Kifütyülték Orbánt Viktort a tüntetők Prágában, aki zavarában döbrögi tipegésben vonult végig a vörös szőnyegen. Tüntetők várták ukrán zászlókkal és táblákkal a prágai informális uniós csúcsra érkező állam- és kormányfőket pénteken- írja az rtl.hu. A tüntetők Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral nem foglalkoztak, de Orbán Viktor érkezését füttykoncert fogadta. Orbán a sajtó képviselői előtt a hátulról érkező füttykoncert és...
Hadházy Ákos, független képviselő szúrta ki, hogy a Fidesz választáson leszerepelt XX. kerületi politikusa az a Rabel Krisztina, aki tankerületi vezető lett és kirúgta a tiltakozó oktatókat. Csodálatos történetet osztott meg ma a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik tanára: az iskola igazgatóját behívatta a Külső-Pesti Tankerület, ahol Rabel Krisztina tankerületi igazgató 24, névre szóló borítékot adott át, azzal az üzenettel, hogy...
Balatoni József, a XV. kerületi Kontyfa suli tanára írt egy 50-es éveket idéző beszámolót arról, hogy rá hogyan csaptak le a tankerület emberei. Íme a beszámoló változtatások nélkül: A mai napon reggel 8:01-kor már telefonáltak a Tankerületi Központból az iskolába, hogy minden infót megkapjanak arról, hogy tegnap melyik óráimat nem tartottam meg, lett-e helyettesítve, stb. Aztán délben már meg is jelentek...
Ma van a Tisztes munka világnapja és ma van a dolgozó magyar emberek érdekeit védő MSZP születésnapja. - írja Komjáthi Imre az MSZP elnök-jelöltje Facebook bejezésében A tisztes munka olyan munkavállalási lehetőség, amikor a dolgozó tisztes megélhetéshez jut, miközben munkáját fizikai és jogi biztonságban végezheti. Ez egyre kevésbé biztosított hazánkban. Sőt, 2012-től a Fidesz mindent elkövet a munkavállalók jogainak csorbításáért, jogbiztonságának...
Az ideinél összességében 29 százalékkal fognak többe kerülni az autópálya-matricák – ezt az Mfor.hu számolta ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-től a közérdekű adatigénylésükre kapott adatok alapján. Arra nincs magyarázat, hogy miért emelkedik jóval az infláció fölött az autópálya használat ára.  A NÚSZ a lap rendelkezésére bocsátotta, hogy idén augusztus végéig mennyi fogyott a különböző fajtájú és időtartamra szóló matricákból,...
Karácsony Gergely elment a sztrájkoló kukásokhoz és megállapodott velük. Orbán mikor megy el a tanárokhoz és állapodik meg velük?- tette fel a kérdést Jámbor András ellenzéki képviselő Facebook oldalán Mozgalmas napot tudhat maga mögött Budapest főpolgármestere. Már hajnali 4 órakor ott volt Karácsony Gergely a FKF Ecseri úti telephelyén, hogy tárgyaljon a sztrájkoló kukásokkal. A munka meg is hozta a gyümölcsét,...
A kukásautók holnap hajnalban útnak indulnak. Véget ért a kukások sztrájkja Budapesten, mivel az FKF megegyezett a szemétszállítókkal – értesült az RTL. Az információt az FKF részéről megerősítették, de a részletek egyelőre nem ismertek. A jelenlegi helyzetben azonban úgy tűnik, hogy a kukásautók már pénteken hajnalban útnak indulnak. A kukások vadsztrájkja kedden reggel indult az FKF Ecseri úti központjánál, ahol a...
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és több aktivista  Budapest V. kerületében meg akarták akadályozni, hogy kilakoltathassanak egy idős asszonyt a rendőrök, az intézkedés közben eltört a pártvezető ujja. „A mai fideszes kilakoltatás legszomorúbb eredménye: hajléktalanná tettek egy kiszolgáltatott, beteg, idős asszonyt. Ehhez képest legfeljebb kellemetlen mellékkörülmény, hogy a rendőri intézkedés közben eltört az ujjam” – írta Tordai abban a...
A tanárok után most már a volánbuszosok is lázadnak Orbánék bérpolitikája ellen, bejelentették, hogy megkezdik a sztrájk előkészületeit. A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) Intéző Bizottsága hétfőn döntött úgy, hogy megalakítják a sztrájkbizottságot, mert a Volánbusz 2022. október 3. napjáig nem kezdte meg a bértárgyalásokat a szakszervezetekkel, és egyáltalán nem mutat hajlandóságot arra, hogy az inflációs hatások ellensúlyozásaként a társaságnál...
Nem adják fel a diákok, tovább tüntetnek egy jobb oktatásért. Újabb tüntetést jelentettek be. A magyar oktatási rendszer sose cipelt ennyi súlyt egyszerre a nyakában: alulfizetett tanárok tanítanak elavult tananyagot, kimerült és traumatizált diákoknak, rosszul szigetelt épületekben, 14-16 fokos hőérzetben – áll a a diákok tüntetésre hívó Facebook-eseményének leírásában. Az elmúlt években számtalan csoportnak hagyta az érdekeit figyelmen kívül a kormány....
Gajda Péter, Kispest ellenzéki polgármestere egy Facebook posztban szépen levezette, hogy miért fuccsolt be Orbán állama, íme Gajda Péter írása:   Amikor befizeted a szemétszállítás díját, nem annak fizetsz, aki a tényleges munkát elvégzi, hanem egy hat évvel ezelőtt teljesen feleslegesen létrehozott állami megacégnek a Kukaholdingnak, amit Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-nek. hívnak. Ez a cég beszedi tőled a pénzt –...
Ezt a tömeget a hatalmi arrogancia növelte ekkorára. Kösz Orbán, kösz Pintér- írja Facebookon Jámbor András, ellenzéki képviselő Jámbor leszögezi, hogy  bármikor elcseréljük ezt a tömeget egy jobb oktatási rendszerre. Azok az emberek, akik kijöttek nem valami ellenzésével, hanem szeretettel, pozitív energiával és a jövőnk alakításának közös akarásával töltötték meg az ország utcáit! A politikus kifejti, hogy sokunknak adott ez a...
Orbánék 2013-ban hozták létre a Nemzeti Pedagógus Kar névre keresztelt dísz tanárszervezetet, hogy letörjék a pedagógus szakszervezeteket,  a Nemzeti Pedagógus Karról, nyilván azért nem hallottál még, mert hűen teszi a dolgát: hallgat. Pontosabban hallgatott ez idáig. Na azért komoly lázadásra nyilván ne számítsunk ettől a dísz szervezettől, de azt hiszem amit egy ilyen báb képződmény kihozhat magából azt megtették: Horváth Péter,...
Öt percet kapott arra, hogy elhagyja lakását – ezt mondta az RTL-nek a Budapesti Sakkszövetség egykori főtitkára, Száraz Sándor. A 67 éves férfi azt állítja, előzetesen nem tájékoztatták arról, hogy kilakoltatják. Száraz Sándor évtizedeken át a sakkból élt, oktatóként sok helyre eljutott Európában. Állítása szerint az évek alatt 6-7 millió forint adósságot halmozott fel. A koronavírus-járvány kitörése előtt tudta meg,...
"A Mozdonyvezetők Szakszervezete figyelemmel kíséri a pedagógus szakszervezetek által szervezett munkabeszüntetéseket, a diákok és a szülők kiállását a követeléseik mellett, demonstrációikat, amelynek célja a közoktatás minőségének javítása, a piaci körülményeknek megfelelő versenyképes jövedelem, a tisztességes munkafeltételek elérése. Elismerésünket fejezzük ki a pedagógus munkavállalók anyagi, erkölcsi megbecsülését, tisztes megélhetését biztosító jövedelmet követelő, a sztrájkokban, a polgári engedetlenségben, a demonstrációban részt vevő...
Nem csak a Margit hídon, de Jászai Mari téren is állnak a diáktüntetők, akik este 19 órára a parlament elé vonulnak. Az eredeti terv az volt, hogy fél 6-tól kezdődik csak a hídfoglalás, de a Jászai Mari térre érkezők már 5 óra után nem sokkal az úttestre álltak a hídon. Közben folyamatosan érkeznek a tüntetők. A Nyugati pályaudvar felől még nagyon...
Tüntetést hirdetett a Tanítanék Mozgalom ma, tehát  (szerda) este 7 órára a Kossuth térre, a Grund ifjúsági szervezet pedig hídfoglalást jelentett be a tüntetést megelőzően, délután 5 órától a Margit hídra. Ma háromnegyed nyolctól diák-tanár élőlánc alakult a Széll Kálmán tértől az Erzsébet hídon, a Ferenciek terén, az Astorián és a Blaha Lujza téren át a Keleti pályaudvarig, és néhány...
Simonka György rövid kitérő után visszatért a közéleti pályára és néhány héttel ezelőtt alpolgármester lett a Békés megyei Pusztaottlakán, számolt be róla a Magyar Narancs. A volt fideszes képviselő a lap megkeresésére közölte, annyira nem zavarta a testületet, hogy a vádlottak padján ülök és a Központi Nyomozó Főügyészség összességében 1,4 milliárdos költségvetési csalással vádol, hogy egyhangúlag választottak meg nemrégiben Pusztaottlaka...
A Kölcsey igazgatója szerint a tankerület súlyosan megsértette a diákjaik tanuláshoz való jogát Facebook-bejegyzésében Fazekas Csaba azt írta, az elmúlt időszak pedagógus-munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások voltak az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából. Ahogy mi is beszámoltunk róla, múlt héten több tanárt is kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból azért, mert részt vettek a polgári engedetlenségben. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója szerint...
Meghalt Kobold Tamás, aki 1994-től nyolc éven át Miskolc polgármestere volt – közölte a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatala vasárnap az MTI-vel. Azt írták, az 1953-ban született Kobold Tamás tősgyökeres miskolci családban nőtt fel, iskolái után Miskolcon a Lenin Kohászati Művekben, majd a Diósgyőri Gépgyárban dolgozott kereskedelmi mérnökként. Politikai pályáját 1990-ben a KDNP színeiben kezdte, előbb Diósgyőrben önkormányzati képviselő, majd alpolgármester, 1994-ben...