Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Már öt éve húzódik a XV. kerületi Fidesz vezetője, Pintér Gábor becsületsértési büntető pere. Pintér ellen egy roma nő indított magánvádas büntetőeljárást, mert a 2014-es – a XV. kerületben ellenzéki győzelmet hozó – önkormányzati választás után kialakult szóváltásban a Fidesz politikusa egyszercsak közölte vele, hogy „takarodj, te cigány k@rva!”. Egyébként Pintér Gábor lehet a Fidesz XV. kerületi polgármester-jelöltje.

A XV. kerületi fideszes politikus nagyon retteg a felelősségre vonástól és úgy látszik  mindent bevett, hogy legalább a választásokig ne ítélje el a bíróság jogerősen. Ugyanis az ügyben már volt megismételt első fokú tárgyalás is, melyen Pintért megrovásban részesítették. De a politikus fellebbezett. Azonban idén tavasszal rendre el kellett halasztani a tárgyalásokat. Mint a 24 írja, azért kellett elhalasztani, mert Pintér minden alkalommal talált valami kibúvót.

Többnyire egészségi állapotával indokolta a távolmaradását, konkrétan kétszer is azt állította, hogy hosszú ideje tartó betegsége miatt gyakorlatilag mozgásképtelen. Az, hogy március 20-án és április 10-én is ugyanerre hivatkozva mentette ki magát a tárgyalás alól, már a bíróság gyanúját is felkeltette. Megkeresték hát az önkormányzatot, hogy Pintér a kérdéses napokon járt-e a polgármesteri hivatalban, részt vett-e bizottsági üléseken.

Ki is derült, hogy Pintér szelektív rokkantságban szenvedhet, ugyanis március 18-án és április 9-én, vagyis a kitűzött tárgyalási napok előtt három, illetve két nappal bizonyíthatóan részt vett a képviselőtestület ülésein, a videófelvételek alapján többször fel is szólalt. Pintér viszont a 24.hu megkeresésére megint azt állította, hogy valós igazolásokat adott le a bíróságnak, amiket hosszú ideje meglévő betegsége indokolt.

Pintér amúgy márciusban főszerepet játszott az önkormányzat 2019-es költségvetésének megtorpedózásában, megakadályozva, hogy a településnek legyen elfogadott költségvetése és információink szerint ő lehet a Fidesz polgármester-jelöltje a 2019-es önkormányzati választásokon.

A Fidesz médiái nem fognak beszámolni arról, hogy az orbánista politikus vélhetőleg gyáva szembenézni a tetteinek a következményeivel, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, hogy a bíróság még miért nem ítélte el a megvádolt bűncselekmény kapcsán.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here