Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke egy posztban mutatta be azzal, hogy a családi pótlék összege 14 év alatt nem emelkedett, így a valóságban csökkent a gyermekek után járó támogatás értéke. 

Az ellenzéki vezető egy Facebook posztban igyekezett szemléltetni, hogy az elmúlt 14 évben nem emelkedett a családi pótlék összege a valóságban ez azt eredményezte, hogy csökkent a gyermekek után járó támogatás értéke.

Komjáthi ennek bemutatására átváltotta a családi pótlék összegét euróra 14 évvel ezelőtti árfolyamon és mostani is, mint írja a  családi pótlék összege 2010-ben 46 euró volt,
2023-ban már csak 32.

Komjáti arra is rávilágít, hogy az inflációval nem csak a családi pótlék értéke nem  tart lépést, hanem a fizetések és a nyugdíjak is kezdenek lemaradni. Olyan mértékű drágulás, mint Magyarországon, az Unió egyetlen országában sincs, a hazai drágulás a romániai kétszerese.

A környező országokban a kormányok kisebb infláció mellett jelentősebb segítséget adnak a családoknak, a nyugdíjasoknak. Például az élelmiszereket nem 27%-os, hanem 5-10-15 százalék adó terheli- jegyzi meg Komjáthi Imre


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: