,20.-24.szombat,hétfő-péntek10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Kárász  utca
2.
Széchenyi tér-Kárász utca sarka2021.09.25.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Kárász  utca
2.
Széchenyi tér-Kárász utca sarka2021.09.19.,09.26.vasárnap, vasárnap14:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Mars térMars téri piac főbejárata előtt2021.09.18-19.,25-26.szombat, vasárnap, szombat, vasárnap08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Mars térMars téri piac főbejárata előtt2021.09.20.-24.hétfő-péntek10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Csanádi utca 7.Csanádi utcai SPAR ABC előtt2021.09.18.-20.szombat-hétfő08:0020:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Negyvennyolcas utca 12.Kiskundorozsmai Művelődési ház előtt2021.09.21.-26.kedd-vasárnap08:0020:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Hargitai utca 60.Hargitai utcai COOP ABC előtt2021.09.18.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Bordány Honvéd utca 1.COOP ABC előtt2021.09.18.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Üllés Piac utca 2.COOP ABC előtt2021.09.18.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Mórahalom Vásár térMórahalmi vásár főbejárata2021.09.19.vasárnap08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Szabadkai útJégpálya parkolója2021.09.20.hétfő10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Domaszék Köztársaság tér 5.COOP ABC előtt2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 02Zákányszék Lengyel tér 3.COOP ABC előtt2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Régiposta utca-Napos út  sarkaRégiposta utca-Napos út sarka2021.09.21.kedd10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Öttömös Ruzsai út 1.COOP ABC előtt2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 02Pusztamérges Szent István utca 19.COOP ABC előtt2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Mátyás térMátyás téri játszótér mellett2021.09.22.szerda10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Forráskút Felszabadulás utca 74.COOP ABC előtt2021.09.22.szerda15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Kálvária térKálvária tér-Katona József utca sarkával szemben2021.09.23.csütörtök10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Ásotthalom Arany János utca 1.COOP ABC előtt2021.09.23.csütörtök15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 02Szeged Hargitai utca 60.COOP ABC előtt2021.09.24.péntek10:0019:00kültéri
CSONGRÁD 02Röszke Felszabadulás utca 96.COOP ABC előtt2021.09.24.péntek15:0018:00kültéri
CSONGRÁD 02Zsombó Rákosi Jenő utca 2.COOP ABC előtt2021.09.25.szombat08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 02Ruzsa Vásár térRuzsai vásár főbejárata előtt2021.09.26.vasárnap08:0011:00kültéri
CSONGRÁD 03Szentes Kossuth  tér
1.
Főtér2021. 09. 18-26.végig09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Csongrád Szentháromság
tér 8.
Közösségi ház mellett2021. 09.18-19, 25-26.szombat,vasárnap, szombat, vasárnap09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Csanytelek Kossuth
utca 36.
Kisbolt2021.09.20.hétfő14:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Szegvár Régiposta utca 1.Művelődési ház2021.09.21.kedd14:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Nagymágocs Szentesi út 40.Művelődési ház2021.09.22.szerda14:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Szatymaz Kossuth Lajos u.
8.
Bolt2021.09.23.csütörtök14:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Balástya Rákóczi
utca 32.
Piactér2021.09.24.péntek14:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Mindszent Szabadság
tér 37.
Kultúrház mellet/előtt2021.09.19., 23.,24.vasárnap,csütörtök, péntek09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Sándorfalva Alkotmány krt 14.Bolt mellett/előtt2021. 09. 18., 20., 21.szombat, hétfő, kedd09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 03Kistelek Kossuth
utca 18.
Ipartestületi ház mellett/ előtt2021. 09. 22.,25,26.szerda,szombat, vasárnap09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Hódmezővásárhely Kossuth tér2021.09.18-26végig08:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Makó Széchenyi térHagymavirág szökőkút mellett2021.09.18-26végig08:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Csanádpalota Kelemen László
tér
2021.09.18.szombat09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Apátfalva Széchenyi István utca-Hajnal utca sarka2021.09.19.vasárnap09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Kiszombor Szent István tér2021.09.20.hétfő09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Maroslele Szabadság
tér
2021.09.21..kedd09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Földeák Szent László tér2021.09.22.szerda09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Székkutas Vásárhelyi út-Bem utca sarka2021.09.23.csütörtök09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Algyő Búvár
utca 5.
Faluház parkoló2021.09.24.péntek09:0018:00kültéri
CSONGRÁD 04Algyő Búvár
utca 5.
Faluház parkoló2021.09.25.szombat08:0018:00kültéri



 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: