Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Most szombaton, azaz szeptember 18-án kezdődik az ellenzéki előválasztás, mely szeptember 26-ig fog tartani. A Hír Hugó összeszedet mindent, amit az előválasztásról tudni kell. Most a Borsod-Abaúj-Zemplén , Szabolcs- Szatmár és Hajdú-Bihar megyei szavazóhelyek címeit közöljük. (a többi megye szavazó helyeit is közölni fogjuk)

Az ellenzéki pártok, tehát a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd előválasztáson választja ki az ország 106 választókerületében, hogy ki legyen a Fidesz kihívója. Azt a személyt keresik helyben és országosan, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni a Fideszt és Orbán Viktort.

Az előválasztáson mindenki szavazhat, aki ellenzékinek vallja magát. Ehhez nem kell mást tennie mint, hogy ellátogat valamelyik szavazósátorba és leadja szavazatát arra, akivel Ön szerint az ellenzék leválthatja a jelenlegi kormányt!

A szavazóhelyen két szavazólapot fog kapni, az egyik szavazó lapon Orbán Viktor kihívóját, tehát az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét lehet kiválasztani. A másik szavazólapon pedig azt, hogy az Ön lakhelyén ki legyen az  képviselő.

FONTOS! Ha Ön mondjuk Borsodban lakik Izsófalván (magyarul a lakcímkártyáján ez az állandó lakcíme) akkor nem voksolhat Budapesten az országgyűlési választókerületi jelöltjére, csak a miniszterelnök jelöltre.

Ha mind két jelöltre szeretne voksolni akkor vagy online szavazzon, vagy csak és kizárólag olyan szavazósátrat keressen fel, ami abban a választókerületben van, ahol Ön lakik.

Ha személyesen vagy online vesz részt a szavazáson fontos, hogy mindkét esetben szüksége lesz a lakcímkártyájára vagy régi típusú személyi igazolványára. Az online szavazásra itt lehet regisztrálni!

Hol szavazhatok Borsod-Abaúj-Zemplén , Szabolcs- Szatmár és Hajdú-Bihar megyében?

Az alábbi táblázatban megtalálja az összes  szavazóhely címét. Az első oszlopban keresse ki azt a választókerületet, ahol Ön lakik (ha nem tudja melyik az Ön választókerületének a sorszáma, kattintson ide és a lakcíme beírása után megtudhatja)

FONTOS! A szavazóhelyek nyitvatartási idejei eltérnek. Bár az előválasztás szeptember 18 és 26 között kerül megrendezésre, de vannak olyan települések és helyszínek ahol csak egy nap vagy bizonyos napokon lehet voksolni. Hogy pontosan mikor tud szavazni az adott szavazóhelyen  a táblázatban a dátum, a nyitás és a zárás rubrikák leolvasásával könnyen meg tudja nézni.

További megyék szavazóhelyeinek címei:

A Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Tolna, Baranya és Somogy megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A Bács-Kiskun , Csongrád és Békés megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

A budapesti és Pest megyei szavazóhelyek címeit ide kattintva olvashatja

 

A propaganda média nem fogja leközölni az előválasztási helyek címeit, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy minél több ellenzékihez eljusson, hol tud részt venni a voksoláson.

 

 

 





