A Fidesz egykori bástyája volt Budapesten a II. kerület, ahol ma időközi választást tartottak és nagyon csúnyán kikapott az Orbán-párt. Nagy Eszter ötpárti ellenzéki jelölt a szavazatok 60,81 százalékának, összesen 1204 szavazatnak a megszerzésével kerekedett felül a Fidesz-KDNP jelöltjére, Bálványkövi Istvánra leadott 714 szavazattal (36,06 százalék) szemben. Meggyőző arányú győzelmet aratott a DK, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a...
Donáth Anna, a Momentum európai képviselője töltött fel a Youtubra egy remek videóösszeállítást, amiből remekül kiderül, hogy hazudta végig Orbán a kampányt. Végighazudták a kampányt. Hazudtak rezsiről, megszorításokról, háborúról, inflációról. Átverték a magyarokat, hogy megtarthassák a hatalmat.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=OtfuyX1b4B4]
Pedig jólétet csak úgy teremthetünk a jövő Magyarországán, ha szembenézünk az igazsággal. A Momentum az a párt, ami illúziók helyett az igazság útján...
Egy évvel a viharos kilépés után újra közeledne az Európai Néppárthoz (EPP) a Fidesz. Erre utal legalábbis, hogy Orbán Viktor áldását adta Navracsics Tibor frakcióváltására, aki a KDNP tagjaként sokkal jobban rálát majd az EPP belső ügyeire. A teljes békülés kizárt, miközben az ukrajnai háború óta a többi európai pártcsalád sem tülekedik a magyar kormánypárt barátságáért. „Az Európai Unióval folytatott...
Komjáthi Imre, az MSZP társelnök-jelöltje azt írta Orbán Viktornak címezve, hogy normális demokráciában ilyenkor lemondani szoktak. Orbán Viktor pénteki rádióinterjújából kiderült: a problémák kezelésére nincs ötlete, sodródik, és érezhetően kicsúszott Orbán kezéből az irányítás. Bejelentette, hogy a brutális energiaáremelés jövőre is marad, azaz 2023-ban is megszorításokkal számol a kormány, tervezhetetlennek nevezte azt a költségvetést, amit júliusban erőltettek át a Parlamenten,...
Nem mindennapi jelenet zajlik Orbán Viktor Facebook oldalán, ugyanis saját követői szembesítik a miniszterelnököt azzal, hogy ordas nagyot hazudott. Facebook-oldalán ismételte meg Orbán Viktor, hogy szerinte az Oroszország elleni szankciókról a brüsszeli bürokraták és az európai elitek döntöttek. Finoman fogalmazva is eléggé elhibázott kommunikáció ez, hiszen a saját követői kezdték el szembesíteni a miniszterelnököt a hazugsággal, ugyanis özönlenek a kommentek, amelyek arra...
Elhunyt Komoróczy László, az MSZP pesterzsébeti önkormányzati képviselője Hosszú méltósággal viselt betegség után szeptember 27-én elhunyt Komoróczy László, az MSZP XX. kerületi önkormányzati képviselője. „1952. november 21-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon, mégis egész élete fonalként szövődik Pesterzsébet fejlődésének történetébe. Nem csak azért, mert lelkes helytörténeti szakember volt, sokkal inkább azért mert a pesterzsébeti hétköznapok hagyományának gondos ápolója és megteremtője is volt...
Gyakorlatilag éjjel és nappal az ömlik a Fidesz propaganda médiából, hogy a magyarok az EU-s szankciók miatt kezdtek el rosszabbul élni. Orbán Viktor folyamatosan azt sulykolja, hogy ő soha nem támogatta az EU-s szankciókat, ismét belföldön utcai harcosnak adja el magát. Azonban Ujhelyi István az MSZP európai képviselője egyetlen egy kérdéssel totális hülyét csinál a miniszterelnökből: Tisztelt Miniszterelnök úr! Az elmúlt...
Hugó hangja
Az MSZP fenegyereke úgy eligazította Orbánékat a parlamentben, hogy azok csak csendben pislogtak (+videó)
Komjáthi Imre, MSZP-s országgyűlési képviselő nem hagyta szó nélkül a parlamentben Kocsis Mátét, aki komoly áldozatot hozott, 2 akvárium helyett már csak egyben lesz aranyhal. Komjáthi Imre, egy igen kemény hozzászólást intézett a parlamentben. Komjáthi felszólalásában megismételte azt az MSZP által a Parlament elé benyújtott javaslatot, hogy a jelenlegi 27 százalékos adó helyett legyen csak 5 százalék az áram, a...
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármester egy szomorú történetet osztott meg a Facebook oldalán, íme változtatások nélkül: A kolléganőm sírva tette le a telefont. A titkárságomat egy apuka hívta. Azt kérdezte, mégis hova menjen a négy kiskorú gyerekével most, hogy kirakja őket a tulajdonos a csepeli munkásszállóból. Mindez nagyjából egyidőben történt azzal, hogy válaszközleményt tett közzé a csepeli munkásszálló tulajdonosa, az ország egyik...
Ezekben a percekben döntött a parlament Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnökének mentelmi jogának a felfüggesztéséről. „Nem bújok a mentelmi jogom mögé – azt kértem az Országgyűlés Mentelmi bizottságától, hogy függessze fel a mentelmi jogomat” – írta a Facebookon Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és korábbi frakcióvezetője, jelenlegi országgyűlési képviselője. A politikus ügye lassan négy éve húzódik: 2018 decemberében, a túlóratörvény elleni...
Gyurcsány Ferenc a DK elnöke keményen eligazította a parlamentben Orbán Viktor és bagázsát. "Megkínzott, majd megölt gyermekek, családapák és családanyák sírja fölött azt mondja a magyar kormányfő, hogy az életben maradottak nyújtsanak békejobbot. Azt mondja, hogy ne büntessük a gyilkost" - kezdte felszólalását a DK vezérszónoka Gyurcsány Ferenc, aki "undorítónak" nevezte, hogy a magyar kormány tagjai hivatalosan találkoznak az orosz vezetőkkel....
Halász Juditot ausztriai nyaralásán érte a baleset, íme hogy van most. Interjút készített a Blikk Halász Judittal, a 79 éves színésznő ugyanis ausztriai nyaralása során balesetet szenvedett, be van gipszelve a lába, de így is játszik. A történteket Halász Judit a következőképpen meséli: „A nyaralás utolsó napján sikerült baleseteznem. Egy télen sípályaként működő helyen voltunk, és – sajnos – a lejtőn...
Hugó hangja
Az újpesti időközi választáson az ellenzéki jelölt legyőzte a Fideszt- mutatjuk a részleteket
Ma tartottak Újpesten időközi választásokat, melyet azért kellett kiírni, a mert a körzet korábbi képviselőjéből országgyűlési képviselő lett. Budapest IV. kerület 12. számú egyéni választókerületében képviselőt választottak ma. Az újpesti voksoláson az ellenzéki jelölt Maholányi Zsolt nyert 695 (50,92%) szavazattal. A második helyen a Fidesz jelöltje Jókay Attila végzet 631 (46,23%) vokssal. A választáson megméretődött a Mi hazánk párt is,...
Gyurcsány Ferenc szerint Dobrev Klára fogja vezetni az országot. A DK elnöke szerint van választás. Orbán vagy Dobrev. Ezt kínálja az árnyékkormány. Gyurcsány Ferenc szerint a 2010-ben széttört ellenzéknek újra vezetője van. Megjegyezte a politikus, hogy hosszú bolyongás után megérkeztünk. Összerendezzük, ami külön volt. Méltósággal tesszük a dolgunkat. Nagy közösséget építünk. Pártot. Más mifelénk nem tudja. Mi tesszük. -vélekedett a DK...
Nagyságrendileg 500 millió forintos bevételt remél az állam annak az ingatlannak az eladásából, amelyben a harmadik magyar köztársaság első köztársasági elnöke, Göncz Árpád és felesége éltek 2000-től kezdve halálukig. A Klubrádió vonatkozó cikke szerint pénteken hirdette meg a házat oldalán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a licit a hónap végéig tart. A kikiáltási ár 496 818 000 forint. Az 1854 négyzetméteres,...
Az MSZP a növekvő rezsiterheket RezsiSTOP törvényjavaslat-csomaggal akarja ellensúlyozni, mert emberi és családi tragédiák sokaságával kell szembenézni, ha nem változik a helyzet. A szocialisták RezsiSTOP-javaslatcsomagjáról faggatták Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökét az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán. A szocialista képviselő elmondta: pártja javaslatcsomagjának része, hogy ingyenes legyen az energiaszolgáltatás visszakapcsolása azoknál a családoknál, ahol azt már kikapcsolták. Másik javaslatuk a kikapcsolási...
Ma nyolc településen tartanak időközi önkormányzati választást, ám csupán 3 olyan település van, ahol a pártok ringbe szállnak. A Hajdú-Bihar megyei Derecskén a képviselő-testület kimondta a feloszlását, ezért polgármestert és nyolc képviselőt kell választania a 6781 választásra jogosult helybélinek. A polgármesteri tisztségért öten indulnak: hárman függetlenként, egy jelölt a Magyarországi Munkáspárt, egy pedig a Momentum Mozgalom jelöltjeként. A nyolc képviselői...
Még 18 Celsius-foknál is jóval hidegebb van a Fóti Népművészeti Szakgimnáziumban – erről írt levelében az iskola igazgatója a szülőknek. Az intézményvezető levelét a hvg.hu-nak küldte el az egyik szülő. Az igazgató a levélben azt kérte tőlük: ha fázós a gyerekük, akkor öltöztessék fel rendesen, mert most csak 16-18 Celsius-fok van az intézményben. Kifejtette: az iskolában még hetekig nem fog elindulni a...
Gyorséttermi, takarítói, vagy mosodai munkára váltja a katedrát egy az ATV-enk nyilatkozó pedagógus. Czéldy Mariann 12 éve van a pályán, fejlesztő-pedagógus, és biológia szakos tanár, azonban 286 ezer forintot keres, szakmunkásként pedig nettó 350 ezer forint lesz a bevétele. A váltás oka az, hogy megemelkedett rezsiszámlákat már nem tudja kifizetni. Augusztus 31-én Czédly Mariann, a Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két...
Tóth Endre, a Momentum képviselője úgy látja, ezek az összegek túlméretezettek. Kilenc parlamenti képviselőnek a törvényben előírt maximum összegért, vagyis havonta 460 740 forintért bérel lakást az Országgyűlés Hivatala a fővárosban. A ATVnek nyilatkozó ingatlanos szerint ennyi pénzért belvárosi luxuslakást lehet bérelni. A lakhatási támogatás mellett üzemanyagkártya, irodabérlési lehetőség és telefonhasználat is jár juttatásként a politikusoknak. A Momentum képviselője az ATV...