Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Most szombaton, azaz szeptember 18-án kezdődik az ellenzéki előválasztás, mely szeptember 26-ig fog tartani. A Hír Hugó összeszedet mindent, amit az előválasztásról tudni kell. Most a Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szavazóhelyek címeit közöljük. (a többi megye szavazó helyeit is közölni fogjuk)

Az ellenzéki pártok, tehát a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd előválasztáson választja ki az ország 106 választókerületében, hogy ki legyen a Fidesz kihívója. Azt a személyt keresik helyben és országosan, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni a Fideszt és Orbán Viktort.

Az előválasztáson mindenki szavazhat, aki ellenzékinek vallja magát. Ehhez nem kell mást tennie mint, hogy ellátogat valamelyik szavazósátorba és leadja szavazatát arra, akivel Ön szerint az ellenzék leválthatja a jelenlegi kormányt!

A szavazóhelyen két szavazólapot fog kapni, az egyik szavazó lapon Orbán Viktor kihívóját, tehát az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét lehet kiválasztani. A másik szavazólapon pedig azt, hogy az Ön lakhelyén ki legyen az  képviselő.

FONTOS! Ha Ön mondjuk Borsodban lakik Izsófalván (magyarul a lakcímkártyáján ez az állandó lakcíme) akkor nem voksolhat Budapesten az országgyűlési választókerületi jelöltjére, csak a miniszterelnök jelöltre.

Ha mind két jelöltre szeretne voksolni akkor vagy online szavazzon, vagy csak és kizárólag olyan szavazósátrat keressen fel, ami abban a választókerületben van, ahol Ön lakik.

Ha személyesen vagy online veszrészt a szavazáson fontos, hogy mindkét esetben szüksége lesz a lakcímkártyájára vagy régi típusú személyi igazolványára. Az online szavazásra itt lehet regisztrálni!

Hol szavazhatok Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében?

Az alábbi táblázatban megtalálja az összes  szavazóhely címét. Az első oszlopban keresse ki azt a választókerületet, ahol Ön lakik (ha nem tudja melyik az Ön választókerületének a sorszáma, kattintson ide és a lakcíme beírása után megtudhatja)

FONTOS! A szavazóhelyek nyitvatartási idejei eltérnek. Bár az előválasztás szeptember 18 és 26 között kerül megrendezésre, de vannak olyan települések és helyszínek ahol csak egy nap vagy bizonyos napokon lehet voksolni. Hogy pontosan mikor tud szavazni az adott szavazóhelyen  a táblázatban a dátum, a nyitás és a zárás rubrikák leolvasásával könnyen meg tudja nézni.

További megyék szavazóhelyeinek címei:

A Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Tolna, Baranya és Somogy megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Bács-Kiskun , Csongrád és Békés megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Borsod-Abaúj-Zemplén , Szabolcs- Szatmár és Hajdú-Bihar megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A budapesti és Pest megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A propaganda média nem fogja leközölni az előválasztási helyek címeit, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy minél több ellenzékihez eljusson, hol tud részt venni a voksoláson.

 

 



OEVKCímhelyszínDátumNapNyitásZárásMilyen?
HEVES 01Eger Katona tér 5-7.piac2021.09.18-26.végig08:0018:00kültéri
HEVES 01Füzesabony Baross utca 1Okmányiroda mellett2021.09.18-26.végig08:0018:00kültéri
HEVES 01Eger Vallon utcaCoop parkoló mellett2021.09.24-26.péntek-vasárnap08:0018:00kültéri
HEVES 01Eger Eszterházy térLíceum előtt2121.09.18-20.szombat-hétfő08:0018:00kültéri
HEVES 02Gyöngyös Móricz Zsigmond út 4.iroda2021.09.18-26.végig08:0018:00beltér
HEVES 02Gyöngyös Koháry út 19.sátor2021.09.18-26.végig08:0018:00kültér
HEVES 02Verpelét
Szabadság  tér 13.
sátor2021.09.18.szombat08:0018:00kültér
HEVES 02Kál-Kompolt Szent István
tér 1.
sátor2021.09.24.péntek10:0018:00kültér
HEVES 02Bélapátfalva IV Béla
út 27.
sátor2021.09.25.szombat10:0018:00kültér
HEVES 02Recsk  Kossuth Lajos
út 95.
sátor2021.09.26.vasárnap10:0018:00Kültér
HEVES 02Mátraballa Kossuth Lajos út 2.sátor2021.09.21.kedd10:0018:00Kültér
HEVES 02Gyöngyöspata Fő út 33.sátor2021.09.22szerda10:0018:00kültér
HEVES 02Pétervására Szabadság
tér 1.
sátor2021.09.23.csütörtök10:0018:00kültér
HEVES 02Domoszló Deák Ferenc tér 7.sátor2021.09.19.vasárnap10:0018:00kültér
HEVES 03Ecséd Szabadság utca 141.4. sz. sátor2021.09.21.kedd08:0018:00kültéri
HEVES 03Hatvan Grassalkowich utca 4.1. sz. sátor2021.09.18-26.végig08:0018:00kültéri
HEVES 03Hatvan Rákóczi út 12.2. sz. sátor2021.09.18-19.szombat-vasárnap08:0018:00kültéri
HEVES 03Lőrinci Szabadság tér 15.2. sz. sátor2021.09.20-21.hétfő, kedd08:0018:00kültéri
HEVES 03Apc Fő út 33.2. sz. sátor2021.09.22.szerda08:0018:00kültéri
HEVES 03Rózsaszentmárton Apci út 12.2. sz. sátor2021.09.23.csütörtök08:0018:00kültéri
HEVES 03Petőfibánya Bánya út 2.2. sz. sátor2021.09.24.péntek08:0018:00kültéri
HEVES 03Hatvan Rákóczi út 12.2. sz. sátor2021.09.25-26.Szombat-vasárnap08:0018:00kültéri
HEVES 03Heves Hősök tere 2.3. sz. sátor2021.09.18-19.,25-26.Szombat-vasárnap, szombat-vasárnap08:0018:00kültéri
HEVES 03Heves Fő út 18.3. sz. sátor2021.09.20-24.hétfő-péntek08:0018:00kültéri
HEVES 03Vámosgyörk Kossuth Lajos
utca 2.
4. sz. sátor2021.09.18.szombat08:0018:00kültéri
HEVES 03Tarnaörs Erzsébet út 20.4. sz. sátor2021.09.19.vasárnap08:0018:00kültéri
HEVES 03Adács Szabadság tér 6.4. sz. sátor2021.09.20.hétfő08:0018:00kültéri
HEVES 03Nagyréde Atkári út 1.4. sz. sátor2021.09.22szerda08:0018:00kültéri
HEVES 03Gyöngyöshalász Árpád út 1.4. sz. sátor2021.09.23.csütörtök08:0018:00kültéri
HEVES 03Kisköre Mátyás Király út 2.4. sz. sátor2021.09.24.péntek08:0018:00kültéri
HEVES 03Hort Ady Endre út 39.4. sz. sátor2021.09.25.szombat08:0018:00kültéri
HEVES 03Karácsond Hősök tere 1.4. sz. sátor2021.09.26.vasárnap08:0018:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Ady Endre út 11.Vásárcsarnok2021.09.18., 2021.09.23., 2021.09.25.szombat, csütörtök, szombat07:0010:00kültéri
JÁSZ 01Nagykörű Szabadság út 1.Coop2021.09.18.szombat07:0010:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Abonyi út 38.Coop2021.09.19.vasárnap08:0011:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Széchenyi István körút 4/B.Lidl2021.09.20.hétfő07:0010:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Városmajor út 34.Spar2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Rákóczifalva Rákóczi Ferenc út 52.Coop2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Kőtelek Szent István tér 1.Coop2021.09.21.kedd07:0010:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Széchenyi István körút 123.Coop2021.09.21., 2021.09.23.kedd, csütörtök15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Tószeg Attila út 40.Coop2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Jubileum tér 4.vasútállomás/Coop2021.09.22.szerda07:0010:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Bolt köz 2.Penny Market2021.09.22.szerda15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Zagyvarékas Dózsa György tér 8.parkoló2021.09.22.szerda15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Besenyszög Szabadság tér 1.Művelődési ház előtt2021.09.23.csütörtök15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Vezseny Kossuth Lajos utca 13.Green ABC2021.09.24.péntek07:0010:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok-Szandaszőlős Lengyel Antal tér2021.09.24.péntek15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Rákócziújfalu Táncsics Mihály út 1.Coop2021.09.24.péntek15:0018:00kültéri
JÁSZ 01Tiszavárkony Endre király út 20.Coop2021.09.25.szombat07:0010:00kültéri
JÁSZ 01Szolnok Ady Endre út 28.Tiszavidék Áruház mellett2021.09.18-26.végig08:0018:00kültéri
JÁSZ 02Jászberény Szent Háromság térHolló A. utca sarka2021.09.18., 2021.09.20-25.szombat, hétfő-szombat08:0012:00kültéri
JÁSZ 02Jászberény Szent Háromság térHolló A. utca sarka2021.09.18., 2021.09.20-25.szombat, hétfő-szombat14:0017:00kültéri
JÁSZ 02Jászapáti Damjanich út 27.MSZP Iroda2021.09.18., 2021.09.25.szombat08:0016:00beltéri
JÁSZ 02Jászapáti Damjanich út 27.MSZP Iroda2021.09.23.csütörtök10:0018:00beltéri
JÁSZ 02Jászfényszaru Szabadság út 10.Ézsiás panzió2021.09.20.hétfő08:0012:00beltéri
JÁSZ 02Jászfényszaru Szabadság út 10.Ézsiás panzió2021.09.24.péntek14:0018:00beltéri
JÁSZ 02Jászárokszállás Árpád tér 1.Művelődési házban2021.09.23.,25.csütörtök, szombat08:0012:00beltéri
JÁSZ 02Újszász Kossuth Lajos út 43.piac2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
JÁSZ 02Jánoshida Fő utca 28.Polgármesteri Hivatal előtt2021.09.21.kedd08:0012:00kültéri
JÁSZ 02Jászladány Kossuth Lajos utca 110.Művelődési ház előtt2021.09.24.péntek10:0016:00kültéri
JÁSZ 03Abádszalók István király út 14.Coop2021.09.21.kedd08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Abádszalók István király út 14.Coop2021.09.26.vasárnap08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Berekfürdő Berek tér 9.magánház előtt2021.09.26.vasárnap08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Fegyvernek Dózsa György út 1.piactér2021.09.21.kedd08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Fegyvernek Dózsa György út 1.piactér2021.09.26.vasárnap08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Karcag Táncsics körút 24.2021.09.18-26.szombat-vasárnap08:0018:00kültéri
JÁSZ 03Karcag Szent István sugárút 6.Vásárcsarnok2021.09.18., 2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Kenderes Szövetkezet utca 1.2021.09.23.csütörtök08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Kisújszállás Piac térJobbik iroda előtt2021.09.18., 2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Kisújszállás Piac térJobbik iroda előtt2021.09.20., 2021.09.22.hétfő, szerda08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Kunhegyes Piac utcaKunhegyesi piac2021.09.19.vasárnap08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Kunhegyes Kossuth Lajos utca 45.2021.09.23.csütörtök08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Kunmadaras Karcagi út 2.coop előtt2021.09.21.kedd08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Nagyiván Hősök tere 5.coop előtt2021.09.26.vasárnap08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Tiszaderzs Fő út 19.coop előtt2021.09.23.csütörtök13:0017:00kültéri
JÁSZ 03Tiszafüred Piac tér 7.üzletsor előtt2021.09.18., 2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Tiszafüred Kossuth tér 1.2021.09.20., 2021.09.22.hétfő, szerda08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Tiszagyenda Gorkij út 20.polgármesteri hivatal előtt2021.09.24.péntek08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Tiszaigar Rákóczi út 10.buszmegálló mellett2021.09.19.vasárnap08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Tiszaörs Rákóczi út 10.bolt előtt2021.09.19.vasárnap13:0017:00kültéri
JÁSZ 03Tiszaroff Hősök tere 1.coop előtt2021.09.24.péntek13:0017:00kültéri
JÁSZ 03Tiszaszentimre Fő út 1.coop előtt2021.09.24.péntek08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Tiszaszőlős Fő út 21.polgármesteri hivatal előtt2021.09.23.csütörtök08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Túrkeve Széchenyi utca 29.üzletsor előtt2021.09.19.vasárnap08:0012:00kültéri
JÁSZ 03Túrkeve Széchenyi utca 29.üzletsor előtt2021.09.24.péntek08:0017:00kültéri
JÁSZ 03Tiszabura Bán Sámuel utca 16.2021.09.24.péntek13:0017:00kültéri
JÁSZ 04Törökszentmiklós Kossuth térsátor2021.09.18-26.végig08:0018:00Kültéri
JÁSZ 04Mezőtúr Földvári út 6.(Altek irodaház parkolója2021.09.18-26.végig08:0018:00Kültéri
JÁSZ 04Tiszaföldvár Fő tér2021.09.18.szombat08:0015:00Kültéri
JÁSZ 04Martfű Szolnoki út 114.Coop parkoló2021.09.18.szombat16:0020:00Kültéri
JÁSZ 04Tiszaföldvár Fő tér2021.09.20.Hétfö13:0017:00Kültéri
JÁSZ 04Kunszentmárton Köztársaság tér 1.piac2021.09.21-22.kedd, szerda13:0017:00Kültéri
JÁSZ 04Tiszaföldvár Fő tér2021.09.23-24.csütörtök, péntek13:0016:00Kültéri
JÁSZ 04Martfű Szent István tér 1.2021.09.25.szombat16:0020:00Kültéri
JÁSZ 04Kunszentmárton Kölcsey utca 1.piac2021.09.26.vasárnap08:0015:00Kültéri
NÓGRÁD 01Salgótarján Fő tér 1.Salgótarján Fő tér2021.09.18.-26.Végig08:0018:00Kültéri
NÓGRÁD 01Salgótarján Beszterce tér 1.Salgótarján: Beszterce-ltp.-i tér2021.09.24.Péntek15:0019:00Kültéri
NÓGRÁD 01Salgótarján Ady Endre utca 2.Salgótarjáni Piac2021.09.25.Szombat07:0011:00Kültéri
NÓGRÁD 01Salgótarján Budapesti
út 57.
ST: Pálfalvai SPAR2021.09.25.Szombat07:0011:00Kültéri
NÓGRÁD 01Bátonyterenye Városház út 2.Bátonyterenyei Polgármester Hivatal2021.09.18-19., 25-26.Szombat-vasárnap, szombat-vasárnap08:0016:00Kültéri
NÓGRÁD 01Bátonyterenye Ózdi  út
21.
Bátonyi piac2021.09.23.Csütörtök08:0012:00Kültéri
NÓGRÁD 01Bátonyterenye Városház út 2.Bátonyterenyei Polgármester Hivatal2021.09.23.Csütörtök14:0018:00Kültéri
NÓGRÁD 01Pásztó Múzeum  tér2021.09.18-19., 25-26.szombat-vasárnap, szombat-vasárnap08:0016:00Kültéri
NÓGRÁD 01Pásztó Csap  utca 2.Pásztói piac2021.09.22.Szerda07:0011:00Kültéri
NÓGRÁD 01Pásztó Fő út 58.Mikszáth Kálmán Gimnázium francia tagozat2021.09.22.Szerda14:0018:00Kültéri
NÓGRÁD 02Balassagyarmat Rákóczi fejedelem útja 67.MSZP iroda2021.09.20-25.hétfő-szombat09:0016:00Beltéri
NÓGRÁD 02Szécsény Rákóczi út 79.2021.09.18-19., 24-26.szombat-vasárnap, péntek-vasárnap10:0017:00Kültéri
NÓGRÁD 02Rétság Rákóczi út 26.Művelődési Ház2021.09.25.szombat10:0017:00beltéri



 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: