Nincsen takargatni valója a meghurcolt MSZP-s politikusnak ezért hazugságvizsgáló alkalmazását kérte maga ellen. Egyetlen bűne: borsot tört a hatalom orra alá. 

Három hónap alatt egyszer sem hallgatták ki még Czeglédy Csabát, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédjét. Czeglédy ügyvédi irodája tucatnyi pert nyert meg a hatalommal szemben. Így érthető, hogy nagyon piszkált a Fidesz csőrét.

Az előzetesben lévő politikus, ügyvéd még augusztus elején kérte az illetékes NAV-hatóságtól, hogy hallgassák ki, ezt a kérelmet ügyvédje útján terjesztette be a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága elé.

A nyugat.hu cikkéből most derült ki, hogy Czeglédy azt is kérte, hogy kihallgatása során alkalmazzanak poligráfot, azaz hazugságvizsgáló készüléket. A kérelemre azonban semmiféle válasz nem érkezett, ezért Czeglédy ügyvédje, Hankó Faragó Miklós panasszal fordult az ügyészséghez.

Czeglédy Csabát június 13-án vették őrizetbe költségvetési csalás gyanúja miatt, majd előzetesbe helyezték. Az elmúlt három hónapban egyszer sem hallgatták ki, közben a NAV maga ismerte el, hogy semmiféle bizonyítékuk nincs ellene. Már csupán csak egy kérdésünk van: mi a francot keres egy ember egy elvileg jogállamban így a rácsok mögött? Ja hogy, szoci?

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

MEGOSZTÁS