Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Telex közölt le egy politikai elemzést, hogy a számok alapján az atom fideszes városnak számító Debrecenben könnyen elképzelhető, hogy megbukik Kósa Lajos. 

A fideszes fellegvárnak számító Debrecenben Kósa Lajos négy éve csak 47,36 százalékot kapott (ez 23 441 leadott szavazatot jelent), amivel gyengébben szerepelt a Fidesz országos listás eredményénél (49,27%).

Kósa így továbbra is esélyes indulónak számít, még ha hírnevét jócskán meg is tépázta az elmúlt évek néhány ügye, elsősorban is a csengeri örökösnő esete, illetve édesanyja sertéstelepének ügye.

Az ellenzéki pártok ráadásul akkor még külön indultak, legerősebb jelöltjük pedig a szinte semmilyen debreceni kötődéssel nem rendelkező MSZP-s Gurmai Zita volt, aki Kósa után, 2018-ban másodikként végzett 27,57 százalékkal (a 3. és 4. helyen végzett jobbikos és LMP-s jelölt szavazataival együtt viszont többet kapott az ellenzék, mint Kósa).

A 2021-es őszi ellenzéki előválasztás után most matematikailag megvan az esély egy esetleges ellenzéki győzelemre. A hatpárti szövetség ráadásul ezúttal egy erősen helyi kötődésű jelöltet indított a Debrecen belvárosát is magába foglaló választókörzetben – ám nagy kérdés, hogy mennyien fognak leszavazni Kósa ellenfelére, a karcos hangneméről országosan is elhíresült Varga Zoltánra.

Noha ő lett az előválasztás győztese az érvényes 6182 szavazatból 2758-cal, a DK-s politikusnak nincs könnyű dolga. A 2019-es önkormányzati választásokon például csak 21,57 százalékot kapott, míg fideszes ellenfele, Papp László 60 százalék fölötti szavazataránnyal nyert. Igaz, akkor a Momentum a Jobbikkal és az LMP-vel együtt külön jelöltet és listát indított – akkori választottjuk, Kőszeghy Csanád Ábel 12,06 százalékot szerzett –, Vargát pedig csak a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Szolidaritásért Mozgalom támogatta.

Bár helyben sokan most is a Fidesz alelnökének győzelmét jósolják, a verseny ezúttal várhatóan kiélezett lesz. Vargának ugyanis, aki rendszeresen és élesen bírálja az általa csak Mr. 20 százaléknak nevezett Kósa Lajost, ez lesz az első szemtől szembeni megmérettetése a volt polgármesterrel.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy igazából nincsen lefutott körzet az ellenzéknek, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa a Fidesz csak akkor leváltható, ha az összes ellenzéki ott lesz.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: