Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az eddig meghozott intézkedések és a járványügyi kiadások következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját  – közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).

Mivel januárban 198,8 milliárdos volt a többlet, ez azt jelenti, hogy csak az év második hónapja 738,5 milliárd forintos mínuszt hozott. 2004-ig visszamenőleg érhetőek el a vonatkozó adatok, azóta nem is volt még ekkora február havi deficit. És legutóbb tavaly júniusban volt ennél nagyobb havi mínusz – jegyzi meg az mfor.hu.

Míg 2021 első két hónapjában 128,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor e két hónapban az uniós kiadások megközelítették a 481 milliárd forintot.

2021 február végéig a hazai kiadások közül kiemelhetők a közúti fejlesztésekre (57,4 milliárd forint), a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra (50,7 milliárd forint), a Modern Városok Program céljaira (42,0 milliárd forint), a közlekedési ágazati programokra (38,8 milliárd forint) és az Egészséges Budapest Programra (28,7 milliárd forint) folyósított összegek.

Ezeken túl a 13. havi nyugdíj első részletének kifizetésére is februárban került sor.  S természetesen a stadion beruházások is folytatódnak, hiába van egekben a költségvetési hiány.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: