Indokolatlan és elfogadhatatlan- így reagált az MSZP, a fideszes törvénymódosításra, amelynek eredményeképpen 2024. január 1-jétől a benzin esetében literenként 16,5 forinttal, a gázolaj esetében literenként 18,6 forinttal több adót szedne be az Orbán-kormány az autósoktól. A már elfogadott fideszes törvénymódosítás következtében literenként 41,3 forintos áremelés jöhet 2024-től a kutakon, emiatt az MSZP az adóztatást elrendelő törvény módosítását javasolja. Az MSZP két...
Elképesztő helyesírási hibával követel valamit az amerikai nagykövettől Bayer Zsolt fideszes publicista. Okos próbált lenni, de sajnos most sem sikerült neki. Bayer blogbejegyzésében ez olvasható:"Hallod Pressman, te ócska, puhány, nyavajás (sic!) kis senki, intézkedj!" Van még ennél cifrább is, Orbán kedvenc megmondóembere úgy fogalmaz, élete egyik legnagyobb csodája lenne: "ha ezek a duplanullás seggfejek, ezek a feketeöves gazemberek, ezek az elveszegtő...
A Szerencsejáték Zrt. szponzorációs cége bő félmilliárd forintot adott a NER-kedvenc vállalkozásoknak, így Tóth Gabinak, Havasi Balázsnak, Pataki Attilának, Szijjártó családjának és Rogán szomszédjának is- írja a HVG A lap információi szerint tizenöt, javarészt már korábban is támogatott szervezet között osztott szét két hónap alatt több, mint 500 millió forintot a Szerencsejáték Zrt. szponzorcége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. Augusztusban...
Eladja a MÁV karbantartócégének háromnegyedét a kormány- számolt be a 444. Mi pedig próbáljuk megfejteni ennek a privatizációnak az értelmét, de őszintén szólva nem sok van, sőt. „Magántőke bevonásával válhat jobbá, egyszerűbbé a vasúti járművek karbantartásának és gyártásának folyamata a MÁV-VOLÁN-csoportnál, miután a Kormány döntése nyomán a MÁV VAGON Kft. mintegy 75%-a magánkézbe kerül”- jelentette be a MÁV-VOLÁN-csoport, a hírt...
Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke keddi vezérszónoki felszólalását, mely a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról szólt, egy tíz másodpercen át tartó csenddel kezdte, hogy szemléltesse, ennyi idő alatt pontosan 500 ezer forint veszteséget termelt a jegybank. Ez azt jelenti tehát, hogy másodpercenként 50 ezer forint vesztesége keletkezik az MNB-nek,...
Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy  Az orbáni infláció miatti 3 százalékos nyugdíjemelés nem fedezi az élelmiszerár-emelést, de a milliárdos elit tovább gazdagodik   Sokkal jobban emelték az élelmiszerárakat, mint a nyugdíjakat az Orbán-kormány döntései az elmúlt egy évben az Mfor.hu gazdasági portál számításai szerint. Az orbáni infláció miatt egyre kevesebb alapélelmiszer kerül a nyugdíjasok...
Napokba jött ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése, Szeptemberben további 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak.  Orbánék továbbra sem tudnak mit kezdeni a megborult magyar gazdasággal. Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké minimálisan csökkent augusztushoz viszonyítva. Egy év alatt az élelmiszerek ára 15,2 százalékkal...
Tovább csökkent a Fidesz népszerűsége, azonban ebből az ellenzék nem tudott profitálni, ugyanis egyre több választó nem talál magának pártot, egyéves csúcson a bizonytalanok aránya - ez derült ki a Republikon Intézet szeptemberi pártpreferencia-kutatásából, amit a Telexen ismertettek először. Folytatódott a Fidesz népszerűségvesztése szeptemberben, a Republikon felmérése szerint a teljes népesség körében egy százalékpontot veszített a kormánypárt, ami egy rekord....
Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke közleményében az írja, hogy a kormány ismét bebizonyította, hogy kókler a munkavállalókat érintő kérdésekben Komjáthi Imre leszögezi, hogy azáltal, hogy a kormány bejelentette, módosítja a vendégmunkásokkal kapcsolatos törvényt, ismét bebizonyította, nem ért ehhez a területhez. Az MSZP a dolgozókban nem a pénzt látja, hanem az embert, és a kormánnyal szemben nem a külföldi nagytőkét akarja...
Mártha Imre, (aki  a budapesti közművek igazgatója, korábban is top vezető volt) szó szerint földbe döngölte Kocsis Mátét. A Fidesz frakcióvezetője azzal érdemelte ki a szakember éles bírálatát,  hogy kritikát fogalmazott meg Karácsony Gergellyel szemben a BKV-s és BKK-s vezetőknek odaítélt prémiumokkal szemben. Mártha Imre ezt követően megélhetési politikusnak nevezte a Fidesz frakcióvezetőjét. Kocsis Máté okos próbált lenni de nem...
A rendszerváltás utáni években szenzáció és a média által is sokat beszélt hír volt a Balaton mellett épülő "Görög falu". A projekt gigantikus volt, el is készült. Becsődölt, majd újra nyitott és újra becsődölt. Most eldőlt mi lesz a turisztikai látványosság sorsa. Balatonfüreden található a ,,Balatoni szellemvárosként" is emlegetett épületegyüttes, amit most végleg le fognak bontani, hogy az egész közösség...
Sokat elmond a magyar média állapotáról, hogy kb annyit sikerült megértenie pl az ATV-nek, a most készülő új jegybank törvényről, hogy "Orbánnak elege van Matolcsyból, kegyetlenül lecsapnak az MNB-re". Pedig ennél sokkal komolyabb a probléma. De erről érdemben mindenki hallgat, mi meg csak nézünk mi folyik itt? A helyzet egyszerűen drámai, már ami a Magyar Nemzeti Bank veszteségét illeti. A...
Dobrev Klára az Árnyékkormány programbemutató rendezvénysorozatának nyugdíjakkal és szociális ügyekkel foglalkozó eseményén beszélt az Árnyékkormány terveiről, a Magyarországnak ajánlott szociáldemokrata fordulatról és arról, hogy a családi pótlék már 2008 óta nem emelkedett. Az árnyék-miniszterelnök emlékeztetett, Orbán Viktor már nem is beszél arról, hogy milyen jövőt és milyen életet szán a magyaroknak, csak annyit mond, hogy "folytatjuk!". Az árnyék-miniszterelnök párhuzamot vont...
Két MSZP-s képviselő Tóth Bertalan,  frakcióvezető, valamint képviselőtársa, Vajda Zoltán írásbeli kérdéssel fordult a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez Matolcsy Györgyhöz, aki megtörte a csendet. Egy korrekt szakmai szempontból értékelhető választ adott.  Igaz Matolcsynak sok sansza nem is volt, ugyanis a két MSZP-s politikus azt a kérdést tette fel Nemzeti Bank első emberének: „Egyetért-e a pénzügyminiszter állításával, miszerint a megugró infláció...
Az MSZP frakcióvezetője kezdeményezte a földgázellátásról szóló törvény módosítását az MVM igazságtalan és méltánytalan számlázási gyakorlata miatt. Dr. Tóth Bertalan törvényjavaslatának két célja van. Először is, hogy az MVM az átlagfogyasztás alatti fogyasztóknak sem részlegesen, sem időlegesen ne állíthasson ki emelt összegű részszámlát, így akinek az éves fogyasztása 1729 köbméter alatt van, az semmilyen esetben sem fizethetne emelt – 767...
A K-Monitor a Belügyminisztériumtól kellett kiperelnie az adatokat. Így kiderült, hogy a Bayer Zsolt felesége által vezetett Vérellátó Szolgálat milliárdokért vett PCR-teszteket Bayerné ismerőseinek cégétől- írja az Átlátszó   Csak azután voltak kiadni a botrányos szerződéssel kapcsolatosa, adatokat miután a K-Monitor a Belügyminisztériumot bíróság elé vitte és elbukták a pert. Pedig korábban az Átlátszó közadatigénylésben kérte a szerződést, amire az Vérellátó...
Az RTL számolt be gyorshírként arról, hogy 2023-ban Karikó Katalin és Drew Weissman nyerte az orvosi Nobel-díjat. Karikó Katalin és Drew Weissman kapta meg az orvosi Nobel-díjat –  jelentették be hétfőn, írja az RTL. Karikó Katalin és Drew Weissman  munkáját már több díjjal jutalmazták, de a Nobel díjat odaítélő bizottság gyakran évtizedeket vár a kitüntetéssel, hogy lássák, az érintett kutatás...
Miskolcon folytatta országjárását az MSZP. A telt házas rendezvényen Kunhalmi Ágnes, az a párt társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „az egyetlen és utolsó párt az országban, amely legyőzte már a Fideszt, az az MSZP”. Kunhalmi Ágnes beszéde elején elmondta, már szinte hazajár Miskolcra, idén is több, mint ötször látogatott ide, a Borangolás alkalmával és a Miskolci Nemzeti Színház...
A Fidesz közeli Metropol ismét nekifutásból szeretet volna egyet belerúgni Karácsony Gergelybe, de sajnos az Orbán-pártba rúgott bele. Hívta fel a figyelmet Facebook oldalán Kovács Alex Gábor, az V. kerület ellenzéki polgármester-jelöltje.  Kovács Alex Gábor, az V. kerület ellenzéki polgármester jelöltje egy Facebook posztban hívta fel a figyelmet, arra hogy a Metropolnak igazából sikerült megint a Fideszbe rúgnia. Címlapon számolt...
Somogyi András, az ismert humorista most is egy igen erősre sikerült paródia videóval rukkolt elő. Az ismert karakter Taxis Józsi utasa nem más volt mint az atléta trikóban pipiskedő Orbán Viktor. Talán mindenkinek meg van, hogy pénzkupacot szorongatva egy atléta trikóban kapták lencsevégre Orbán Viktor a ferencvárosi polgármesteri hivataltól pár utcasarokra, hogy mit kereset ott nem tudni, de annyi bizonyos...