Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy szakszervezeti konferencián mutatta be Molnár Gyula, az MSZP elnöke azokat az elemzéseket, melyek mentén javítanának a szocialisták az emberek helyzetén 

Többek között a bérek és a nyugdíjak tisztességes rendezésének, a egy modern többkulcsos adórendszernek, az oktatás és az egészségügy problémáira adott válaszoknak a fontosságát emelte ki Molnár Gyula szombati előadásában, amit itt megtekinthet:

Az MSZP elnöke  a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett budapesti konferencián arról is beszélt, hogy az ország számára létkérdés az uniós tagság. Kijelentette, hazánk csak akkor maradhat erős, ha az Európai Unió része marad. Molnár Gyula megemlítette az alkotmánymódosítás szükségességét is.

Molnár azt mondta, hogy új adórendszert kell bevezetni és olyan országon belüli béruniót kell alkalmazni, melyben a kelet és nyugat magyarországi fizetések közelednek. A minimálbér környékén plusz 15 ezer forintos azonnali emelkedés jelentene az MSZP adóátrendezése. A bérpolitikáról elmondta, hogy egy olyan 2 éves bérmegállapodásra tennének javaslatot a szakszervezeteknek.

A párt megszüntetné az offshor azaz adóelkerülő cégeket és bevezetné a luxusadót is és a korrupció ellenes küzdelemmel kíván újabb forrásokat bevonni. Arról is szólt, hogy azonnal szociális bérlakásokat kell építeni.

A politikus elmondta, hogy a szocialisták kormányra kerülve bevezetnék a megélhetési minimumot – ami a nemzeti alapjövedelem egyszerűsített változata -, a 13. havi nyugdíjat, a 100 ezer forint alatti nyugdíjaknál gyorsabb, nagyobb emelést hajtanának végre, megdupláznák a minimálnyugdíjat, továbbá krónikus betegségeknél orvosi javallatra a 65 év felettieknél ingyenessé tennék gyógyszert.

Az előadásában szorgalmazott változásokkal kapcsolatban a pártelnök úgy vélekedett, hogy azok fedezete megvan a költségvetésben.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here