OEVKCímhelyszínDátumNapNyitásZárásMilyen?
BAZ 01Miskolc Széchenyi István út 111.Centrum előtt2021.09.18.-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 01Miskolc Testvérvárosok útjaa tapolcai elágazásnál a Tapolca felé menő buszmegálló
mögött
2021.09.18.-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 01Miskolc Szentgyörgy út 13-15.Avas városközpont2021.09.18.-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 01Alsózsolca Kossuth Lajos út 134.Fortuna büfé előtt2021.09.18-19.szombat, vasárnap08:0018:00Kültéri
BAZ 01Arnót Alkotmány utca 2.COOP előtt2021.09.22.szerda08:0018:00Kültéri
BAZ 01Felsőzsolca Kassai utca 9.Pokol csárda előtt2021.09.23-24.csütörtök, péntek08:0018:00Kültéri
BAZ 01Sajókeresztúr Rákóczi út 72.Unió Coop Zrt. 512.sz. Élelmiszerbolt előtt2021.09.25.szombat08:0014:00Kültéri
BAZ 01Szirmabesenyő Kossuth Lajos utca 34.posta előtt2021.09.26.vasárnap08:0018:00Kültéri
BAZ 02Miskolc Széchenyi István út 111.Centrum előtt2021.09.18-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 02Miskolc Árpád utca  4.diósgyőri városközpont2021.09.18-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 02Miskolc Kiss tábornok utca-Bertalan utca sarkaPosta környéke2021.09.18-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 02Sajóbábony Erkel Ferenc utca 2.CBA mellett2021.09.18.szombat08:0018:00Kültéri
BAZ 02Parasznya Rákóczi Ferenc
utca 42.
Gallya ABC2021.09.19.vasárnap12:0018:00Kültéri
BAZ 02Varbó Hősök tere 1.Polgármesteri Hivatal előtt2021.09.26.vasárnap12:0018:00Kültéri
BAZ 02Radostyán Kossuth Lajos utca-Ady Endre utca sarkaKossuth 17-tel szemben2021.09.19.vasárnap08:0011:00Kültéri
BAZ 02Sajólászlófalva Rákóczi Ferenc  utca 42.COOP ABC előtt2021.09.26.vasárnap09:0012:00Kültéri
BAZ 03Ózd Városház   tér 1.2021.09.18-26.végig08:0018:00kültéri
BAZ 03Ózd Városi Piaccsarnokpiac2021.09.18., 24., 25.szombat, péntek, szombat08:0012:00kültéri
BAZ 03Putnok Mátyás király tér2021.09.18-19.szombat, vasárnap08:0018:00kültéri
BAZ 03Rudabánya Petőfi Sándor út 1.2021.09.22.szerda08:0018:00kültéri
BAZ 03Szendrő Rákoczi út2021.09.24-25.péntek, szombat08:0018:00kültéri
BAZ 03Bódvaszilas Kossuth Lajos út 9.2021.09.18-19.szombat,vasárnap08:0018:00kültéri
BAZ 03Borsodnádasd Köztársaság u. 17Coop előtt2021.09.20-21hétfő,  kedd08:0018:00kültéri
BAZ 03Ózd Nemzetőr utca2021.09.18., 2021.24-25.szombat, péntek, szombat08:0018:00kültéri
BAZ 03Farkaslyuk Jószerencsét
Tér
Unio-Coop2021.09.26.vasárnap08:0018:00kültéri
BAZ 03Arló Ady Endre út 276.2021.09.21.kedd08:0018:00kültéri
BAZ 03Szalonna Kossuth Lajos utca 40.2021.09.23.csütörtök08:0018:00kültéri
BAZ 04Kazincbarcika Fő tér 1.önkormányzat előtt2021.09.18-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 04Sajószentpéter Bercsényi tér2021.09.18-26.Végig08:0018:00Kültéri
BAZ 04Boldva Monostor  tér
1.
településközpont2021.09.20.hétfő12:0017:00Kültéri
BAZ 04Dédestapolcsány Petőfi
út 21.
településközpont2021.09.21.kedd08:0013:00Kültéri
BAZ 04Edelény Tóth Árpád út 4.belvárosi piac2021.09.18-19.szombat, vasárnap08:0018:00Kültéri
BAZ 04Forró Fő  út 62.településközpont2021.09.22.szerda12:0017:00Kültéri
BAZ 04Hernádszentandrás Fő
út 41.
településközpont2021.09.23.csütörtök08:0018:00Kültéri
BAZ 04Múcsony Fő  út 1.településközpont2021.09.24.péntek08:0013:00Kültéri
BAZ 04Sajóecseg Széchenyi út 27.településközpont2021.09.25.szombat08:0018:00Kültéri
BAZ 04Sajóvámos Kossuth tér 1.településközpont2021.09.26.vasárnap08:0018:00Kültéri
BAZ 05Sárospatak Hild tér 3.2021.09.18., 25.szombat, szombat13:0017:00kültéri
BAZ 05Sárospatak Hild tér 3.2021.09.19-24., 2021.09.26.vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek,
vasárnap
09:0017:00kültéri
BAZ 05Sátoraljaújhely Torzsás u.-Kazinczy u. sarka2021.09.18., 25.szombat, szombat08:0016:00kültéri
BAZ 05Sárospatak Erdélyi János utca 17.2021.09.18., 2021.09.25.szombat, szombat07:0011:00kültéri
BAZ 05Sátoraljaújhely Kossuth Lajos tér 16.2021.09.19-23., 2021.09.26.vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök, vasárnap09:0017:00kültéri
BAZ 05Sátoraljaújhely Kossuth Lajos tér 16.2021.09.24.péntek13:0017:00kültéri
BAZ 05Abaújszántó piactér2021.09.24.péntek07:0011:00kültéri
BAZ 05Abaújszántó Kossuth Lajos tér 11.2021.09.24.péntek13:0017:00kültéri
BAZ 05Cigánd Fő út 2.2021.09.18.szombat07:0015:00kültéri
BAZ 05Encs Fő út 83.2021.09.21-22.kedd, szerda09:0017:00kültéri
BAZ 05Encs Rákóczi út 19Piactér2021.09.23.csütörtök07:0011:00kültéri
BAZ 05Encs Fő út 83.2021.09.23.csütörtök13:0017:00kültéri
BAZ 05Erdőbénye Kossuth út 15.2021.09.19.vasárnap09:0017:00kültéri
BAZ 05Gönc Kossuth Lajos utca 63.2021.09.20.hétfő09:0017:00kültéri
BAZ 05Hidasnémeti Kassai út 51.2021.09.26.vasárnap08:0016:00kültéri
BAZ 05Karcsa Fő út 2.2021.09.23.csütörtök09:0017:00kültéri
BAZ 05Olaszliszka Szent István út 12.168.sz. Coop ABC2021.09.24.péntek09:0012:00kültéri
BAZ 05Pálháza Dózsa György út 151.2021.09.21.kedd09:0017:00kültéri
BAZ 05Sátoraljaújhely Piac tér 1.2021.09.24.péntek07:0011:00kültéri
BAZ 05Tállya Rákóczi út 44.2021.09.22.szerda09:0017:00kültéri
BAZ 05Vámosújfalu Olaszliszka-TolcsvaVasútállomás2021.09.24.péntek13:0018:00kültéri
BAZ 06Tiszaújváros Szent István
út 14.
piac2021.09.18-19., 2021.09.25-26.szombat, vasárnap, szombat, vasárnap07:0010:00kültéri
BAZ 06Tiszaújváros Bethlen Gábor út 8.nemzeti dohánybolt előtt2021.09.23.csütörtök15:0018:00kültéri
BAZ 06Szerencspiac2021.09.18-19., 2021.09.25-26.szombat, vasárnap, szombat, vasárnap07:0010:00kültéri
BAZ 06Szerencs Rákóczi út 111.2021.09.24.péntek15:0018:00kültéri
BAZ 06Tokajpiac2021.09.18-19.szombat, vasárnap07:0010:00kültéri
BAZ 06Tokaj Kossuth tér 3.városközpont2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
BAZ 06Tiszalúc Hársfa  út
20.
piac2021.09.18-19szombat, vasárnap07:0010:00kültéri
BAZ 06Tiszalúc Petőfi utca 33.Forrás Csemege előtt2021.09.22.szerda15:0018:00kültéri
BAZ 06Szikszópiac2021.09.25-26.szombat, vasárnap07:0010:00kültéri
BAZ 06Szikszó Kassai út 14/B.főtér2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
BAZ 06Tarcal Fő út 80.piac2021.09.25.szombat07:0010:00kültéri
BAZ 06Mád Rákóczi út 30.2021.09.23.csütörtök15:0018:00kültéri
BAZ 06Gesztely Bem József út 25.Vadászkürt SOS csemege és lottozó előtt2021.09.24.péntek15:0018:00kültéri
BAZ 06Onga Berzsenyi Dániel út 1.2021.09.20.hétfő08:0012:00kültéri
BAZ 06Onga Berzsenyi Dániel út 1.2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
BAZ 06Hernádnémeti Rákóczi utca 92.2021.09.22.szerda15:0018:00kültéri
BAZ 06Miskolc Besenyői útZsarnai piac2021.09.25.szombat07:0012:00kültéri
BAZ 07Mezőkövesd
Rákóczi  út 24
Piaccal szembeni parkoló2021.09.18., 2021.09.23., 2021.09.25.szombat, csütörtök, szombat08:0012:00Kültéri
BAZ 07Mezőkövesd
Szomolyai út 9.
MSZP Iroda2021.09.18., 2021.09.25.szombat12:0018:00Beltéri
BAZ 07Mezőkövesd
Szomolyai út 9.
MSZP Iroda2021.09.19-22., 2021.09.24., 2021.09.26.vasárnap, hétfő, kedd, szerda, péntek, vasárnap08:0018:00Beltéri
BAZ 07Mezőkövesd
Szomolyai út 9.
MSZP Iroda2021.09.23.csütörtök08:0016:00Beltéri
BAZ 07Mezőcsát Hősök tere  19.Friss pékség melletti parkoló2021.09.18.szombat08:0016:00Kültéri
BAZ 07Mezőkeresztes Táncsics
út  2.
Coop melletti parkoló2021.09.25.szombat08:0016:00Kültéri
BAZ 07Nyékládháza Kossuth Lajos út    56.Műv.Ház előtt2021.09.18.szombat08:0016:00Kültéri
BAZ 07Mályi Fő utca 18Coop előtti parkoló2021.09.25.szombat08:0016:00Kültéri
BAZ 07Emőd Kossuth térÖnkormányzat előtti tér2021.09.18.szombat08:0016:00Kültéri
BAZ 07Szomolya Fő térFőtér2021.09.25.szombat08:0013:00Kültéri
BAZ 07Borsodivánka Szabadság út
út  2.
Coop előtti parkoló2021.09.18.szombat08:0013:00Kültéri
HAJDÚ 01Debrecen Csapó utca 1-5.2021.09.18-26.Végig09:0019:00kültéri
HAJDÚ 01Debrecen Füredi út 27.Malompark2021.09.18-26.Végig09:0019:00kültéri
HAJDÚ 01Debrecen Szentgyörgyfalvi út 9.2021.09.18-20.szombat-hétfő07:0011:00kültéri
HAJDÚ 01Debrecen Jerikó utca-Bólyai utca sarka2021.09.21-23.kedd-csütörtök17:0020:00kültéri
HAJDÚ 01Debrecen Vár utca 3.Piac2021.09.24-26.péntek-vasárnap07:0011:00kültéri
HAJDÚ 02Debrecen Csapó utca 1-5.2021.09.18-26.végig09:0019:00kültéri
HAJDÚ 02Debrecen Holló László sétány 6.Angyalföldi téri kispiac2021.09.18-26.végig09:0019:00kültéri
HAJDÚ 02Debrecen Mikepércsi út 73/A.Tesco2021.09.18-20.szombat-hétfő17:0020:00kültéri
HAJDÚ 02Debrecen Víztorony utca 13.Fényesudvar2021.09.21-23.kedd-csütörtök07:0011:00kültéri
HAJDÚ 02Debrecen Vár utca 3.Piac2021.09.24-26.péntek-vasárnap07:0011:00kültéri
HAJDÚ 03Debrecen Süveg utca 3.MŰV.HÁZ2021.09.18-20.szombat, vasárnap, hétfő08:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Debrecen Faraktár utca 58.LIDL parkoló2021.09.21-23.kedd-csütörtök08:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Debrecen Sámsoni út 99.Penny parkoló2021.09.24-26.péntek-vasárnap08:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Vámospércs Váci Mihály utca 9.piac2021.09.18.szombat07:3010:30kültéri
HAJDÚ 03Hajdúhadház Hajdú utca 14.piac2021.09.18.szombat08:0011:00kültéri
HAJDÚ 03Hajdúsámson Kossuth út 2.Iskola előtt2021.09.19.vasárnap10:0015:00kültéri
HAJDÚ 03Téglás Pozsár Gyula utca-Kossuth Lajos utca sarkafőtér2021.09.19.vasárnap10:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Újléta Magyar utca 21.Piac2021.09.20.hétfő08:0011:00kültéri
HAJDÚ 03Fülöp Arany János utca 40.Posta2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Kokad Kossuth Lajos utca 62.Posta2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Téglás Pozsár Gyula utca-Kossuth Lajos utca sarkafőtér2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Nyíradony Árpád utca 3.Piac2021.09.22.szerda08:0011:00kültéri
HAJDÚ 03Hajdúhadház Hajdú utca 16.Piac2021.09.22.szerda08:0011:00kültéri
HAJDÚ 03Bagamér Kossuth utca 5.Piac2021.09.23.csütörtök07:0010:00kültéri
HAJDÚ 03Nyíracsád Petőfi térFőtér buszmegálló2021.09.23.csütörtök15:0019:00kültéri
HAJDÚ 03Hajdúsámson Rákóczi út 1.posta2021.09.24.péntek15:0019:00kültéri
HAJDÚ 03Bocskaikert Debreceni út 60.parkoló2021.09.24.péntek07:0011:00kültéri
HAJDÚ 03Álmosd Fő tér2021.09.24.péntek15:0019:00kültéri
HAJDÚ 03Létavértes Árpád tér2021.09.25.szombat10:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Nyírábrány Ábrányi Kornél
tér
2021.09.25.szombat10:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Nyírmártonfalva Kossuth utca 36.buszmegálló, főtér2021.09.26.vasárnap10:0018:00kültéri
HAJDÚ 03Hajdúhadház Bocskai tér2021.09.26.vasárnap10:0018:00kültéri
HAJDÚ 04Berettyóújfalu József A.
utca 35.
MSZP2021.09.18-26.végig08:0018:00beltéri
HAJDÚ 04Berettyószentmárton Nadányi utcasaroktelek2021. 09.19-20.,22.,24.,26.vasárnap-hétfő, szerda, péntek, vasárnap08:0017:00kültéri
HAJDÚ 04Biharkeresztes Kossuth út 25.piactér2021.09.18-20szombat-hétfő08:0018:00kültéri
HAJDÚ 04Derecske Köztársaság út 124.templom előtti tér2021.09.21-23.kedd-csüt08:0018:00kültéri
HAJDÚ 04Mikepércs Szabadság térpiactér2021.09.24-26péntek-vasárnap08:0018:00kültéri
HAJDÚ 04Kismarja Bocskai utca 39.főtér2021.09.18.szombat06:0009:00kültéri
HAJDÚ 04Pocsaj Hunyadi utca 1.Coop2021.09.18.szombat10:0013:00kültéri
HAJDÚ 04Esztár Árpád utca 2.főtér, Coop2021.09.18.szombat14:0017:00kültéri
HAJDÚ 04Komádi Fő út 119.piactér2021.09.19.,26.vasárnap, vasárnap06:3010:00kültéri
HAJDÚ 04Hosszúpályi Debreceni
utca 4.
piactér2021.09.19.,26.vasárnap, vasárnap06:3012:30kültéri
HAJDÚ 04Tépe Rákóczi utca 1.főtér2021.09.20.hétfő15:0019:00kültéri
HAJDÚ 04Sáp Fő  utca 22.főtér2021.09.21.kedd16:0019:00kültéri
HAJDÚ 04Biharnagybajom Fő
tér
2021.09.22.szerda07:0013:00kültéri
HAJDÚ 04Nagyrábé Liszt Ferenc körút 44.piactér2021.09.22.szerda10:0013:00kültéri
HAJDÚ 04Bakonszeg Árpád tér2021.09.22.szerda13:3016:30kültéri
HAJDÚ 04Mezősas Iskola utca 2.Iskola előtti rész2021.09.23.csütörtök07:0010:00kültéri
HAJDÚ 04Körösszegapáti Béke utca 2-4.Templom előtti tér2021.09.23.csütörtök10:3013:30kültéri
HAJDÚ 04Körösszakál Piac térFőtér2021.09.23.csütörtök13:3016:30kültéri
HAJDÚ 04Magyarhomorog Árpád utca 26.Bolt előtti rész2021.09.23.csütörtök17:0020:00kültéri
HAJDÚ 04Csökmő Kossuth utca 63.Bolt előtti tér2021.09.24.péntek07:0010:00kültéri
HAJDÚ 04Zsáka Deák Ferenc út 4.Bolt előtti tér2021.09.24.péntek10:3013:30kültéri
HAJDÚ 04Berekböszörmény Köztársaság térfőtér2021.09.25.szombat07:3010:30kültéri
HAJDÚ 04Told Kossuth utca 3.Vegyesbolt előtt2021.09.25.szombat11:0014:00kültéri
HAJDÚ 04Bojt Kálvin térpiactér2021.09.25.szombat14:3017:30kültéri
HAJDÚ 04Hosszúpályi Debreceni út 2/A.piactér2021.09.26.vasárnap07:0013:00kültéri
HAJDÚ 04Komádi Fő utca 113.piactér2021.09.26.vasárnap07:0010:00kültéri
HAJDÚ 05Hajdúszoboszló Kígyó utca 2.MSZP Iroda2021.09.18-26végig08:0019:00beltéri
