Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

2024. január 1-jétől a benzin esetében literenként 16,5 forinttal, a gázolaj esetében pedig 18,6 forinttal több adót szedne be az indokoltnál az Orbán-kormány. Az autósokra nehezedő többletkiadásra a kormány szerint uniós elvárás miatt van szükség, ami azonban nem igaz – erről beszélt Vajda Zoltán országgyűlési képviselő, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke a keddi parlamenti interpellációjában.

Vajda Zoltán a pénzügyminiszternek címzett interpellációját „Miért adóztatják túl az üzemanyagokat 2024. január 1. után?” – címmel nyújtotta be, hiszen a kormány javaslatára olyan törvénymódosítást szavazott meg az Országgyűlés kormánypárti többsége, melynek eredményeképpen jelentős és indokolatlan drágulásra számíthatnak az autósok az üzemanyagok tekintetében.

A Fidesz által bevezetni tervezett újabb megszorítást azzal indokolták, hogy a literenként 41,3 forintos áremelést jelentő adóemelésre „az üzemanyagok adómértékének uniós adóminimum teljesítéséhez szükséges korrekciója” miatt van szükség. „Egy apró probléma van ezzel, hogy ez nem igaz!” – érvelt Vajda Zoltán.

A benzint és a gázolajat érintő uniós minimum jövedéki adómértékek 2010 óta nem változtak, vagyis adóemelésre sem lenne szükség, ha a kormány és a Matolcsy György által vezetett MNB együtt nem tette volna tönkre a forintot! – fejtette ki álláspontját a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke.

Ők voltak ugyanis azok, akik 265 forintról, 390 forint körüli szintre gyengítették a forintot az euróhoz képest. „És még örüljünk, hogy ennyi, mert az elmúlt hónapokban járt már 436 forintnál is az árfolyam!” – emlékeztetett Vajda Zoltán.

Az MSZP frakciójának képviselője kifejtette, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy azok után, hogy a magyar családoknak el kellett szenvedniük a 25%-os magasságig emelkedő inflációt, a rezsidíjak emelkedését, a reálbérek csökkentését, a különféle különadókat, amiket szintén nekik kellett megfizetni, most a kormány egy újabb indokolatlan és felháborító adóemelést hajt végre.

Vajda Zoltán elmondta, hogy be kell látni, hogy erre semmi szükség nincsen. Nem a családokkal kellene megfizettetni az összeomló költségvetést, mert ezt a kormány saját magának köszönheti! A kormány elhibázott gazdaságpolitikája vezetett a jelenlegi helyzethez, de a felelősséget már nem vállalják érte.

A Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke szerint felháborító, hogy az adóemelésekkel az emberekre hárítják át ezt a terhet is.

Éppen ezért Vajda Zoltán és dr. Tóth Bertalan közösen nyújtottak be egy törvényjavaslatot, amivel elkerülhető lenne az indokolatlan üzemanyagár-emelés. A javaslat célja, hogy a 2024. januárjától hatályos adómértékek csökkenjenek az uniós szabályozásnak megfelelő minimális szintre.

Az MSZP képviselői kezdeményezték emellett az üzemanyagokat terhelő kiskereskedelmi különadó kivezetését is, hiszen ezeket is a fogyasztók fizetik meg, mert a cégek simán át tudják hárítani rájuk.

A felszólalása végén Vajda Zoltán az alábbi kérdéseket tette fel Varga Mihály pénzügyminiszternek: Miért adóztatják túl az üzemanyagokat 2024. január 1. után?
Belátja-e, hogy erre semmi szükség, hogy támogatja-e az áremelést megakadályozó javaslatunkat?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: