Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Menczer Tamás, a Fidesz külügyi államtitkára igazi hisztéria hadjáratba kezdett, azért mert egy Nemzeti Park, természet védelmi területén nem állíthat fel egy keresztet. Konkrétan a helyi természetvédő egyesületet és a Duna–Ipoly Nemzeti Park igazgatóját  keresztényüldözéssel vádolja.

Menczer Tamás államtitkár úr zseniális iskolapéldája a buta és arrogáns Fidesz hatalom gyakorlásnak. A Fidesz vezető politikus ugyanis megtalálta választókerületének egyetlen és lényeges problémáját:

Nagykovácsi térségében állt egy kereszt a Nagy-Szénás-hegyen, amit megrongáltak, még valamikor régebben. Menczer nagy erőket vetett be, hogy választókerületének kardinális problémáját megoldja és a semmi közepén álló keresztet pótolják.

Azonban kiderült, hogy az a kereszt mégsem csak a semmi közepén állt, hanem több erősen védett növény és állat élőhelyén. Így a Duna–Ipoly Nemzeti Park és a Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület határozottan nemet mondott arra, hogy ott egy felhájpolt zarándok hely legyen. Erre kezdett el Menczer Tamás hisztizni.

Lendvai Ildikónak se kellett több, hogy pár zseniális mondattal helyre tegye a picsogó államtitkárt.  Modernkori keresztényüldözés zajlik Magyarországon’- fakadt ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, egy természetvédelmi területen felállítandó kereszt elleni szakmai kifogások kapcsán- írja a Facebookon Lendvai

Amúgy tényleg van modernkori keresztényüldözés Magyarországon. Talán Menczer szóvá is tehetné a miniszterelnöknek, hogy hagyja abba Iványi Gábor keresztény egyháza és szociális missziója módszeres üldözését- irányította el az államtitkárt Lendvai Ildikó.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: