Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP a mai sajtótájékoztatóján nagyon szomorú statisztikai adatott mutatott be, kiderült, hogy a legszegényebb járásokban az egy főre jutó havi jövedelem alig, vagy nem is éri el a 47 ezer forintot

Az MSZP szerint a kormány hamisított statisztikákkal próbálja elfedni „a brutális szegénységet” és az egyre inkább növekvő területi társadalmi különbségeket.

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: a korábbi kormányoknak 2014-ig minden év őszén kellett közzétenniük a szegénységi mutatókat, a kabinet azonban 2015 óta nem közöl adatokat a szegénységi helyzetről, a következő évtől pedig már a létminimum-számítást is megszüntették.

Hangsúlyozta, a szegénység legjobban a gyerekeket, a fiatalkorúakat, az egyszülős családokat, a munkanélkülieket és a romákat sújtja, ugyanakkor – tette hozzá – a kormányfő mégsem beszél a gyermekszegénységről, a lakhatási válságról, a nyugdíjasok szegénységéről, az egészségügy válságáról és a kivándorlásról

A legszegényebb járásokban az egy főre jutó havi jövedelem alig, vagy nem is éri el a 47 ezer forintot, a budapesti és a borsodi átlagkeresetek között pedig több mint nettó 110 ezer forint a különbség – fejtette ki.

A szocialista politikus szólt arról is: a dolgozói szegénység is növekedett, és ennek következtében mára minden tizedik állással rendelkező kénytelen szegénységben élni.

Maradjunk azért annyiban, hogy kíváncsi lennék, hogy melyik Fidesz politikus él, havi 47 forintból…

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here