HAJDÚ 05Püspökladány Piac térVárosi Piac2021.09.19., 21., 24.vasárnap, kedd, péntek07:3010:00kültéri
HAJDÚ 05Püspökladány Hősök terefőtér2021.09.18.szombat08:0018:00kültéri
HAJDÚ 05Püspökladány Kossuth utca 9.2021.09.22.szerda08:0017:00kültéri
HAJDÚ 05Nádudvar Kossuth térVárosi Piac2021.9.21.,24.kedd,péntek07:0013:00kültéri
HAJDÚ 05Földes Karácsony Sándor tér 1.2021.09.18.szombat07:0014:00kültéri
HAJDÚ 05Báránd Kossuth tér 11.2021.09.23.csütörtök07:0013:00kültéri
HAJDÚ 05Egyek Fő utca 27.Posta2021.09.21.kedd15:0018:00kültéri
HAJDÚ 05Tiszacsege Fő utca 28.2021.09.23.csütörtök07:0013:00kültéri
HAJDÚ 05Hortobágy Kossuth utca 10.2021.09.24.péntek13:0019:00kültéri
HAJDÚ 05Nagyhegyes Kossuth utca 30.templom előtt2021.09.24.péntek07:0012:00kültéri
HAJDÚ 05Ebes Rákóczi út 6.2021.09.19.vasárnap07:0013:00kültéri
HAJDÚ 05Hajdúszovát Hősök tere 10.2021.09.25.szombat06:3014:00kültéri
HAJDÚ 05Kaba Béke utca 16-18.2021.09.26.vasárnap07:0013:00kültéri
HAJDÚ 05Tetétlen Kossuth utca 48.2021.09.20.hétfő07:0011:00kültéri
HAJDÚ 05Szerep Kossuth utca 82021.09.20.hétfő15:0019:00kültéri
HAJDÚ 05Sárrétudvari Béke utca 9.piac2021.09.22.szerda07:0013:00kültéri
HAJDÚ 06Hajdúböszörmény Árpád utca 1.2021.09.18-26.végig09:0018:00Kültéri
HAJDÚ 06Újtikos Hunyadi  utca
9.
coop parkoló2021.09.18.szombat15:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Tiszagyulaháza Kossuth
utca 20.
coop parkoló2021.09.18.szombat15:0018:00kültéri
HEVES 03Ecséd Szabadság utca 141.4. sz. sátor2021.09.21.kedd08:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Folyás Felszabadulás útja 73.presszó mellett (Kossuth utca)2021.09.19.vasárnap15:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Tedej Fő utca 4.coop parkoló2021.09.19.vasárnap15:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Hajdúböszörmény-Hajdúvid Krúdy Gyula utca-Óvoda utca sarka2021.09.20.,25.hétfő, szombat15:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Hajdúböszörmény-Bodaszőlő Boda Katalin utca 30.buszmegálló2021.09.20.hétfő15:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Hajdúböszörmény-Pród Rókahát út 30.park2021.09.25.szombat15:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Hajdúnánás Kossuth
utca 12.
piac2021.09.18.,22.,25.szombat, szerda, szombat08:0012:00kültér
HAJDÚ 06Hajdúdorog Tokaji útmagánterületű piac2021.09.21.,23.kedd, csütörtök08:0012:00kültéri
HAJDÚ 06Balmazújváros Böszörményi
út 4.
magánterületű piac2021.09.19.,26.vasárnap, vasárnap08:0012:00kültér
HAJDÚ 06Görbeháza Iskola
utca  12.
piac2021.09.19.,26.vasárnap, vasárnap08:0012:00kültér
HAJDÚ 06Polgár Barankovics tér 5.piac2021.09.21.,24.kedd, péntek15:0018:00kültéri
HAJDÚ 06Polgár Barankovics tér 5.piac2021.09.18.,25.szombat, szombat08:0012:00kültéri
HAJDÚ 06Hajdúnánás Kossuth
utca 12.
piac2021.09.21.,23.kedd, csütörtök15:0018:00kültér
HAJDÚ 06Balmazújváros Veres Péter utca 3.2021.09.22-23.csütörtök, péntek15:0018:00kültér
HAJDÚ 06Hajdúdorog Tokaji útmagánterületű piac2021.09.22.,24.szerda, péntek15:0018:00kültér
HAJDÚ 06Újszentmargita Rákóczi utca 105.vásárcsarnok2021.09.26.vasárnap15:0018:00kültér
SZABOLCS 01Nyíregyháza Kossuth
tér
főtér2021.09.18-.26végig08:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Búza  térpiac2021.09.18.szombat07:0012:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Ungvár
sétány 9
dohánybolt előtt2021.09.20.hétfő14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Korányi Frigyes
utca 16
régiség piac2021.09.19.vasárnap08:0012:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Templom
utca 32
COOP üzlet2021.09.21.kedd14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Oros Fő utca 7Viktória ABC2021.09.22.szerda14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Korányi Frigyes
utca 5
Interspar2021.09.23.csütörtök14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Család utca 35Penny Market2021.09.25.szombat08:0012:00kültéri
SZABOLCS 02Ibrány  Lehel út postaposta2021.09.21kedd12:0016:00Kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Fazekas János
tér
Móra Ferenc Ált. Isk. környékén2021.09.24.péntek14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Kállói út 36Maczali ABC mellett2021.09.26.vasárnap10:0014:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Alma  utca
1
COOP üzlet mellet2021.09.18.szombat08:0012:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Orosi út 22-24Praktiker mellett2021.09.19.vasárnap10:0014:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Szent István
út 68
Józsa András kórház2021.09.20.hétfő14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Koszorú
út 17
út melletti füves részen2021.09.21.kedd14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Állomás
tér 6
Penny Market mellett2021.09.22.szerda14:0018:00kültéri
SZABOLCS 01Nyíregyháza Országzászló tér2021.09.24.péntek10:0016:00kültéri
SZABOLCS 02Nyíregyháza Benczúr tértéren2021.09.18.-26.végig10:0014:00Kültéri
SZABOLCS 02Nyíregyháza Búza tér piacpiac2021.09.18.-26.végig08:0011:00Kültéri
SZABOLCS 02Tiszavasvári Kossuth utca 16MSZP iroda2021.09.18szombat10:0014:00Beltéri
SZABOLCS 02Nyírtelek Arany János
út 2
fagyizó2021.09.25szombat10:0014:00Kültéri
SZABOLCS 02Tiszalök József Attila
utca piac
piac2021.09.20hétfő10:0014:00Kültéri
SZABOLCS 02Rakamaz Szent István
út 125
ABC előtt2021.09.22szerda12:0016:00Kültéri
SZABOLCS 02Kótaj Kossuth Lajos u.
15
posta2021.09.23csütörtök12:0016:00Kültéri
SZABOLCS 02Tiszadob Szabadság
tér 7
piac2021.09.24péntek11:0015:00Kültéri
SZABOLCS 02Szorgalmatos Mező utca 2dohny bolt előtt2021.09.25szombat10:0014:00Kültéri
SZABOLCS 02Tiszabercel Szabadság
u.
piac2021.09.25szombat10:0014:00Kültéri
SZABOLCS 02Búj Rákóczi  út 9cukrászda előtt2021.09.25szombat14:0017:00Kültéri
SZABOLCS 02Gávavencsellő Toldi Miklós  utca 61posta előtt2021.09.25.szombat10:0014:00Kültéri
SZABOLCS 03Kisvárda Várdai István út 2Jobbik iroda2021. 09. 18.-26.végig09:0017:00beltér
SZABOLCS 03Ajak Kiss Ernő utca 5Szolgáltatóház2021.09.25szombat09:0016:00Kültéri
SZABOLCS 03Demecser Dózsa György
út 17
Piac2021.09.24péntek08:0015:00Kültéri
SZABOLCS 03Dombrád  Béke tér 3Új Piac2021.09.21kedd08:0015:00Kültéri
SZABOLCS 03Kemecse Szent István
út 43
Mozi2021.09.18szombat09:0017:00Beltér
SZABOLCS 03Kemecse Szent István
út 43
Mozi2021.09.19vasárnap09:0015:00Beltér
SZABOLCS 03Nyírbogdány 
utca 8
Művház2021.09.23csütörtök12:0018:00kültér
SZABOLCS 04Vásárosnamény Kossuth utca 4iroda2021.09.18-26végig10:0018:00Beltéri
SZABOLCS 04Záhony Széchényi utca 22021.09.22szerda07:0012:00Kültéri
SZABOLCS 04Záhony Széchényi utca 22021.09.24péntek07:0012:00Kültéri
SZABOLCS 04Lónya Kossuth utca 22021.09.21kedd08:0012:00Kültéri
SZABOLCS 04Fehérgyarmat Móricz Zs. utca 22021.09.21kedd10:0017:00Kültéri
SZABOLCS 04Fehérgyarmat Piac sor 12021.09.25szombat08:0013:00Kültéri
SZABOLCS 04Szamossályi Petőfi utca 4Éva presszó előtt2021.09.25szombat08:0012:00Kültéri
SZABOLCS 05Mátészalka Kazinczy utca 2Hét Vezér Díszkút2021.09.18.-26.végig08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Baktalórántháza Köztársaság tér 52021.09.18Szombat08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Csenger Szent István
tér
2021.09.24péntek08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Hodász Széchenyi utca 12021.09.20hétfő08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Kocsord Szent István
út 34
2021.09.22szerda08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Nagyecsed Vasút utca 7piac2021.09.25Szombat08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Nyírmada Rákóczi út 162021.09.24péntek08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Nyírmeggyes Petőfi Sánor utca 22021.09.22szerda08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Ófehértó Alkotmány utca 152021.09.18szombat08:0018:00Kültéri
SZABOLCS 05Ópályi Rajk László utca 212021.09.21kedd08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Őr Kossuth  utca
3
2021.09.21kedd08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Porcsalma Szabadság
tér 44
2021.09.23csütörtök08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Tyukod Árpád utca 182021.09.20hétfő08:0018:00kültéri
SZABOLCS 05Vaja Damjanich útpiac2021.09.23csütörtök08:0018:00kültéri
SZABOLCS 06NYÍRBÁTOR Szabadság tér 6önkormányzati helyszín2021.09.18.-26.végig09:0018:00Beltéri
SZABOLCS 06NYÍRBOGÁT Árpád utca 11Magán iroda2021.09.18.-26.végig09:0017:00Beltéri
SZABOLCS 06NYÍRBÁTOR Radnóti Miklós utca 18Városi Piac2021. 09. 18, 23,25.szombat, csütörtök, szombat08:0011:00Kültéri
SZABOLCS 06ÚJFEHÉRTÓ Fő térPiac2021.09.22. 24. 25Szerda, Péntek,Szombat08:0014:00Kültéri
SZABOLCS 06NAGYKÁLLÓ Kállai kettős tér2021.09.24-25Péntek, Szombat08:0016:00Kültéri
SZABOLCS 06BALKÁNY Fő utca 20Piac2021.09.25Szombat08:0012:00Kültéri
SZABOLCS 06NYÍRLUGOS Szabadság tér 1piac2021.09.21Csütörtök08:0012:00Kültéri
SZABOLCS 06MÁRIAPÓCS Kossuth tér 20Coop ABC2021.09.22.Szerda08:0012:00Kültéri
SZABOLCS 06KÁLLÓSEMJÉN Petőfi utca 6piac2021.09.19Vasárnap08:0013:00Kültéri
SZABOLCS 06NYÍRBÉLTEK Fő térCoop ABC2021.09.18Szombat08:0014:00Kültéri
SZABOLCS 06NYÍRVASVÁRI Báthori utca 8Posta2021.09.20.Hétfő08:0012:00Kültéri
SZABOLCS 06GESZTERÉD Petőfi utca 1Posta2021.09.21Kedd08:0017:00Kültéri
SZABOLCS 06SZAKOLY Létai utca 22021.09.26Vasárnap08:0014:00Kültéri
SZABOLCS 06ENCSENCS Fő utca 1Gyógyszertár2021.09.24Péntek08:0017:00Kültéri
SZABOLCS 06BIRI Szabadság utca 1Piac2021.09.19Vasárnap08:0012:00Kültéri
SZABOLCS 06ÉRPATAK Béke utca 28Posta2021.09.25Szombat08:0011:00Kültéri



 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: