Leszedette a közintézményekről az uniós zászlókat Pitvaros fideszes polgármestere – írja a makohirado.hu. Radó Tibor így tiltakozik az ellen, hogy az Európai Bizottság január 14-én arról döntött, nem kezdeményez jogalkotást az őshonos kisebbségek jogait erősíteni kívánó javaslatcsomag alapján, hiába írta azt alá több, mint egymillió uniós polgár. Pitvaroson – politikai véleménynyilvánítás okán – minden Európai Uniós zászlót eltávolítottunk a közintézményekről. A község...
Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy szerinte a kormány késlekedett a szigorításokkal, és most emiatt nincs időnk megvárni a Pfizer további szállítmányait. Kunhalmi Ágnes azzal kezdte, hogy nyár végén is kérték már a kormányt, hogy hozzák meg a korlátozó intézkedéseket, de túl későn született erről döntés. Ennek pedig a politikus szerint -...
Hugó hangja
Fellázadt Orbánék ellen a vállalkozó: hiába ígért segítséget a kormány, semmilyen támogatást nem kaptunk
"Ez így nem mehet tovább" - a korlátozások ellenére kinyit egy nagykanizsai kocsma, mivel hiába ígérgetett a vállalkozóknak segítséget Orbán nem kaptak, derül ki az ATV tudósításából. Hiába ígért segítséget a kormány, semmilyen támogatást nem kaptak. Ezt annak a kocsmának a tulajdonosa mondta, aki nem várja meg a korlátozások enyhítését. A csőd elkerülése érdekében február elsején kinyitja a sörözőjét. Az Operatív...
Boncuk napokig várakozott Törökországban egy trabzoni kórház előtt, ahova gazdáját, Cemal Senturkot szállították január 14-én. Senturk lánya minden nap hazavitte a kutyát, de az minden nap visszaszaladt a kórházhoz- szúrta ki a Guardian beszámolóját a 444 A kórház biztonsági őre is azt mondta, hogy a kutya minden reggel 9 körül megjelent, és ottmaradt egészen estig a bejárat előtt, ha pedig...
Múlt vasárnap, hosszú betegség után, szerettei körében elhunyt Sas József. A humorista az utolsó percig küzdött, ám a szervezete feladta a harcot. A temetésére ma délben került sor, ahol többek között jó barátja, Gálvölgyi János is beszédet mondott. múlt vasárnap hosszú betegség után elhunyt Sas József. A temetésére ma délben került sor, ahol többek között Gálvölgyi János is beszédet mondott....
Hugó hangja
Megdöbbentő jelenet: dulakodtak, egymásnak estek a cseh parlamentben a képviselők (+videó)
Csehországban február 14-éig meghosszabbította a szükségállapotot csütörtökön a cseh parlament alsóháza, a képviselőház. A koalíciós kormány azt kérte a parlamenttől, hogy a január 22-én lejáró szükségállapotot 30 nappal hosszabbítsa meg. Andrej Babis miniszterelnök a kérést azzal indokolta, hogy a szükségállapot meghosszabbítása lehetőséget ad a kormánynak az érvényes óvintézkedések fenntartására és az újak gyorsabb meghozatalára.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=KsNfRIkSYIc]
Jan Blatny egészségügyi miniszter kijelentette, hogy...
Csalók az Aldi nevében küldenek sms-ben vagy e-mailben értesítést a kereskedelmi lánctól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról, vélhetően adathalász céllal - tájékoztatta az MTI-t a vállalat pénteken. A közleményben hangsúlyozták: a kiküldött sms-ekhez és e-mailekhez a cégnek nincs köze, ezért arra kérik a felhasználókat, hogy ne kattintsanak a megadott linkre, ne adják meg felhasználónevüket, jelszavukat vagy egyéb személyes adatukat. A...
Hugó hangja
Újra kimutatta a Fidesz a foga fehérjét: a szavazáson kimondták nem alapjoga az embereknek a lakhatás
Újra kimutatta a Fidesz a foga fehérjét, ugyanis nemmel szavaztak a Fidesz és a KDNP európai képviselői arra, hogy a lakhatás legyen az emberek alapjoga. Tetszik tudni, ők azok akik senkit nem hagynak az út szélén. Csütörtökön az Európai Parlament megszavazta azt az állásfoglalást, hogy Európában legyen alapjog a megfelelő lakhatás. A képviselők 352 szavazattal, 179 ellenszavazat és 152 tartózkodás mellett...
Hugó hangja
Suttyósság kimaxolva: a Magyar Televízió véletlenül felvette a világ legtahóbb emberét (+videó)
Itt az élő bizonyíték, hogy a tahóság se nem korkérdése, se nem nemzeti privilégium, hanem neveltetésé. A Magyar Televízió véletlenül felvette a világ legtahóbb emberét. A legtöbb hírportál elég visszafogottan számolt be arról a büdös nagy tahóról, akit véletlenül sikerült felvennie az MTV-nek. Az MTV riportere a német fővárosból jelentkezett be élő adásba, kb 5 perces bejelentkezés legvégén egy idősebb hát...
Joe Biden a beiktatásán elmondta, hogy fantáziálásnak tűnhet az egységről beszélni. A főpolgármester szerint ez Magyarországon is így van, „de egyszer ennek vége lesz”. „Szép, egyszerű és igaz beszédet hallottunk Joe Bidentől a tegnapi beiktatásán. Az Egyesült Államok új elnöke gyógyulásra és az egység megteremtésére hívta fel honfitársait. Közös erőfeszítésre a harag, a vírus, a nyomában járó munkanélküliség és szegénység, a növekvő...
Lagzi Lajcsi mocsai otthonát tíz nyomozó ma hajnali 6 órakor házkutatási parancsot lobogtatva lerohanta. Úgy tudni, egy sok milliós áfacsalási ügy áll a háttérben- írja a Blikk Ezúttal a zenész felesége, Boglárka nyitott ajtót a rendőröknek, ugyanis Lajcsi pár napja külföldre utazott, hogy ott ünnepelje hétfőn esedékes, 60. születésnapját. A Blikk információja szerint egy sokmilliós áfa-csalás miatt indult nyomozás kapcsán tartottak...
Hugó hangja
Lezárultak a perek: összesen 19 ítélet mondja ki hazudtak Gréczyről a propaganda médiában
Gréczy Zsolt Facbookon számolt be arról, hogy lezárultak a perek és összesen 19 ítélet mondta ki, hogy hazudtak róla a fideszes propaganda médiában. Íme Gréczy Zsolt beszámolója: 2019 decemberében a fideszes média támadást indított ellenem. Rendkívül súlyos dologgal vádoltak: nőket zaklatok. Én tudtam, hogy ebből semmi sem igaz - nyilván ők is tudták -, de ez nem zavarta őket abban...
Hugó hangja
Az EU-s vezető világos üzenetet küldött: Orbán próbálkozhat időhúzással, a fájdalmas retorziókat nem tudja elkerülni
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke közölte: a legjobb volna a jogállami vita eldöntésére, ha a magyar és a lengyel polgárok a szavazóurnáknál tisztáznák a kérdést, az EU-s vezető azt is világossá tette, hogy az Orbán-kormány ugyan próbálkozhat az időhúzással, amikor az Európai Bíróságtól kér állásfoglalást az új eszköz jogszerűségét illetően, de a fájdalmas retorziókat nem tudja elkerülni. Vera Jourová...
Az 52 éves nő az egyik Bács-Kiskun megyei középiskolában tanított, éppen online tornaórát tartott, amikor a tragédia történt. Mindezt 20 diák nézte végig - írja a Bors. "Körülbelül negyed óra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről – idézte fel az eseményeket a...
A Telex szúrta ki, hogy valaki feltörte a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház oldalát, és telerakta randizásról, er@tikáról és koreai drámákról szóló angol nyelvű cikkekkel. Egy Google-keresés alapján közel tízezer hasonló cikk került fel az oldalra. Van link, amelyik közvetlenül egy – egyértelműen felnőtteknek szóló – társkeresőre mutat. A színház a Telex kérdéseire közleménnyel válaszolt: Tegnap este külső támadás érte a...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH Médiatanács) keddi ülésén felfüggesztette a budapesti FM 92,9 MHz közösségi rádiós frekvencia használatára vonatkozó pályázatának lebonyolítását, ez azt jelent elhallgathat a 27 nap múlva az ellenzéki rádió – írja a Media1 oldalán megjelent információra hivatkozva a Népszava A portál az erről szóló napirendi előterjesztést is megtalálta az NMHH Médiatanács weboldalán eldugva, emellett a...
Hugó hangja
Orbán „szakértelme”: a kutatásból kiderül, hogy pont azok szenvedték meg leginkább a járványt, akiket brutál adóval sújtott
Egy most megjelent kutatásból világosan kiolvasható, hogy pont a kisvállalkozók szenvedték meg a leginkább a válságot. Orbánék "szakértelmét" jól jelzi, hogy 2021. január elsejétől a kisvállalkozókat (KATA-sokat) sújtja egy brutális 40 százalékos büntetőadóval Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Közgazdasági- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének két kutatója, Köllő János és Reizer Balázs annak jártak utána, hogy a KSH adatainak...
Mint korábban írtuk, a most hivatalba lépő amerikai elnök 1977-ben, Tom Lantos meghívására Magyarországon töltötte a nászútját, most egy újabb bizonyíték került elő, hogy az új amerikai elnök egyszerűen imádja a magyarokat Mint korábban írtuk, a most hivatalba lépő amerikai elnök 1977-ben, Tom Lantos meghívására Magyarországon töltötte a nászútját, az akkor még fiatal szenátor közben sok fontos találkozón is részt...
Hugó hangja
Botka díszpolgári címet adott annak a orvos-biológus professzornak akit Orbán asszonyságnak nevezett
A polgármester Facebook-oldalán jelentette be, hogy Dr. Karikó Katalin elfogadta Szeged díszpolgári címét. Botka László bejegyzésében úgy fogalmaz: „Nagy megtiszteltetés ez mindannyiunknak. Városunk, hazánk, az egész világ hálás lehet neki kivételes tudományos munkásságáért, az első engedélyeztetett koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséért.” A Szeged.hu azt írja: a városnak mindenkor kitüntetett helye volt Karikó életében. Itt szerzett ismeretekkel alapozta meg tudományos pályáját, az egyetem elvégzése után...
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnök egy levélben úgy tájékoztatta az érintetteket - a hazai szállodásokat és éttermeseket-, hogy a kormányzati kommunikáció és a Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint a jelenleg érvényben lévő korlátozások valószínűleg pünkösdig fennmaradnak. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke, Flesch Tamás úgy látja, nem valószínű, hogy Pünkösd előtt kinyithatnak az éttermek és a szállodák. Szerinte...